Amíg emlékszel rám ✓

18

NAMJOON

Idegesen tördelte az ujjait, miközben várta, hogy Bo visszahívja. A stresszhelyzet nem a legmegfelelőbb szó arra, amiben voltak. Döntéseket kell meghozniuk, komolyabbakat, mint eddig valaha és alternatívákat kell találniuk. Sosem hitte volna, hogy ennyire elindulhatnak a leejtőn. Pontosabban azt nem, hogy viszonylag ilyen hamar és ennyire gyorsan. 

Legszívesebben lefújta volna az egész koncertet. Ügyvédet kellene keresniük, hogy jogi útra terelhessék ezt a vádat. Mert bár Jungkook sok rosszat tett, de azt, hogy akarata ellenére egy lányhoz érjen, semmiféleképp nem nézte volna ki belőle. Nem kutakodott sose a nemi életében, ez mindenki saját dolga. Talán volt egy-egy mozdulat, amit Minsoo kihasználhatott és emiatt kapott az alkalmon, hogy Jungkook ellen fordíthassa a médiát. Na, de egy felvétel?

A telefonja megcsörrent.

- Szia! Bocsáss meg, csak be kellett ugranom a kórházba. - a lány hangja általában nyugtatóként hatott rá, de most csak idegesebbé tette. 

- Semmi gond. Beszélnünk kellene valamiről - nem akarta, hogy Bo végig nézze a mai estét. Illetve ha nézni is fogja, legalább ne élőben tegye. 

- Hallgatlak. 

- Egyelőre nem szeretnék belemenni a részletekbe - ugyan elmondta volna a lánynak, mi fog következni hamarosan, de nem találta a megfelelő szavakat. -, hogy miért, de jobb lenne, ha ma mégsem jönnél el a koncertre velünk.

- Történt valami? - úgy is mondhatnánk.

- Történni fog és ha ott lennél, valószínűleg nem tudnám úgy kezelni a helyzetet, ahogy kellene. 

Többet mondott, mint akart. Ez a kis vallomás a teljes reményvesztettség eredménye volt. Aggódott, hogy a lány elveszti a belé fektetett bizalmát.

- Rendben, akkor nem megyek. 

- Ne haragudj, nem könnyű ez most. 

- Hallani a hangodon. Majd beszélünk róla, ha úgy érzed.

Alig néhány órájuk maradt a koncertig. Az utolsó pillanatokban nem szoktak próbálni, de a tegnapi nap után lényegesen lehetetlenebbnek tűnt, hogy a mai - egy ideig valószínű, hogy az utolsó -, fellépésüket legalább olyan szinten hozzák, mint az eddigieket. Képtelenség. 

- Nem tudom, mi lesz velünk holnap. Nem látom át. 

- A holnap nem a jelen. Az a jövő, mint a ma este is. A jelent lásd át, ne azt, amit még nem tudhatsz előre. 

~*~

JUNGKOOK

Kritikus pontokon, mikor nem tudja mit tegyen, általában az edzőterembe menekül. Most is így tett, már vagy egy órája a futópadon volt és nem szándékozott leállni. Addig fog futni, amíg a tüdeje már kezdi bemondani az unalmast. Izzadt, úgy folyt róla a veríték, mintha nyakon öntötték volna egy pohár vízzel. A mellkasa már égett, de attól félt ha leáll, indulnia kell.

Márpedig ő nem akart. 

A banda társai mellett lenne a helye, megállás nélkül bocsánatot kellene kérnie és azon agyalnia, hogyan másszon ki ebből. De most úgy érezte nem akar kimászni. Sehova se akart menni, senkivel sem akart beszélni és legfőképpen nem állt készen arra, hogy színpadra lépés előtt a társai szemébe nézzen. 

- Jó lenne, ha letusolnál. Hamarosan indulunk - Hoseok jelent meg mellette, egy törölközővel a nyakában. Jungkook felé nyújtotta, de ő csak megrázta a fejét és feljebb kapcsolta a futópad sebességét. - Túlzásba viszed.