Amíg emlékszel rám ✓

10

JUNGKOOK

Maga sem értette, mit keres még itt. A próbaterem fülledt volt, izzadt és úgy érezte, kiszakad a tüdeje a mellkasából. Egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán, esett-kelt, kiesett a ritmusból és akárhányszor keményebben és jobban akarta csinálni a koreográfiát, annyiszor fulladt keserű kudarcba. 

- Be vagy szívva? - lépett mellé Taehyung és belekortyolt az ásványvizébe. - De most komolyan. 

- Nem drogozok. Csak ma valahogy nem megy.

- Igen, az feltűnt. Tarts egy kis szünetet, Hoseok és Yoongi úgyis átbeszélik a látványtervet, amit szeretnének, valószínű eltart egy darabig. 

A fiú bólintott és erősen kerülve a többiekkel a szemkontaktust, kisietett a folyosóra. A hűvösebb levegőtől némileg kitisztult a feje és nem akart minden fél percben öklendezni a hányingertől. Keresett egy ital automatát, türelmetlenül dobolt ujjaival a gép oldalán, míg az ki nem adta a vizét, aztán a második emeletnek indult. Célirányosan kiment az erkélyre és önző módon magára zárt az ajtót. Nem akart társaságot. 

Általában megnyugtatta a város forgalma, a nyüzsgés. Most viszont pont az ellenkezőjével küszködött, idegesítette és nyugtalanította. Lehunyt szemmel beleivott a vízbe és az ég felé emelte az arcát. A napsugarak jólesően melegítették, miközben a szél épp csak fújt. Gondolatait másfelé terelgette. Neki támaszkodott a korlátnak és először azt gondolta át, mit akar majd enni vacsorára. Ha egyáltalán lesz étvágya. 

A mai nap eredetileg szabadnap lett volna, ami úgy telik el, mint minden hétköznapi, vele egykorú fiatal szabadnapjai: számítógépezik, eszik egész nap, filmeket néz és este beleveti magát a társasági életbe. Ezek helyett a próbateremben vért izzad, míg a többiek érdemi munkát végeznek és a gondolatai mindenfelé járnak, csak ott nem, ahol kellene. Koncertek, rajongók, rohanás, időpontok, munka, munka és munka és...

Bo. 

A lány állandóan vissza tér hozzá, a fejébe és ha egyszer beköltözik oda, nehéz megszabadulni tőle. Napokig törte magát, hogyan fogjon hozzá a dolgokhoz, hol kezdje vagy egyáltalán, hogy mit kellene pontosan csinálnia, de nem jött rá. Namjoon, akiről nem tudhatta, megvan-e neki Bo új telefonszáma, nem volt hajlandó a lányról beszélni vele. Nem adott neki információkat - még azt sem vallotta be, ha esetleg semmit nem tud Bo-ról azóta,- és elhallgattatta, akárhányszor újra kísérletet tett. Jungkook sokszor érezte úgy, hogy mindenki ellene van. Nem csodálkozott volna, ha ez nem csak egy kósza gondolat, de nem merte megkérdezni a többieket. Tisztában voltak vele mit tett, azonban senki nem beszélt róla. Vele főleg nem. 

- Hát ilyen érzés egyedül lenni... - motyogta magának, majd letette az üveget, feltenyerelt a korlátra és himbálózni kezdett. 

Ekkor eszeveszett dörömbölés csapta meg a fülét, kis híján elvesztette az egyensúlyát. Megfordult, Seokjin ijedt de dühös arckifejezésével találkozott. Csak megrázta a fejét, nem ment oda, hogy kinyissa az üvegajtót. Hoseok és Yoongi még biztosan nem végeztek. 

- Idióta, meg akarsz halni? - üvöltötte neki bentről a társa. Jungkook nemtörődöm módon vállat rántott és hátat fordított. 

Nem akart itt lenni. Nem találta a helyét. Újra a korlátnak feszült, elrugaszkodott a földtől és élvezte a pillanatnyi könnyűséget. Nem vette észre, hogy becsukta a szemét. Seokjin újra dörömbölt, azonban figyelmen kívül hagyta. 

Más könnyen megteszi. Nincsenek ilyen sötét gondolatai, csak eljátszott a gravitációval. Kiskorában a játszótéren csinálta ugyan ezt a barátaival. Barátok...

Magasabbra ugrott, megfeszültek az izmai a karjában, ahogy küzdöttek a testsúlyával és a gravitációval. Hirtelen tágra nyitotta a szemeit és a napba nézett. Olyan messze akart menni, mint ide a Nap. Lenézett a forgatagra, szemével követte az autókat, a megállóba érkező buszt és az ott várakozó embereket. Férfiak és nők, fiúk és lányok. Szinte mindegyikük esernyővel a kezükben, várták a hirtelen lecsapó zuhatagot.

- Igaz is, beszéltek ma esőről a hírekben...

Látóterébe furakodott egy gyorsan mozgó barna folt, hát oda nézett. A lány a buszra sietett, kezében könyveket és füzeteket szorongatott. Felkapta a fejét egy taxis hosszú dudálására, így láttatni hagyta arcát Jungkook számára. A fiú kezei elgyengültek, az egyensúlya megingott, a forgatag többé nem tűnt idegesítőnek és a Nap sem tűnt már olyan csábítóan távolinak.

- Bo?

Lába földet ért, rohanni kezdett az ajtó felé. 

- Mégis mi a bajod, te megőrültél? - Seokjin torka szakadtából üvöltött vele. Mire sikerült kikerülnie, már Namjoon és a többiek is felértek. 

- Hová mész? - kapott Hoseok a keze után de kirántotta magát és nem állt meg. 

Ez egy jel, ugye? Egy lehetőség, amit most nem szalaszthat el, gyorsnak kell lennie. Nem foglalkozott a maszkkal, amit nem tett fel és azzal sem, hogy még mindig izzadtan fut az így már hidegebb széllel szemben. Mire felocsúdott, már az utcán volt, hatalmas léptekkel haladt és cseppet sem érdekelte, hány embert lök fel. 

A busz. Hová tűnt? A megállóba érve a menetrendet böngészte, de nem tudott kiigazodni rajta. Látta, hogy a kereszteződésben lévő lámpák zöldre váltanak, ami azt jelentette, a másik utcában zöld hullámot lehetett kapni. 

- E-elnézést, melyik busz ment el az előbb? - fordult egy idős nőhöz, szakadozott lélegzetvétellel. 

- Ó, kedvesem... - Jungkook próbálta felidézni magában a busz színét. 

- A színe is elég. - miért nem figyelt jobban?

- Zöld volt, kedvesem. 

Már futott is tovább. A zöld buszok útvonalai rövidek és mivel gyűjtőbuszok, a legközelebbi metróvonalak felé viszik az utasokat. Most már nem érezte, hogy fájna a tüdeje. Sőt, azt sem érezte, hogy van neki még olyan. A lábai vitték előre, befordult két utcasarkon is, majd mielőtt körbenézett volna, megpillantotta a buszt. 

Oda sietett, látszólag megálló közelbe érkezett mert erőteljesen lassított és félre húzódott. Jungkook ugrálva próbálta meglátni, vajon Bo leszállt-e, de nem látott át a tömegen. A jelzőlámpa tíz másodpercnyi időt jelzett, ami az indulásig volt hátra. Sprintelni kezdett. 

- Várjon! - a torka kiszáradt, hangja alig volt, de még így is meghallották a megállóban lévők, akik jeleztek a sofőrnek. 

A busz ajtaja kinyílt, Jungkook pedig szabad utat kapott felfele.

- Jegye vagy bérlete van? - szólította meg a sofőr. 

- Nincs, de nem utazom. 

- Akkor fáradjon le, kérem. 

- Nem, várjon...! - gyorsan végig futtatta tekintetét az utasok között. A válla lezsibbadt, a feje zúgni kezdett és csalódást érzett. 

Bo nem volt a buszon.