Amíg emlékszel rám ✓

2.1

2 nappal korábban

JUNGKOOK

Bár sokan azt mondják a legtöbb dologban remekelek és bármibe kezdek bele az siker lesz...ezek az emberek nem láttak még zenét komponálni.

- Nem jön össze a hang - rácsaptam a billentyűkre, mire Bo rosszallóan megrázta a fejét. 

- Nem is fog, ha szétvered a zongorád. Próbáld újra!

- Úgy hangzott ez a szádból, mintha a zenetanárom lennél. 

- Próbáld újra, vagy megszakítom a hívást. 

- Oké, oké...

Azt hiszem szerencsés ember vagyok, mindazok ellenére ami pár hete történt. Szinte minden nap beszélek Bo-val, kivételt képeznek azok a napok mikor tizenkét órát húz le ügyeletben és másnap órái vannak. Olyankor nem zavarom, de ez nem azt jelenti, hogy ő ne zavarná a gondolataimat. Megnyugtatott, mikor láttam - még ha csak a képernyőn keresztül is,- és beszélhettem vele. Azt az érzést keltette bennem, hogy minden rendben van, amennyire ilyenkor a dolgok rendben lehetnek. 

- Jungkook? 

- Igen! - szokásommá vált elbambulni a hívások közben, de ez szintén az ő hibája volt. Ezt nem lehetett szebben mondani. 

Újra játszottam a dalt, dúdoltam hozzá és vigyáztam, nehogy a dalszöveg is kicsússzon a számon. Nem akartam, hogy idő előtt megtudja. Meglepetésnek szántam a születésnapjára és fogytán volt az időm, a dal viszont nem állt össze. Ez még az, amelyiket nemrég a kukába hajítottam, aztán magammal hoztam mikor az ügynökség haza parancsolt minket. A dal róla is szól. Vagyis egyedül ő róla. Nem beszéltünk az érzéseinkről, mióta nem találkoztunk személyesen. Kimondatlanul lebegtek közöttünk. 

- Ezzel mi volt a baj? - kérdezte, mikor az arcom eltorzult az elégedetlenségtől. - Nem értelek. A dallam gyönyörű, tényleg.

- De még nem a legtökéletesebb. 

Láttam, hogy lopva a telefonjára pillant. Tudtam mi következik, már megszoktam. 

- Menned kell.

- Igen, sietek vissza. Csak oda adom ezt a kevés - felemelte a lábánál heverő papírhalmot és a kamerába mutatta. -, kicsit sem összehányt anyagot egy szaktársamnak. Hiányzott másfél hetet és...

- És te vagy olyan rendes, hogy kisegítsd. Ki gondolta volna? - játékosan forgattam a szemeimet.

- Apropó, szeretnék majd beszélni veled valamiről. Apróság.

- Én itt leszek. 

Rám mosolygott, majd megszakította a hívást én pedig hátra dőltem a széken és vártam, hogy vissza jöjjön. 

Akkor még nem tudtam, hogy hiába. 

Most

JUNGKOOK

A váróban ülve olyan, mintha mindenki szánakozva nézne rád. Vajon miért kell itt lenned? Elvesztetted valakidet de még nem tudsz róla? Esetleg behozták egy ismerősöd de a műtőben az életéért küzdenek? Vagy talán magad sem tudod mi vár rád és senki más sem tudja pontosan? 

Bal lábam rázom idegességemben, pár másodpercenként az ajtó felé nézek. Nem jött ki rajta senki hosszú percek óta és ez frusztrált. Berontani nem ronthattam be csak úgy, mert akkor biztonsági őrökkel hozattak volna ki. Nem kellett a felhajtás. Így is épp elég feltűnést keltettem, mikor szó nélkül vissza jöttem Szöulba. Persze nem én voltam az egyetlen a bandából, aki jelen volt, ez a részlet kicsit sem izgatott.