Amíg emlékszel rám ✓

3.8.

BO

A nagy nap reggelén Jeongguk nem feküdt mellettem az ágyban, mikor felébredtem. Hűvös levegő hűtötte a szobát, sejtettem miért. Jeongguk az ablakpárkányra támaszkodott, izmai megfeszültek és a haját szél kócolta össze. Kimásztam a takaró alól, mögé lopakodtam és átöleltem a derekát. Nem szólt, csak hátra nézett rám majd vissza fordult a város látképe felé. 

- Most tűnik a leghihetetlenebbnek - sóhajtott, az izgalomtól megremegett a hangja. Ez a visszatérés különbözik a többitől, nem csak a koncert előtt közvetlen kezdett izgulni. Szinte biztos voltam benne, hogy alig aludt egy szemhunyásnyit. 

- A célegyenesben vagytok. Pár óra és megtörténik. 

Büszke voltam rá és mérhetetlen örömöt éreztem, amiért újra azt csinálja amit szeret, én pedig a szemtanúja lehetek mindennek. 

- Jól akarom csinálni. 

Nem mondtam neki, hogy így lesz. Tudnia kellett magától. Naphosszat készültek, izzadsággal és idővel nem spórolva a lelküket is kitették. Nem láttam más lehetőséget annál, minthogy jól csinálják a mai napot. 

És ez így is történt. 

JUNGKOOK

Nem volt étvágyam ébredés után, nehezen bírtam letuszkolni pár falatot a torkomon. Sejin megbeszélést hívott össze délben, az ügynökség összes tagjának jelen kellett lennie. Ismertem a forgatókönyvet. Összegezni fogja az elmúlt időt, kitér a rosszra és jóra külön-külön, egyenként részletezni fogja mindegyikünk utóbbi egy évét, amennyit látott belőle. Aztán következik majd a ma estére vonatkozó beszéd. 

Bo velem jött, nem engedtem el a kezét és nem hagytam, hogy ő elengedje az enyémet. A tenyerem nyirkos volt az izzadságtól, két értelmes szót nem lehetett kihúzni belőlem de Bo kitartott és a többiekkel együtt még utoljára leültünk a konferencia teremben, hogy meghallgassuk azt a beszédet, amiről szentül hittük, nem fogjuk hallani többet. 

Tömve volt a terem, Hoseok mellé ültünk le, Bo másik oldalán Namjoon foglalt helyet. Jelen volt mindenki, Sejin is tiszteletét tette egy nagy, összecsavart plakáttal a kezében. A szívem akkorát dobbant, talán még Bo is megérezte mert hirtelen rám pillantott. Ami Sejin kezében volt, az a...

- Mindenek előtt szerintem vessünk erre egy pillantást - mondta, azzal kifüggesztette a plakátot a falra, pont úgy, hogy mindenki rálásson.

Az visszatérő albumunk borítója volt. Ugyan láttam a terveket, ki is választottuk a nekünk tetszőt de ekkora méretben, pont ezen a napon látni még sokkal döbbenetesebb volt, mint bármikor máskor. Tapsvihar rázott meg, elégedett arcok néztek vissza rám mindenfelől. 

Az album borítóján fentről voltunk fotózva, ahogy heten körben állunk, egymás kezét fogva. A földön barack színű rózsák hevertek, amik a hálát, csodálatot, sajnálatot és a vágyat jelképezték nálunk. Ezek a szavak a borító négy sarkában is megtalálhatóak voltak, korall színben, ami itt a rossz kapcsolatok és szerelmek elengedésének, feldolgozásának volt a jelképe. Erős jelentéssel bíró borító volt, álmodni se tudtam volna szebbet. Minket képviselt, rólunk szólt, ahogy a dalok is az albumon. 

- Bátran kijelenthetem, hogy nem volt még korábban ilyen nagy jelentőséggel bíró album a bandától. Nagyszerűen oda tettétek, úgy gondolom ennél méltóbb visszatérést nem is adhatnátok a rajongóknak - természetesen ezeknél a szavaknál már hallottam a szipogásokat, amik egyértelműen Jimin és Taehyung irányából jöttek.