Amíg emlékszel rám ✓

6

Túl melegnek érezte az ágyneműt, amiben csak fetrengett, de aludni nem tudott egész éjjel. Felállt és kitárta a szobájának minden ablakát, mellbe vágták a hajnali mínuszok. Namjoon az éjjeli szekrényhez lépett, felkapta a telefonját és kiült az ablakpárkányra. Egy sortban és pólóban tervezett aludni, így nagyon csípte a hideg a bőrét. Viszont magához térítette. 

A lenti forgalom lassan indult be, voltak akik már munkába igyekeztek, mások haza. 

Nem írt Bo-nak este. Nem tudta mégis mit írhatna, annyira nem találta a szavakat. Végül most úgy döntött, ír a lánynak, hogy tudassa, nem felejtette el amit ígért, csak nem sikerült betartania. 

Namjoon: Ne haragudj, hogy nem írtam előző este. Ha ma ráérsz valamikor, megcsörgetlek. Persze, amennyiben nincsen ellenedre. 

Legnagyobb meglepetésére szinte rögtön jött a válasz. 

Bo: Ma héttől délután négyig dolgozom. De van még időm az indulásig. 

Akkor ez azt jelenti, hogy akár most is tudnak beszélni? Hajnalok hajnalán? Namjoon tétovázva megkereste a lány számát és már hívta is. Ujjai erősen fonódtak a telefonja köré, miközben a búgás megszűnt és meghallotta Bo kissé álmos hangját. 

- Korán keltél. 

- Ami azt illeti, te is - vágott vissza a lánynak kicsit sem ötletesen. 

- Szeretek ráérősen készülődni egy tizenkét órás műszakra.

Namjoon belegondolt abba, amit hallott. Tizenkét órát ők is sokszor lehúznak, de nyilván nagy a különbség a két munka között. Bo hangjában nem talált frusztrációt a munkaidő említésére, de hát tudta is, hogy szereti a hivatását. 

- Elmondtam neki, amiket mondtál. A menedzserünk is hallotta, mindketten tisztában vannak a helyzet súlyosságával de még nem volt szó a következményekről. 

Nem kapott rögtön reakciót, nem is számított rá. Kis hallgatás után Bo megköszörülte a torkát és halkabbra fogta a hangját. 

- Ne büntessétek meg őt! Úgy értem, az indulatok mindig heves reakciót vonnak maguk után, rossz döntéseket, túlzásokat. 

- Hogy...mi? 

- Kell, hogy legyen valami elfogadható indok, amiért ez történt. Félre ne értsd, nem védeni akarom, elvégre...egy felnőtt emberről beszélünk, önálló döntéseket tud hozni. Csak mégis így, hogy szembesült azzal, amit tett, talán okult belőle. 

- Te most azt akarod mondani, hogy megbocsájtod neki amit veled tett? 

- Ki az a Minsoo? 

Namjoon meglepődött a kérdéstől, de a lány korábbi szavai is még a fejében keringtek. Hogy lehet valaki ennyire jó lelkű? 

- Minsoo gyakornok egy másik cégnél, hamarosan debütálnak a bandájával. 

- Jungkook azt írta az első napon, hogy élvezte a találkozást ezzel a lánnyal. Meg persze nem értette, miért nem ő válaszolt az üzeneteire. 

- Tudom mire gondolsz, nekem is megfordult a fejemben. 

Igaz, ami igaz, Namjoon párszor már eljátszott a gondolattal, hogy ennek az egésznek a  gyökere nem onnan ered, ahonnan hitték először. Sőt, előző este még a fiú fejéhez is vágta, hogy megérdemlik egymást Minsoo-val. Elcseszettnek nevezte a lányt. Már akkor tudta, de túl soknak érezte azt, amit Jungkook tett, mindent rá akart hárítani. 

- Úgy gondolom, Jungkook is inkább áldozat. Oké, ez elég durván hangzik, de ha jobban belegondolunk, a Minsoo nevű lány valószínűleg átejtette. 

- Bo, ha végeztél a munkában és ráérsz, felhívhatlak újra? Most mennem kell. 

- Igen. 

Azzal a hívás már meg is szakadt, Namjoon pedig felvette az ágya szélére dobott pólóját. Nem csak a hidegtől remegett. Fittyet hányva az időre, kilépett a folyosóra és Jungkook szobája felé vette az irányt.