Amíg emlékszel rám ✓

19

JUNGKOOK

Az ujjai elfehéredtek, ahogy a mikrofont szorította. Miután elmondta, amit el kellett és még annál is többet, nem mozdult, nem szólalt meg újból. A stadion hosszú percek óta csöndbe burkolózott és csak néhány oldalról lehetett hallani, ahogy egy rajongó hangosan sír. Mintha tudnák mi következik most. Elképzelte Bo-t, ahogy a tévé előtt ül és megrökönyödve hallgat. Látta maga előtt a családja megtört arcát, ahogy értetlenül, hangosan azon veszekednek, mégis mi ütött a fiúkba? A bandatársai a backstage-ből figyelik és talán azon gondolkoznak, mi legyen a következő lépésük. Ő? Csak állt a színpadon, várt. És akkor...

Nem tudta honnan hallotta meg az első hangot. Halkan kezdődött, de minden egyes szó tisztán kivehetően visszhangzott a falak között. A következő pillanatban mintha egy tornádó söpört volna végig a stadionon, a rajongók könnyektől elcsukló hangon együtt énekeltek. A Young Forever című daluk még sosem verte ennyire gyomorba, mint most. Nem hittek neki, különben nem énekeltek volna. Azt várta, hogy mindez megszűnik, szitkok és utálat zúdul a nyakába. De az ének egyre hangosabb lett, kitöltött minden rést, minden hiányt benne és még biztosabb lett a korábbi elhatározásában. Mert ő értük, a szeretteiért és saját magáért meg kellett tennie. Az, ami ebben a stadionban most történik, nem lesz egyenlő a média és az internet világával. Amit itt most nem kapott, azt mástól megkapja, töménytelen mennyiségben.

~*~

A telefonja szüntelen csörgött, néha ugyan az a szám, néha másik tűnt fel a kijelzőn de amelyiket várta, nem jelent meg. Már vissza ért a szobájába, természetesen a többiek nem erőltették a szokásos, esti közös vacsorázást. Nem ő volt az egyedüli, akinek nem maradt étvágya a nap végére. Ugyan egyetlen híroldalt sem nyitott meg, nem is érezte úgy, hogy bármi meglepőt olvasna azon kívül, mint amire számítani lehetett. Épp ezért megfogta az internet kábelt és egyszerűen kirántotta a falból. Semmi szüksége nem lesz rá egy jó ideig.

Úgy döntött összeszedi magát annyira, hogy lezuhanyozzon, de amint felállt az ágyról megszédült. Vissza ült a helyére és lehajtotta a fejét, amíg a látása némileg ki nem tisztult. A stressz és étvágytalanság legyengítette, ám nem érezte fáradtnak magát annyira, hogy képes legyen elaludni. Az ágya végében lévő utazótáskára pillantott, elfogta a gyomorgörcs. Eszébe jutott a mai, amit a rajongóitól kapott. Aztán betolakodott az elméjébe a fellépésük, ami nemes egyszerűséggel kudarcba fulladt, miután még fél perc sem telt, de ő elvétette a koreográfiát, ezzel fellökve két társát. El volt könyvelve az előadásuk, még mielőtt színpadra léphettek volna. Annyi embernek okozott csalódást és mély sebeket, hogy hányingere lett magától és a következő pillanatban már a wc kagyló fölé görnyedt. A végére csak az inger volt, de nem akart távozni más belőle. Nyirkos homlokkal a csempének döntötte a hátát és próbált mélyeket lélegezni.

Kopogtak a szobája ajtaján. Nyöszörögve próbált felállni, hogy ajtót nyisson, mivel magára zárta a szobát de nem bírt felkelni. Nem volt szüksége társaságra, csak egy pohár vizet akart és pár óra alvást, mielőtt összepakol.

- Jungkook, nyisd ki az ajtót! Kérlek szépen!

- Képzelődöm - motyogta magának. - Biztos bevertem a fejem az előbb.

A kopogás nem szűnt meg, egyre sűrűbb lett.

- Nyisd ki ezt az átkozott ajtót!

Tudta, hogy Bo képes káromkodni, de hogy az ajtaja előtt tegye meg, ráadásul a dorm-ban, az több volt, mint valószínűtlen.

- Igen, biztosan bevertem a fejem.

Eme gondolat ellenére lassan, a csempének dőlve felegyenesedett és a falnak támaszkodva kiment a szobába. Kezét a kilincsre tette, elfordította a kulcsot, de az ajtó csukva maradt. Azok után amit hallott, Bo ide jött. Eljött hozzá és az ajtaja előtt azt várja, hogy beengedje. Látni akarja, beszélni akar vele. Ő is majd' beleőrült, hogy láthassa, ezért képes lett volna bármit elviselni. De a lány szemeiben csillogó szomorúságra nem állt készen.