Amíg emlékszel rám ✓

3.10.

Boldogok voltak. Megtörtént a visszatérésük, a rajongók pozitívan fogadták az általuk nyújtott újdonságokat és a lánykérés is több támogatást kapott, mint ellenszenvet. Persze benne volt a rizikó, de Jeongguk rájött, inkább kockáztatni kell, mint utólag megbánni, hogy valamit nem tettél meg. 

Az album hatalmas sikerrel robbant be, hónapokig a toplisták élét foglalta el, díjakat hozott a fiúknak és jó pár külön díjazással is gazdagodtak. Yoongi saját dala kettő, míg Jeongguk szerzeménye négy nagyobb elismerést is szerzett. Az életük vissza tért a régi kerékvágásba. A koncerteket, találkozók és interjúk követték, a beosztásuk szoros volt és sokszor nehezen összeegyeztethető a magánéletükkel, de többnyire sikerült megoldaniuk ezeket a kisebb-nagyobb problémákat. Tudták, hogy egyszer el jön az a nap amikor mindez véget ér számukra és visszavonulnak, de addig nem volt megállás. Nem is akartak megállni. 

Számtalan mélyebb pont akadt még a karrierükben, mert ugyan miért is menne simán minden? De együtt oldották meg őket, nem féltek szembenézni a következményekkel vagy az emberekkel. 

A visszatérésük után két hónappal Minsoo ügynöksége újabb perrel fenyegetőzött, fittyet hányva a korábban kirobbant botrányra a hangfelvétel miatt. Az ügyet végül ő maga, Minsoo záratta le és vonta vissza a vádakat. A karriere lehanyatlott, számára nem volt visszatérési lehetőség és rájött - sok-sok hónap elteltével - , hogy kár erőltetni, ami már nem megy. Nyilvánosan bocsánatot kért a viselkedéséért, a tetteiért és bár elhintette azt, miszerint csak az őrült, viszonzatlan szerelem vezérelte, amit Jeongguk iránt érzett, ezt a kijelentését később vissza vonta és azóta eltűnt a médiából. 

A PRICE feloszlott, a többi tag szólóban próbált karriert építeni, több-kevesebb sikerrel. Ám ami a leginkább meglepetés volt mindenki számára, az Jung Hoseok és Ae Chyol kapcsolatának nyilvánosságra kerülése. Ae a PRICE egykori tagja megkereste a fiút, hogy táncórákat vegyen tőle. Látta magában a tehetséget és ezt Hoseok is elismerte. Ami pedig az első táncóra alatt kialakult köztük, előre vitte őket és hamarosan, öt héttel az első találkozásuk után felvállalták a kapcsolatukat. A pletykák ugyan nem maradtak el, de a két fiatal kitartott és immár két hónapja alkotnak egy párt. 

Az albumukat népszerűsítő turné kezdetéig egy hetük maradt hátra. Próbákról próbákra jártak, időpont egyeztetésekből és pontosításokból állt az idejük, európai turnét terveztek. A több hónapnyi távolléttel és még szorosabb beosztással járó időszak próba elé állította Jeongguk és Bo kapcsolatát. A lány hivatalosan, papíron is gyógyultnak számított, így azt a döntést fontolgatta, hogy visszatér az egyetemi tanulmányaihoz, befejezi azokat. Jeongguk szorongott, félt belekezdeni egy ekkora volumenű fejezetbe Bo nélkül, de belátta, hogy a lány álmai - ha csak kis ideig is - de nagyobb távolságot fognak szülni közöttük és ezen túl kell lépnie, támogatnia kell őt. Felmerült az ötlet, hogy Bo távoktatásban tanuljon, ez viszont a gyakorlati órák és a munkahelye miatt nem volt megoldható. A lány hallani sem akart arról, hogy ne dolgozzon. Képtelen volt elképzelni a teljes anyagi függetlenséget, amit Jeongguk megadhatott volna neki. Nem volt szüksége rá, mert szerette a munkáját és a hivatását, épp annyira, mint a fiú a sajátját. 

- Legalább azt engedd meg, hogy a lakást én fizessem. Különben sem kell abba a pici lyukba vissza menned - makacskodott a fiú az egyik beszélgetésük közben.

- Arra gondoltam, lehetnék kollégista. 

- Ez szóba sem jöhet. Az emberek már ismernek téged, lásd be nem lenne egészséges, ha a nap minden percében tömegnyomor lenne a szobád ajtaja előtt. 

Ebben végül egyetértettek és Bo megengedte Jeongguk-nak, hogy ő fizesse a lakást. 

- Vedd amolyan búcsú ajándékként, egy ideig nem fogunk tudni találkozni és így legalább biztosra tudom, hogy jó helyen vagy.

És ez így is volt. A turné elkezdődött, ahogy Bo egyetemi órái is. Amikor csak idejük volt rá felhívták egymást vagy üzenetet írtak a másiknak, de sokszor napokba telt, míg egy-egy kérdésükre válasz érkezett. Sokszor mindketten kikészültek emiatt, néha veszekedtek is de mindig sikerült megbeszélniük, túllendültek a nehézségeken. Ez ment kilenc és fél hónapig. Aztán eljött az a bizonyos nap...

Bo kapkodva dobálta be a füzeteit és a tollait a táskájába, az előadás vége előtt tíz perccel kirohant a teremből. Lesietett a lépcsőkön, próbált nem orra bukni és minden szembejövőt kikerülve sikeresen kiért az egyetem épületéből. Rohant tovább, arcán hatalmas vigyorral és a lelkében ott tombolt az a várva várt érzés, ami napok óta ott volt ugyan, de csak ma erősödött fel úgy igazán. Újra érezte azt a megmagyarázhatatlan kapcsolatot maguk között, minél közelebb került a fiúhoz. Mintha a teste, a lelke is érezné őt. 

Átszaladt a zebrán, a csuklóján lévő órára pillantott és megállt. Gyalog, de még futva se fog időben a reptérre érni. Leintett egy taxit, bemondta a célállomást és kifulladva hátra dőlt az ülésen. Pár perc volt vissza. Kilenc és fél hónapnyi távollét után már csak néhány perc és újra láthatták egymást. 

A taxis észrevette Bo feszült izgalmát.

- Talán csak nem a banda elé siet?

- Ami azt illeti, de igen. 

- Nagy rajongó? - Bo a visszapillantóban elkapta a sofőr tekintetét. - Ó! - a férfi felismerte. - Már mindent értek. 

Ennyire népszerű lett. Ilyen könnyen felismerték az emberek, hogy ki is ő. Ezzel járt, ha egy olyan fiúnak a jegyese, aki több milliós tömeget mozgat meg. 

Bekanyarodtak a reptérhez, Bo a táskájába nyúlt, hogy kifizesse az utat.

- Ugyan, hagyd csak. Engem ért a megtiszteltetés, hogy segíthettem - a férfi őszintén rámosolygott, Bo viszonozta. 

- Köszönöm. 

Azzal már kint is volt a taxiból, lába alig érte a földet olyan gyorsan szaladt. Jeongguk kérésére felvette a maszkot, magára ügyeskedte a fiú sapkáját is, amit ő hagyott ott neki - a több mérettel nagyobb pólókon kívül - és a reptéri érkező-induló járatok tábla előtt állt meg. Ekkor meghallotta a repülőgép süvítő hangját, látta maga felett elrepülni, ahogy leszállásra készen landolni kezdett. 

Nem volt titok, hogy a banda visszatért Szöulba. Rengeteg lány várakozott még, kezükben transzparensekkel és a fiúkat várták. Bo tudta mit kell tennie. Felhívta Sejin-t, aki azt mondta fél percen belül ott lesznek az autók. Ő is jöhetett volna azokkal, de türelmetlen volt. A fekete autók nem sokkal a telefonhívás után begurultak a reptér területére és Bo felé vették az irányt. A lány beszállt és ott várt, bentről figyelve a lányok tömegét, akik őrült sikítással üdvözölték a hét fiút. 

Az idő megállt. Bo látta, ahogy a fiú, aki kilenc és fél hónappal ezelőtt elment, őt keresi a tömegben. Ledobta válláról a táskát, a figyelmeztetések ellenére kiszállt az autóból is megindult felé. Futott, kikerülte a testőröket és csakis a közeledő fiúra nézett. Észrevette. 

Nem törődtek a tömeggel, sem azzal, hogy ez a pillanat is a címlapokon landolhat. Az életük ezzel járt. 

Jeongguk két karjába zárta a lányt, szorosan magához ölelte és a vállába rejtette az arcát. Nem volt képes elhinni, hogy megint láthatja. Kis híján hátraesett Bo  heves üdvözlésétől, de cseppet sem izgatta volna, ha mindketten a földön landolnak. Érezte azt, amit a lány is. Ott volt közöttük még erősebben az a megmagyarázhatatlan kötelék. 

Összetartoztak. Nélküle fél ember volt, vele vált ismét egésszé.