Amíg emlékszel rám ✓

5

Namjoon egy ideig a szobájában sétált faltól falig és az ablak túloldalán lévő forgalom hangjaira igyekezett összpontosítani. Meg kell nyugodnia, hogy mikor találkozik Jungkook-kal, ne Sejin szeme láttára húzzon be neki egyet. 

Nem is az volt a legdühítőbb számára, hogy mi is történt, hanem az, ki miatt. Pont Jungkook, aki a legtöbbet szenvedte el az internetes zaklatásból. Pont ő, aki naphosszat edzett, gyakorolt csak azért, mert negatív véleménnyel voltak róla és próbált megfelelni. Alig evett, keveset aludt, fél napokat a stúdióba töltött, majd utána a próba teremben. A káoszban felnőtt fiú újabb káoszt kreált más számára. Ez az, ami majd' szétfeszítette Namjoon idegeit. 

Ezektől a gondolatoktól csak ingerültebb lett, nem bírta tovább. Kirontott a szobájából és Sejiné felé vette az irányt. 

Ó, igen! - gondolta. A hangok, amik kiszűrődtek, arról árulkodtak, hogy Jungkook már bent van. Kettőt kopogott, mielőtt benyitott volna. 

- Gondoltam nem várom meg a későbbi megbeszélést. 

- Nem vall rád ez az udvariatlanság - szólalt meg Jungkook. Namjoon kis híján kirántotta az asztal mögül. 

- Jobb is így - vette át a szót Sejin. - Ülj le! 

Namjoon helyet foglalt az asztalnál, Jungkook-tól balra. A szobában curry illata terjengett, a hangulat pedig kezdett elfajulni. Mintha két azonos pólusú mágnes találkozott volna. Sejin letette az asztalra a laptopját, bekapcsolta és miközben az ujjai sebesen járni kezdet a billentyűzeten, Jungkook-hoz szólt.

- Kié volt az a telefonszám?

- Komolyan? - a fiú unottan fújtatott. - Még mindig itt tartunk?

- Kié volt? - hangzott a kérdés ismét. 

- Egy lányé. Nem ismerem. 

Namjoon nem szólt közbe, bár a nyelve hegyén voltak a szavak.

- Mi a neve? Mit tudsz róla?

- Bo. 

- Ennyi? Ez minden?

Jungkook nem válaszolt, csak megvonta a vállát, az arca azonban elkomorult. Sejin ekkor Namjoon-ra nézett, mint aki gondolatolvasó és alig észrevehetően bólintott. 

- A lány neve valóban Bo. Idén tölti a húszat. Ápolónak tanul, ez a második éve és nagyon szereti. Törődik az emberekkel - Namjoon direkt megnyomta az utolsó mondatot, mire Jungkook végre a szemébe nézett. - Egyedül él, mert az anyja elköltözött egy másik férfihoz, aki egyik éjjel bemászott Bo mellé az ágyba és megpróbálta megérinteni. Persze az anyja nem hitt neki. Az apja korábban meghalt májrákban, alkoholista volt és a drogot sem vetette meg. A nagyszülei másik kontinensen élnek, de sosem foglalkoztak vele. A gimnáziumban kinézték, amiért jól tanult, a jegyzeteit rendszeresen elvették tőle, miután lemásolták, összetépték az övéit és szétszórták őket az iskola udvarán, mint a kibaszott konfettit. 

- Mikor...

- Telefonon zaklatták, hívogatták majd letették, nem szóltak bele. Kamu üzenetek és e-mail-ek landoltak a levelesládáiban. Ismerős? Mikor úszni kezdett az osztályával, a lányok óra végén előbb kimentek az öltözőbe és elvitték Bo ruháit. Viccesnek tartották, hogy a tanár mérges rá, ezért egy fürdőköpenyben kellett vissza mennie az iskolába. A ruhái nem mellesleg a medence alján voltak, Bo pedig igazgatóit kapott. Igen, ott ez így ment. Bűntették azt, aki nem tett semmi rosszat. Na, és ez  is ismerős? 

Namjoon érezte, ahogy fokozatosan csillapodik majd visszatér a dühe. Végig hallgatni ezt a telefonba rosszabb volt. Hallotta a lány hangján, hogy szenved, mikor felidézi ezeket. 

- Tetszett neki egy fiú a felette lévő évfolyamból. A lányok persze tudták ezt, na meg a fiú sem volt szent. Leveleket írtak Bo-nak, a szekrényébe tették őket, majd valószínűleg a távolból nézték végig, ahogy Bo reménykedve olvasta el és boldogan sietett haza, hogy a majdnem tizedik levél után a másnapi randira készüljön. Kitalálod mi történt? 

Jungkook köpni, nyelni nem tudott. Kiszáradt a torka, a kezei kihűltek és levegőt is elfelejtett venni. Aztán jött az az érzés...a mellkasában. 

- Órákat várt a mínusz fokokban egy olyan srácra, aki éppen egy másik lányt dugott odahaza. A következő napon Bo egyik osztálytársával érkezett kézen fogva, a szeme láttára nyalták-falták egymást és ő mit tett? Tűrte. Csöndben, mindenféle megjegyzés nélkül. Még akkor sem mondott semmit, mikor a fiú megkérdezte tőle, milyen volt a randija előző este, mert úgy hallotta kissé fagyos volt a hangulat az elején. 

Bűntudat. 

Jungkook mondani akart valamit, közbevágni, hogy ne halljon többet. Namjoon viszont látta rajta az érzéseit, a fiúról mindig tisztán le lehetett olvasni, mi járt a fejében. 

- Mondd csak, hogy estek azok az üzenetek, amiket a debütálás után kaptál? 

- Fogd be! - Jungkook teli torokból üvöltött fel. 

Érzések, érzések, érzések. Annyi minden kavargott benne, hogy hányingere lett. 

- Mégis honnan kellett volna tudnom ezeket? Mégis honnan...és te honnan...?

- Felhívtam, ha még nem elég egyértelmű. Veled ellentétben én meghallgattam őt. Tudnom kellett kinek az életét keserítetted meg. Még ha ideglenesen is, mert számot cserélni a mai világban könnyű, ez az egyetlen szerencséd és az övé is. De talán soha nem fogja kiheverni ezt a traumát, amit újra át kellett élnie miattad. Ahhoz ő túl sérült már. 

- Mit...?

- Elborzaszt a tudat, hogy hány ember példaképe vagy. Érted? - Namjoon felállt és meg sem várva Jungkook vagy Sejin reakcióját, kinyitotta az ajtót. - Nem érdemled meg őket. Ja, és még valami! Minsoo-val viszont megérdemlitek egymást. Ugyan olyan elcseszettek vagytok mindketten.