Lost in you (Jikook FF) Befejezett

43.

Jungkook pov.

Ahogy kimentek a fegyvert volt főnököm felé emeltem. Tehetetlen volt, hiszen fegyvertelenül és egyedül állt velem szemben.

-Itt a vége Jiwon!-nézek vele farkasszemet.

-Tudod, nem csalódtam mégiscsak vitted valamire.

-Mindig is több voltam nálad.-felelem

-Ebben nagyot tévedsz, csak egy gyilkos vagy, mint mindenki ebben a bandában. Most is, nézz csak magadra éppen lelőni készülsz. Egy hidegvérű, érzéketlen gyilkos vagy.

-Elég! Nem vagyok érzéketlen.-megyek közelebb. Ez az ember soha nem fogja azt érezni amit én, ő simán megöl mindenkit.

-A pokolban találkozunk.-kacsint rám.
-És ne feledd, ha én bukok te is.

-A pokolban csak te fogsz megrohadni, egyedül.-húzom meg a ravaszt, de ezzel párhuzamban repült elém a földre egy kis szerkezet, ami 5 perctől számolt vissza.

-Picsába.-akadok ki
Azonnal rohanok megkeresni a többieket de legfőképpen Jimint. Annyira gyorsan nem megy mint szeretném mert iszonyúan fáj az oldalam. Mikor meglátom őket, csak az lebeg a szemem előtt, hogy azonnal el kell tűnniük innen.

-J-Jungkook jól vagy?-ölel át sírva Jimin.

-A lényeg, hogy tűnjetek el innen most!-mondom

-De vérzel, orvos kell neked.-teszi kezét sebemre,mire döbbenten kapom tekintetem oda.

-Ez semmiség. Taehyung! Azonnal menjetek innen. Bomba van az épületben, ki kell menekítenünk mindenkit aki hozzánk tartozik, kérlek vidd ki Jimint!

-Mi? Nem hagylak itt.-kapaszkodik belém.

-Kérlek hallgass rám, minden rendben lesz. Menjetek.-Nagynehezen sikerült elszakítani tőlem a szőkét, én pedig tovább kerestem maffiám többi tagját és mindenkit próbáltam kiterelni.
Egyszercsak az egész épületben hangosan megszólal a tipikus hang, és vissza számol, miszerint alig van időnk.

-10..
-9..
A szívem dobogását a fülemben hallom, minden lelassul, ahogy tudok rohanok ki az épületből, de mielőtt átlépném a küszöböt egy fülsüketítő hangot hallok és minden összeomlik. Rám nehezednek a törmelékek, ezért mozdulni se tudok, ezután az akció után kicsit nehezebben veszem a levegőt, nem hittem volna, hogy sikerül. Hallom a szirénák hangját, de nemtudok megmozdulni, a fájdalom és a kissebb sokk miatt pedig látásom homályosul, utána pedig megszűnik a külvilág számomra. Taehyung, kérlek most Jimint mentsd meg.

Mikor magamhoz térek, a vakító fények miatt alig tudom kinyitni a szemem, de annyit láttam, hogy minden fehér körülöttem. A tipikus kórház és fertőtlenítő szag marja az orrom. Nem tudom mit történt, vagy mióta vagyok itt, vajon most tényleg meghaltam? Kintről beszűrődik Jimin hangja. Próbálnék felülni, de döbbenten veszem észre, hogy a kezem az ágy rácsához van bilincselve.

-Mi a fene?-csúszik ki számon.

Az ajtó kinyílik és végre belép a szőke, ahogy becsukja az ajtót és felém néz megáll és lefagyva néz rám.

-J-Jungkook?
Odafut hozzám és sírva átölel.

-Mi a baj édesem?-simogatom szabad kezemmel hátát.

-Végre magadhoz tértél.-szipog.

-Hogy érted, hogy végre?-értetlenkedem

-Egy hete nem ébredtél fel.-néz szemeimbe

-Egy hete?-vágok értetlen fejet.
-Elmesélnéd mi történt?-kérdezem
-Egyáltalán ez mi?-rántom meg a kezem, amin csörömpöl a bilincs.

-Mire emlékszel?-folynak tovább könnyei.

-Ne sírj kérlek.-cirógatom arcát.
Válaszként hirtelen ajkaimra tapad és erőszakosan visszadönt a párnák közé, felszisszenni sincs időm mert megharapja a szám.

-Azt ígérted vigyázol magadra! Nélküled szerinted mégis mihez kezdenék?-akad ki.

Nem vagyok jó düh kezelésben, főleg nem ilyen állapotban.

-Nyugodj meg, miattunk csináltam. Én sem ezt akartam de muszáj volt. Nem élhettünk tovább rettegésben. Nekem bármit megér a biztonságod.-mondom őszintén.

-Még ezt is megérte Kook?-fogja meg a bilincsbe vert csuklóm, ami már ki van sebesedve, mert kitudja mióta van így.