Lost in you (Jikook FF) Befejezett

53.

Jimin pov.

Senki nem tudott volna megállítani, csak ki akartam szellőztetni a fejem. Túl sok volt ez az egész, de nem sajnáltatom magam hiszen nem én voltam bezárva hetekig. Csak egyszerűen én sem bírom már ezt tovább. Lábaim remegnek, az elmém sem tiszta.

Nem bírtam tovább hallgatni a bíró szavait, ha Jungkookot bűnösnek találják én abba belehalok, így is rohadt nehéz volt ez az időszak, ezért sem vártam meg, míg véget ér az ügy. A régi házunkhoz megyek, ami lehet nem a legokosabb döntés, de kialvatlan vagyok és elveszett, nem tudom mit csinálok. Belököm az ajtót, mivel azóta a délután óta, senki sem járt itt, az ajtó nyitva volt. Minden pontosan úgy volt mikor utoljára jártam itt, csak még a rossz emlékek is üldöztek és Jungkook is végig előttem volt. Igaz semmi különös nem volt ebben a házban nekem mégis csak fájdalmat okozott. Körbejártam mindent, minden helyiséget végig néztem, majd a pult előtt álltam meg a konyhában, anyám gyógyszereivel szemezve, mellettük pedig pár üveg alkoholt is felfedeztem. Idegesen söpörtem le az üvegeket amik egy hangos csattanással értek földet, és a folyadék az összesből kifolyt, pont úgy mint a könnyeim.

Nem akartam belegondolni mi lesz ha Jungkook nem jön vissza hozzám még hetekig, hónapokig akár évekig. Kezembe vettem a gyógyszeres dobozt, anyámnak kellett volna szednie, hogy normális legyen és ne szégyenítsen vagy verjen meg minden áldott nap, de persze nem tette ezért szinte tele volt a doboz. Haragudtam rá, hiszen tönkretett lelkileg és figyelembe sem vett. Minden kiszállt a fejemből, az emlékek a múlt és Jungkook is. Üresen álltam a dobozzal a kezemben, amit kinyitottam és tenyerembe öntöttem a fehér pirulákból, majd azokat tanulmányoztam miközben attól féltem, hogy egyedül maradok. Öntöttem egy pohárba vizet, kezemből egy percre sem lerakva a gyógyszereket, majd lecsúsztam a konyhafal mellett a földre.

Behunytam szemeim, amikből megállíthatatlanul hullottak könnyeim. A marék gyógyszert a számba vettem és elfintorodtam a keserű érzésre de mindet lenyeltem. Nem tudom mióta ülhettem itt mikor lépteket hallottam, de ez sem biztos hiszen alig voltam már magamnál.

-Jimin?-hallom a nevem, de nem tudom kitől vagy honnan.

Jungkook pov.

Mikor vége lett ennek a rémálomnak tovább kerestem Jimint de nem találtam.

-Én tudtam kicsikém, hogy ártatlan vagy.-ölel magához mamám.

-Nem láttad Jimint?-kérdezem

-Kicsikém elrohant valahova nem olyan régen, nem mondta hova megy.-adja a választ.
Nekem pedig egyből rossz előérzetem lesz, most lett vége ennek, akkor úgy látszik az élet még nem büntetett meg eléggé. Otthagyva mindenkit, akik éppen miattam vannak ott, hogy velem örüljenek jelen esetben, rohanok le a lépcsőn, Jimin keresésére indulva. Először nálam nézem meg, hátha oda ment, aztán Taehyungnál. Hova mehetett? Aztán eszembe jutott a régi házuk.
-Hát persze.-csapom homlokon magam.
Egyből elkezdek rohanni oda, és remélem, hogy semmit nem csinál amig oda nem érek.

-Jimin?-kiáltom, miközben a szőkét keresem.  Majdnem összeesek amikor meglátom szörnyű állapotban.

-Édesem hallasz?-fogom arcát kezeim közé.
-Mit csináltál?-kérdezem

-Sajnálom.-mondja nehezen majd eszméletét vesztette. Sírni tudnék,  haragszom magamra amiért nem voltam mellette és idáig jutott. Nincs nálam semmi, ezért zsebeiben kezdek kutatni telefonja után, hogy hívjam a mentőket és miközben ezt teszem, észreveszem anyja gyógyszereit a pulton, pontosan Jimin felett.

-Miért csináltad ezt magaddal?-simítok eszméletlen arcára, majd várom, hogy minél hamarabb megérkezzenek a mentősök. Fogalmam sincs mit kezdek nélküle, de ha valami baja lesz csak magamat fogom okolni. Hiszen ha nem hagyom magára, nem történt volna ez.

-Kérlek tarts ki még egy kicsit, most már itt vagyok, nem hagylak magadra megígérem.