Lost in you (Jikook FF) Befejezett

63.

Jungkook pov.

Pontosan úgy történt minden, ahogyan én azt terveztem. Jimin nem bírta sokáig, miután látta, hogy nem megy sokra azzal, ha Mason párszor szépen pillant rá vagy éppen hozzáér előttem, így hát kiviharzott.

-Téged ez nem is zavart?-kérdezte Tae.

-Nem túlzottan, egyébként meg hallottalak titeket.-mutatok Masonre.

-Ne haragudj én nem akartam belemenni.-védekezik.

-Mibe nem akartál belemenni?-vonja kérdőre testvérét Taehyung.

-Annyi történt, hogy a szőke féltékennyé akart tenni.-válaszolok én, miközben kortyolok egyet italomból.
-Na megyek megkeresem.-állok fel.

Az erkélyen meg is találom párom, de kicsit rosszul érint mikor meglátok egy szál cigarettát kezében.

-Nem emlékszel mit kaptál ezért legutóbb?-emlékeztetem, bár már nem nyúlnék hozzá olyan durván.

-Te nem szeretsz?-hagyja figyelmen kívül kérdésem.

-Tessék?-kérdezek vissza, hihetetlen kérdésére.

-Miért nem vagy féltékeny?!-jön közelebb.

-Mi az, hogy miért nem vagyok féltékeny, te hallod magad?-horkanok fel.
-Jimin hallottalak titeket, de ez sem változtat a tényen, hogy ez a viselkedés nem vezet jóra. Fogalmam sincs mit kéne tennem, hogy bízz bennem. Lehet egy kis idő jót tenne nekünk.

-Te most szakítani akarsz?-ejti ki a cigit kezéből.

-Mi? Nem! Viszont ma a kanapén alszok, hogy tudj gondolkozni és belásd el is veszíthetsz, ha ezt folytatod. Nem tudok már bizonyítani neked és ezek szerint nem is tudok.-hagyom magára.

-Minden okés?-kérdezi Tae mikor beérek.

-Nem igazán.

-Szerintem mi megyünk, nem akarunk zavarni, legközelebb bepótoljuk.-mondja Tae.

-Rendben, és ne haragudjatok.

-Ugyan.-legyint.

Bármennyire szerettem volna, hogy jól alakukjon az este nem sikerült és most örültem, hogy magamra hagynak. Át akartam gondolni én is a dolgokat, nyilván nem szakítani szerettem volna. Eszemben sem volt, csak el akartam érni, hogy a szőke érzékelje, elveszít, ha így folytatja azt pedig egyikünknek sem tenne jót. Elmentem lezuhanyozni, majd az ágyneműm kivittem a nappaliba és megágyaztam magamnak.

A szőke még mindig kint ült és hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel, mert nem szeretném, ha megfázna. Bármennyire rossz volt most ez, nem foglalkoztam vele, lekapcsoltam a lámpákat és lefeküdtem a kanapéra, aludni nem tudtam mert minden gondolatom Jimin körül forgott. Ki tudja mióta bámultam a sötétben a plafont, mikor hallottam ahogy kinyílik az erkély ajtaja. A szívem szakadt meg mikor párom halkan szipogott, és közben felém sétált. Hozzászokott már a szemem a sötéthez így én könnyen kivettem alakját.

-Alszol?-kérdezte, de nem válaszoltam.
-Tudom, sokszor kértem bocsánatot, viszont most tényleg őszintén is gondolom, szóval ha hallod akkor sajnálom. Nem tudom mi van velem Jungkook, egyszerűen úgy érzem nem vagyok elég jó. Ez nem a te hibád, te mindig próbálod bebizonyítani, hogy nem így van. Hiába vagy te a mindenem, én úgy érzem semmi vagyok neked, amire még csak gondolni is szörnyű. Megértem, hogy szünetet szeretnél és ezt tiszteletben tartom, viszont megígérem, hogy próbálkozni fogok, hogy végre belássam elég vagyok neked. Remélem egy kicsit még kitartasz. Aludj jól.-jött elém és egy puszit nyomott a számra, majd egyre távolabb hallottam lépteit. Aznap éjjel, nagyon rosszul éreztem magam, jelenleg nem tudom melyik szóval tudnám leírni a kapcsolatunkat. Hajnalig gondolkoztam kettőnkön, mire sikerült elaludnom.

Reggel valaki úgy gondolta rátenyerel a csengőre, mire morogva és fájó háttal indultam meg a bejárati ajtónk felé. A kanapé nem a legkényelmesebb, mint kiderült. Legkomolyabb nézésemmel nyitottam ajtót, éreztetve az illetővel, legyen az bárki is, hogy nagyon rosszkor jött.

-Igen?-kérdeztem ingerülten.

-Magának is jó reggelt, egy személyt keresek.

-Egyáltalán ki maga?-kérdeztem még mindig feszülten.

-Park Daehyun vagyok, és ön?-érdeklődött az ajtóban álló férfi, mire szemeim hatalmasra tágultak. Az nem lehet, hogy ő lenne..