Lost in you (Jikook FF) Befejezett

55.

Jungkook pov.

Reggel hamarabb keltem, mint Jimin ezért inkább kimásztam mellőle és a székre ültem, hogy a továbbiakban kényelmesebben elférjen. Beszéltem az orvosával is, aki azt mondta délután már biztosan haza mehetünk, ezért türelmesen vártam amig felébred párom. Jobb elfoglaltságom nem volt, ezért csak néztem őt, mikor maga mellett kezdett tapogatozni, és mikor nem talált maga mellett szemei kipattantak.

-Jungkook?-ült fel

-Itt vagyok.-ültem mellé.
-Nincs semmi baj.

-Megijedtem.-fúj ki egy nagy adag levegőt.

-Csak szerettem volna, hogy kényelmesen aludj ezért felkeltem.

-Mikor mehetünk haza?

-Hamarosan.-válaszolom

Tényleg nem sok időt töltöttünk már a kórházban, elmondtak pár dolgot, elintéztünk pár papírt, összeszedtük magunkat és haza is indultunk. De amikor hozzám értünk elfelejtettem, hogy nincs nálam a kulcsom sem.

-És most?-kérdezi Jimin.

-Nem tudom.-nyomtam le a kilincset ami legnagyobb meglepetésemre nyitva volt.

-Megint mi történik?-jön közelebb Jimin.

-Gyere menjünk be.-Taevel találjuk szembe magunkat ahogy belépünk.

-Hát te?-csodálkozok

-Ezt én is kérdezhetném. Napokra eltűntök majd csak úgy haza állítotok. Egyébként Jin oda adta a cuccaid és elhoztam neked mindent, ezért vagyok itt.

-Oh, köszönöm.

-Kicsikéim.-lép elő a konyhából a mamám ami szintén meglep.

-Úgy aggódtam értetek, hova tüntetek?-kérdezi

-Majd elmesélek mindent, de most Jiminnek pihennie kell.-fogok az említett derekára.

-Előtte egyetek, kész az ebéd.-viszi magával Taehyungot a konyha irányába.

-Igen az lehet nem ártana.-mondom Jiminnek

Ebéd után a szőke elment lepihenni, ugyanis az orvos a lelkemre kötötte, hogy pihennie kell.
A többieknek pedig elmeséltem mindent, hogy hova tűntünk a tárgyalás után és miért. Azt mondták figyeljek nagyon Jiminre és persze magamra is, és ha valami kell csak szóljak, majd hazamentek mindketten.

-Te nem alszol?-kérdezem párom, mikor belépek a szobába.

-Megvártalak. Azt mondtad elmeséled mi történt.

-Később nem jó?-próbáltam húzni a dolgot, de csak megrázta nemlegesen a fejét, mire sóhajtottam egyet de inkább bele kezdtem, hiszen joga van tudni.

-Szóval úgy volt, hogy a tárgyalásom hamar lezajlik, de eltolódott, mikor pedig végre eljött a nap, örültem, hogy végre láthatlak, de te a szünetben eltűntél. Utána pedig nálatok találtalak meg, szinte eszméletlenül majd hívtam a mentőket akik kórházba vittek. Innentől pedig már tudod.-mondtam egyre halkabban a végén pedig bólintott egyet.

-Miért csináltad?-kérdezem

-Képtelen voltam végig hallgatni, mi lesz veled és azt hittem elveszítelek. Hülye voltam, nem gondolkoztam de nem bírtam volna ki, ha nem láthatlak ki tudja meddig. Ez tűnt a legjobb megoldásnak.-néz rám.

-Jimin ez tragédia lett volna, nem pedig megoldás. Tudod mit éreztem mikor úgy láttalak?

-Sajnálom, nem gondolkoztam.

-Soha többet ne csinálj ilyet, mindent meg tudunk beszélni, megoldjuk ha valami baj van, de akkor mondj el mindent nekem. Ilyen pedig eszedbe se jusson, soha többet.-mondom szemeibe nézve.

-Megígérem, többet nem lesz ilyen és tényleg sajnálom.-hajtja le a fejét.

-A lényeg, hogy mindketten itt vagyunk, és nincs baj. Ezen is túl vagyunk.-emelem fel fejét, hogy végre rám nézzen.

-Rohadtul hiányoztál, el sem tudod képzelni mennyire.-mondom az igazságot.

-Te is nekem.-fúj ki egy nagy adag levegőt.
-Szeretlek.-jön közelebb.

-Én is szeretlek édesem.-csókolom meg.

-Mi történt a tárgyalásod végén?-kérdezi mikor elhúzódtam

-Jin nagyon jól játszik a szavakkal, kiegészítette minden kis megszólalásom. A szünet után pedig ártatlannak nyilvánítottak én pedig csak sokkoltan ültem. Sokat köszönhetek Jinnek és persze neked is.-próbaltam pozitívan kihozni a dolgokat ami a szőkét illeti. Úgy éreztem nem mondhatom azt, hogy rohadt csalódott és ijedt voltam amikor nem találtam ott. Nem hagyom, hogy magát hibáztassa, tegye ezt inkább velem, csak neki legyen könnyebb hiszen ha elveszítem akkor egy részem biztosan vele veszik.