Lost in you (Jikook FF) Befejezett

67.

Jungkook pov.

Lehet életem legnagyobb hibája volt őt egyedül elengednem. Megtanulhattam volna már, hogy soha nem lesz jó vége annak, amikor Jimin egyedül megy valahova. Furán viselkedett tegnap óta és őszintén úgy érzem, mintha elbúcsúzott volna, de tudom ez nem így van. Már legalább két órája elment, de nem hívott ezért csak remélni merem, hogy nincs baja. Most, hogy felbukkant a drágalátos édesapja, nem hagyom, hogy tönkretegye Jimint vagy a kapcsolatunkat. Már éppen elindultam volna amikor nyílt a bejárati ajtó, és a szőke lépett be nem valami vidáman.

-Na végre, nem hiszed el mennyire aggódtam.-öleltem meg, de válasz nem jött. Gyengén fonta karjait körém és nyakamba fúrta fejét.
-Mi történt?-simogattam hátát.

-Semmi.-felelte halkan.
Annyira szokatlan volt ez az egész, Jimin mintha nem lenne önmaga, ami kezdett megijeszteni. Féltem belegondolni, de nem tagadom, hogy átfutott rajtam a gondolat, miszerint megint csinál magával valamit, ha úgy adódik. Nekem nem mondja el mi bántja és egyedül képtelen ezzel boldogulni, látom rajta. Faggassam vagy várjam amíg elmondja, fogalmam sincs.

-Minden rendben ment?-érdeklődöm.

-Persze.-mosolyog nem túl meggyőzően.
-Most inkább lefeküdnék, ha nem baj.-indul meg az emelet felé.
Este hét óra van, ilyenkor még nem szokott lefeküdni. Gondolkoztam, hogy felhívom az apját, de az úgy jönne le, mintha nem bíznék a szőkében. Nem tudtam mit tenni, úgy döntöttem én is felmegyek aztán este megkérdezem megint, mi történt. Esélytelennek tűnt, hogy elaludjak ezért csak csukott szemmel feküdtem a félhomályban. Jimin mozgolódni kezdett egy idő után, én pedig még mindig csukva tartottam szemeim.

-Jungkook?-kérdezi halkan.
-Reméltem, hogy alszol így könnyebb lesz ez az egész.-mondta, nekem pedig rosszabbnál rosszabb gondolatok jutottak eszembe. Könnyebb? Mégis micsoda? Felkelt mellőlem, majd valamit pakolt és pillanatokon belül csend telepedett a szobára. Egyből megindultam utána, eszem ágában sem volt magára hagyni őt. A konyhából szűrődött ki egy kis zaj, de mielőtt beléphettem volna egy hangos csattanással ért földet, mint kiderült egy tányér.

-A rohadt életbe.-mondta hangosabban Jimin és pont ekkor léptem be a helységbe. A földön ült, kezéből pedig folyt a vér és láthatólag nem volt magánál.

-Édesem.-fogtam arca két oldalára.
-Mit művelsz magaddal?-szorítottam egy rongyot a kezéhez.

-Én nem akartam, nem direkt volt, ő akarta ezt Jungkook! Ez is véletlen volt.-kezdett összevissza beszélni.

-Semmi baj, nyugodj meg.-kaptam ölembe, hogy a fürdőbe vihessem, leápolni a sebét, de szemet szúrt a sporttáska az ajtóban ezek ellenére.
Leültettem a kád szélére, majd egy nyugtatót adtam a szájába, hogy nyelje le és tisztábban tudjon gondolkodni. Lefertőtlenítettem aztán bekötöztem a kezét, de a szőkének még mindig folytak a könnyei és csak maga elé bámulva hajtogatta, hogy ne haragudjak és ő nem ezt akarta. Ajkára hajoltam, nyugtatásképp ami be is jött mert egyenletesen kezdte venni a levegőt.

-Mi volt a terved az összepakolt cuccaiddal?-tértem a lényegre.

-Nem akartalak elhagyni, te vagy a mindenem.-kezdett bele.

-Akkor?-húztam fel a szemöldököm.

-A tányér is véletlen tört el.-szipogott.
-Én nem akartam olyat csinálni magammal.-nézett rémülten a szemembe.

-Elhiszem, tudom, hogy nem tennél olyat.-adok puszit arcára.

-Az apám akarta.-hagyta el a száját a rövid mondat, mire megfeszültek izmaim.

-Mit?

-Azt mondta, vele kell mennem, és megfenyegetett, hogy bánt téged, muszáj lett volna, de nem ment. Nem tudlak itt hagyni, képtelen vagyok rá.-ölel magához. Mindennél jobban meg akartam ölni azt a szemetet. Megint kikészítette Jimin lelkiállapotát, és ezek után örüljön, ha annyival megússza, hogy soha többet nem engedem Jimin közelébe. Minden energiám a szőkére fogom fordítani, megoldjuk ezt is. Szét akartam verni valamit, de nem akartam elszakadni az engem ölelő fiútól, ami pedig Park
Daehyunt illeti, egy nap még megbánja. ezt.