|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| Prológus ||

|| Reader ||

-...A nevem [Teljes Név]. Örvendek hogy találkoztunk!-Halvány mosoly, meghajlás. Jól van, eddig minden szuper és minden jó, [Név]!

-Rendben [Vezetéknév]-san, kérlek ülj le Akane mellé.

Ahogy a tanár kimondta a lány nevét, egy hosszú, barna hajú társam tette fel kezét a levegőbe, hogy felismerhessem. Hálásan pillantottam rá, majd úgy is tettem, ahogy a negyvenes éveiben járó férfi parancsolta azt nekem.

-Szia.-Mosolygott rám barátságosan az immáron padtársam-A nevem Anzai Akane.

-Hello-hello~!-Intettem alig láthatóan, ugyancsak mosollyal za arcomon-Nos, te már az én nevemet tudod.-Kuncogtam el magamat, amiben ő is követett.

A tanár rosszalló pillantást vetett ránk, mire Akane azonnal abbahagyta a nevetgélést, s mivel azért én sem akartam leszidást az első órám első tíz percében, én is.

///

-...És mondd csak, miket szeretsz csinálni, Akane?-Szólaltam meg szinte egy másodperccel azután, hogy a kicsengetést hallhattuk.

-Nos, könyveket olvasni, bulikba járni, meg tagja vagyok a suli lány röplabda csapatának. Te nem szeretnél jönni?-Érdeklődött, de én csak elhúztam a számat.

-Meh, sosem voltam nagy sportember. De majd átgondolom mindenképpen. Bulikba amúgy én is szívesen mennék egyszer-kétszer.-Tettem két ujjamat az államhoz, mintúgy gondolkodást mutatva.

Szinte az egész szünetet végig beszéltük Akaneval, akivel olyan gyorsan egy hullámhosszra kerültünk, hogy sosem gondoltam volna, hogy barátság ilyen gyorsan kialakulhat. Persze volt bennem egy kis tüske, ami ezzel kapcsolatban folyamatosan szurkodott, de próbáltam nem az ebből kifakadó gondolataimra összpontosítani.

-...Egyébként melyik iskolából jöttél, [Név]?

-A Kitagawa Daiichiból.-Vágtam rá, habár már a suli puszta említése is gyomorforgatóan hatott rám. Halványan megráztam a fejemet-És te?

-Yukigaoka.-Mosolygott. Ez a lány annyit mosolyog, esküszöm nem irigylem. Ha nekem kellene ennyit széjelebb húznom az ajkaimat, tuti hogy elzsibbadna az arcom!

-Nee, nee, Akane-san~.-Jutott eszembe hirtelen egy ötlet, ahogy meghallottam hogy a hasam egészen halkan bár, de megkordul-Nem jössz le velem a büfébe? Éhes vagyok.

-De mehetünk, úgyis akartam venni csokit. Az első napot sosem lehet kibírni valami édesseg nélkül!

-Egyetértek.-Vigyorodtam el, majd a pénztárcánkat magunkhoz véve, elindultunk az említett hely felé.

Kicsit megrezzentem, hiszen ahogy kiértünk a folyosóra, beindult az "antiszociális-énem", amint megláttam mennyi ember járkál a folyosón. Lopva Akanera pillantottam, aki ugyancsak elhúzta a száját, de nem tett semmiféle megjegyzést.

///

-Akane-san, itt mindig ennyien vannak?-Motyogtam, mikor odaértünk a büféhez, ahol elég megbotránkoztató sor állt. Legalább vagy tíz ember volt előttünk, ami egyet jelentett azzal, hogy mi ezúttal nem kerülhetünk sorra. Hiszen mire mi következnénk, addigra már becsengetnének, szóval elkésnénk az óránkról.

-Csak az első napon. Illetve, a röpicsapat ebéd időben mindig itt lezsel.-Biccent az első emberek felé. Ahogy oda pillantok, jobban felmérem őket. Az egyik fiúnak éjfekete haja van, mely leginkább egy megtépett kakashoz hasonlít, s még így is észre tudom venni azt a kaján vigyort az arcán. Mögötte egy szinte kopasz fiú áll, csupán egy szőkés csík ékeskedik feje tetején, amely szerintem igencsak mulatságossá teszi a külsejét.

-Kuroo, mi lesz már? Lemegy a nap mire választasz!-Egy harmadik, sokkal kisebb ember szól előre, mire a legelső fiú felé fordul, és valamit visszaszól neki, de már nem hallom, hogy mit, ugyanis a tekintetem egy, a fal mellett levő srácra esik.

A kezében nintendo van, és fel sem néz a játékából. Szőkés-barnás haja van, mely innen nézve leginkább egy pudingra hasonlít, aminek gondolatára ezúttal nagyobbat korog a gyomrom.

-Szóval ők azok? A röpi csapat?-Vonom fel egyik szemöldökömet, habár a nintendos fiúval nem vagyok biztos, hogy a csapat tagja lenne. Nem látszik sportosnak, de lehet, hogy ez csak a látszat.

-Igen, és fogalmam sincs, hogy most miért vannak itt. Hiszen csak ebédkor vannak itt.-Puffog mellettem a barna hajú, amely szórakozott mosolygásra késztet engem.

-Szerintem menjünk vissza, és majd próbálkozzunk kövi szünetben. Mit szólsz?-Vetem fel az ötletet, de a hirtelen hallatszódó csengő választ is ad a kérdésemre, választási lehetőséget pedig nem is hagy Akanenak.

Mindketten úgy kezdünk el spurizni az osztálytermünk felé, mintha nem lenne holnap, de még egy utolsó pillantást vetek Pudingfejre. Elég zárkózott lehet, így első ránézésre.