|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 50. ||

|| Reader ||

Pár percnyi teljes némaság után döntött úgy, hogy lassan belekezd a mondandójába. Egy kisebb sóhaj után felém fordult, de még mindig nem nézett rám. Olyan elveszettnek, s törékenynek tűnt, mint még eddig sohasem, s jól tudtam, hogy most minden egyes cselekedetem hatással lesz rá, nagyon is. Megbízik bennem, és ezt még véletlenül sem szabad elfelejtenem. Nem hagyhatom cserben őt.

-...Mielőtt még középiskolába kerültem, el kellett köszönnöm a nagymamámtól. Talán hatodikas lehettem, amikor a betegségével diagnosztizálták, amivel eddig küzdött. Majdnem három éven át folyamatos fájdalmai, szenvedései voltak. De hatalmas harcos volt, és mindent megtett azért, hogy minél tovább itt maradhasson. Azonban...Azonban az élet nem így alakult. Nagyon, de nagyon megviselt engem, amikor megtudtam, hogy az a beszélgetésünk volt az utolsó. Utoljára mosolyoghattam rá, utoljára láthattam őt, utoljára nevethettem vele együtt. Nagyon, de nagyon sokat vigyázott rám, mikor kisebb voltam, talán ezért is kerültem hozzá ennyire közél, és ő is hozzám. Ő nem akart megváltoztatni engem. Elfogadott annak, amilyen voltam, hogy nem voltam egy túlbúzgó kisgyerek. Ki tudja, talán még örült is ennek.-Nevetett fel halkan, mégis fájdalmasan. Az ölében tartott kezeire tekintettem, s egy szó nélkül a sajátomat az övére helyeztem, mintegy jelzésül; itt vagyok. A szemeivel odapillantott, s még lejjebb hajtotta a fejét-Nagyon szerettem őt. De amióta elment...Azóta senki sem tudott ennyire közel kerülni hozzám, mint te. Talán még Kuroo sem. És ez megrémíszt...Nem akarok még egy ilyen fontos személyt elveszíteni az életemben. Nem akarlak elveszíteni, mert...Azt már lehet, nem bírnám ki...

Az ajkaim halványan elnyíltak egymástól.

-Kenma...Köszönöm, hogy elmondtad. De nem fogsz elveszíteni engem. Mindig itt leszek neked, ezt megígérem. Lehet, hogy lesznek kisebb-nagyobb vitáink, de...De ez így van rendjén. Nem fogsz elveszíteni engem.-Olyan halk a hangom, hogy csodálkozom, hogy a fiú egyáltalán meghallja, amit mondok.

Aztán hirtelen, szipogásra kapom fel a fejemet.

-...Kenma...?-Hajolok közelebb hozzá, de csak megrázza a fejét.

-[Név]...-Szipog, a vállai halványan megrázkódnak, ahogy vissza próbálja tartani a könnyeit-A...Annyira szeretlek...-Megérzem az első könnycseppjét a kézfejemen, ezután pedig megered a többi is.

-Én is szeretlek téged.-Mosolyodok el együttérzően. A fiú összeszorított szemekkel közelebb hajol hozzám, majd fejét a vállamba fúrja, én pedig szinte rögtön a hátára simítom a kezemet-Jól van...Itt vagyok. Mindig itt leszek.

A homlokával percenként próbál jobban hozzám bújni, miközben könnyei megállíthatatlanul folynak le az arcáról. Én pedig nem állítom meg őket. Hagyom, hogy hadd adja ki magából mindazt, amit eddig visszatartott.

Lassan, ahogy a percek, vagy talán az órák elteltek, Kenma szipogása egyre halkabbá vállt, mígnem teljesen meg nem szűnt. Kicsit mocorogni kezd, ami számomra is feltűnik.

-Mit szeretnél?-Kérdezek rá óvatosan.

Nem válaszol, csak megfogja a derekamat, majd eldönt minket az ágyon. Ezután sem mondd egy árva szót sem, csupán bújik hozzám, mint egy ijedt kiscica, aki biztonságot keres magának. S ahogy a fiú levegővétele egyre nyugodtabbá válik, rájövök, hogy már megtalálta azt a "biztonságos helyet".

A tincsei közé simítok, majd lassan simogatni kezdem az igazán puha hajszálait. Még párszor jobban magához szorít, mintha csak megerősítést akarna, hogy tényleg itt vagyok számára. Ezután érzem, ahogy a szemeim egyre súlyosabbá válnak, majd lassan elnyel az Álmok Birodalma.