|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 38. ||

|| Reader ||

Bár már szerintem volt másfél órája is, hogy Kenmával leültünk a szobájának a TV-je elé, egyszerűen nem tudtam koncentrálni. A gondolataim a képernyőn levő akció helyett folyamatosan visszavándoroltak az alig két órával ezelőtt történtekre. Nem tudtam felfogni, hogy pont ő, a legnagyobb ellenségem bátyja is azok közé a csapatok közé tartozott, akik meg lettek ide hívva. Bár, ahogy Kuroonak is mondtam, ténylegesen meg kellene beszélnem vele azt, hogyan is tett tönkre engem a kisöccse,  több évnyi munkája "gyümölcseként".

-...Iwaizumin gondolkozol, igaz?-Fordul felém, a szemeiben érdeklődés csillan, habár arcáról nem lehet leolvasni semmit sem. Bólintok egyet, mire halkan sóhajt egyet. Egy perc erejéig, mintha csak egy villám csapott volna belém, megràzkódok, ugyanis rögtön azt hiszem, hogy elege lett belőlem, és a sóhajtással akarja elkezdeni a mondandóját, miszerint menjek el innen. De nem ez történik. Óvatosan hátra pillant, halvány pírral az arcàn, s mikor meglàtja a nagyban alvó Kuroot -aki megjegyzem, tàtott szájjal feküdt az alsó ágyon- majd hirtelen visszafordul, és közelebb hajol hozzám.

-...Csak nem szerettem volna hallani a megjegyzéseit.-Motyogja, mielőtt óvatosan az ajkaimra hajolna, és el nem kezdené mozgatni sajátjait. Egyből felélednek a pillangóim, miközben szívből viszonozni kezdem csókját. Kissé pihegve válunk el egymástól, Kenma rögtön felveszi a szemkontaktust velem, én pedig csak halványan elmosolyodok. Bevallom, még mindig nem vagyok ehhez hozzászokva...Túlságosan is mesebelinek érzem, hogy az a fiú, akibe szerelmes vagyok, viszonozza az érzéseimet. Ez tényleg lehetséges?-Minden rendben lesz. Mint mondtam, nem fogom hagyni, hogy bajod essen...O-Oké?-Pirul bele a sajàt mondatába, amibe én is követem, s újból csak bólintok.

A meghitt pillanatunkat az zavarja meg, hogy ezúttal a fiúk szobájának az ajtaja csapódik ki. Azt gondoltam, hogy újból Iwaizumiék rontottak be egy foglalt szobába, bàr nem lett volna valószínű, hiszen látták már, hogy elfoglalták ezt a helyiséget. De nem is ők voltak. Helyettük egy nagyra nőtt, szürkés-fehéres-feketés hajú fiú ugrik be a küszöbön, két karjàt energikusan a levegőbe emelve.

-HEY HEY HEYYYY! KUROO!-Rikkant egyet, a hirtelen nagy hangra mindketten összerezzenünk Kenmával.

-...Ah, megjöttek.-Vág hirtelen a mellettem levő egy "öljetek meg" fejet, amin csak halkan elnevetem magamat.

-Ahh, bocsesz, nem láttalak titeket!-Fordul felénk az ismeretlen, leginkább bagolyra hasonlító fiú-Szia Kenma!-Int az említettnek, majd túlságosan is, sőt, màr-már feltűnően jókedvvel felém forduk- Téged még nem is láttalak! A nevem Bokuto Kotaro!

Annyi energia árad Bokuto-sanból, hogy hirtelen úgy érzem, tőlem is kezdi elszívni a sajátomat. Halkan felállok, majd kezet fogok a szélesen vigyorgó fiúval.

-[Teljes Név]. Igen, öhm...Azért nem láthattál, mert még csak most lettem a Nekoma röpicsapat menedzsere...-Nevetek fel halkan.

-Amúgy Kuroo mióta húzza ilyen mélyen a lóbőrt?-Mutat az ágyra, ahol a fekete hajú még az előbbi hatalmas üdvözlés ellenére is durmol.

Mindketten csak vállat vonunk. Kenma is felmagasodik mellém, immár mindketten tudva, hogy most semmiképpen sem fogjuk tudni folytatni a játékot. Bár én ezelőtt sem voltam túlságosan aktív...

-Sziasztok.-Lép be egy újabb ismeretlen személy. Mikor meglátja Bokutot, csak sóhajt egyet, majd felemeli a kezét, a tekintete szinte fájdalmasan csillan meg-Előre is sajnálom, Bokuto-san nevében is, bármit is csinált.

-...Csak megzavart...-Motyogja Kenma mellőlem, de rajtam kívűl senki sem hallja meg, Bokuto hangos rikkantássaitól, amikkel éppen Kuroot akarja felébreszteni.

Aztán egy hirtelen pillanatban Kuroo felkapja a fejét, amelynek kövekeztében a két fiú (Bokuto és Kuroo) homlokai összekoccannak, elég hangosan.

-AÚ!

-BASSZUS!

-...Hosszú lesz ez az edzőtábor...