|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 52. ||

Hogy vagytok? Milyen volt a
napotok?^^  Gondolom, valószínűleg elfàradtatok, főleg így a hét végére, de holnap már péntek!:3 Addig is, itt van egy rész, a kis gamerboyjal!:)

Amúúgy kinek, hogy tetszik az új borító?:3 Végre találtam telefonra egy jó borító-kreátort, ami igaz eredetileg nem erre lett tervezve, de ez engem nem érdekel:,D
Akit érdekel annak itt van a progi neve: Vintage Logo

|| Reader ||

-A...Azta!-Csillogtak fel a szemeim, mikor beértünk abba a bizonyos helyre, ahova még alig fél órája döntöttük el, hogy elmegyünk. Elég tágas volt az épület, amit az emberek ki is használtak. Rengetegen voltak, de hál' istennek, akadt pár olyan játékgép, amin nem jàtszott senki sem.

-Tetszik?-Hallom meg Kenma hangját, kérdésére hevesen bólogatni kezdtek.

-Hova menjünk először?

-Ahova szeretnél.-Mosolyodik el halványan, ahogy rám pillant, mire viszonzom a cselekedetét. Gyengéden húzni kezdem magam után, az összefont ujjainkkal, s nem is ellenkezik. Egyből jön utánam, egészen addig, ameddig meg nem állunk az általam kiválasztott játékdoboznál. Kenma szemei elkerekednek, ahogy ránéz a címre, majd a képernyőre-Ez most komoly...?

-Nem tudtam, hogy van ilyen változatban is.-Nevetek fel halkan-Játsszunk egyet?

-...Igen.

///

Lehet nem volt a legjobb ötlet a Cat Marioval indítani, igaz?

-De ne már hát ugorj már át azon a boton te szerencsétlen!-Mordulok fel, magamon érzem Kenma tekintetét. Nem tudom, hányadik alkalommal próbálom már kijátszani az első szintet, de az biztos, hogy nem én leszek ennek a játéknak a mestere. Nagy sóhajjal dőlök rá az irányítópultra, mikor újból beindul a halàl alà bevágott, rettenetesen idegesítő muzsika-Mindegy! Menjünk másho-Várj!

Ahogy Kenma hátrafordul, a szemei egy pillanatra elkerekednek.

-[Név]...?

-Komolyan van egy játékos, akinek több, mint egy millió pontja van ebben?!-Mordulok fel, majd a szemeimmel követni kezdem a pontozott csíkot, egészen addig, ameddig a tekintetemmel le nem tudok olvasni egy bizonyos nevet.

Ami valljuk be, rettenetesen ismerős.

-Kodzu...Ken?-Billentem oldalra a fejemet, majd Kenmához fordulok. Ő összepréselt ajkakkal, kissé pirultan figyeli a földet, így néhány hajszála előre bukik, ezzel roppantul aranyossá téve őt-Kenma, ez te vagy, igaz? Te titokban minden este beszöksz ide, és ezzel játsszol. És akkor még hagytad, hogy kihívjalak téged egy párbajra!-Teszem a szívemhez drámaian egyik kezemet, miközben végre szemkontaktust tudok vele teremteni, hiszen felnézett rám.

-...Vicces voltál.-Ereszt meg egy halvány mosolyt, amitől legbelül már el is olvadtam, és örömtáncot járok, hangosan visítozva, mint eddig minden egyes alkalommal, amikor ilyet tett, csakis miattam.

-Igen?-Vonom fel egyik szemöldökömet-Tudod, mi vicces még?-Lépek közelebb hozzá, mire kicsit hátrébb hőköl a fejével, picit ijedt arckifejezéssel. Elmosolyodok, majd az ajkaira hajolok, érzem, ahogy a teste teljesen beleremeg abba, amit tettem. Hàt ha tudnád, hogy én most hogy remegek, Kenma!

Kis idő múlva átveszi az irányítást, nyelvével óvatosan, nagyon-nagyon visszafogottan engedélyt kér, én pedig meg is adom neki azt, a bejutáshoz. A gyomrom megállás nélkül liftezik, miközben csak a pillanatnak élek, azon a világon, ahol csak mi ketten vagyunk, Kenmával. Megérzem, ahogy jobb kezét az arcomhoz rakja, de ekkor picit hátrébb nyúl, s néhány tincsemet kezdi simogatni, amelytől libabőrös leszek.

-...Még mindig te vagy a viccesebb.-Jegyzi meg halkan, mikor eltàvolodunk egymástól, s habár megjegyzést tehetnék neki a paradicsomvörös fejéért, mégsem teszem meg. Csak megforgatom a szemeimet, örömtelien mosolyogva, majd újból összekulcsolom ujjainkat.

-Ha-ha-ha. Most hova menjünk?-Váltok témàt-Mondd meg most te.

-Próbáljuk ki azt a kétszemélyes VR horrort.-Bök a terem túlsó felébe, ahol két fiú éppen az előbb említett játékkal üti el az időt.

Elhúzom a számat, de vègül beadom a derekamat. Kenma is ott volt velem, mikor rageltem a Cat Marion, akkor én is ott leszek vele, a horror játékban. Ráadásul, most, hogy tudom, mi okozta a szomorúságát, szeretném őt minél többet boldogabbnak látni. S ha ő ettől az lesz, az nekem csak jó.

///

-Kenma...Te is hallottad ezt?-Kérdezem kissé remegő hangon, mire a fiú karaktere bólint egyet. Érzem, ahogy egész testemben remegek, àm most az idegességtől és a félelemtől. A következő pillanatban egyre gyorsuló lépteket hallok meg magunk mögül, ám pont, mikor a zaj felé fordulok, a képembe ugrik egy jumpscare, utàna pedig egy felirat, miszerint meghaltam.

A jumpscare miatt kisebbet sikítok, és szinte rögtön lekapom a fejemről a VR-t. A férfi, aki felügyel minket rögtön rákérdez jóllétemre, én pedig csak nagyokat lélegezve bólogatok.

-...[Név], minden oké?-Veszi le Kenma is a jàtékot, aggódó arccal méregetve.

-Persze, csak összehaverkodtam egy jumpscarrel.-Vonom meg a vállamat, immár halványan elmosolyodva, habár még mindig picit a történek hatása alatt vagyok-Menj csak vissza, játssz.-Intek.

Ám mielőtt teljesítené kérésemet, mélyen a szemembe bámul, majd egy óvatos puszit nyom a hajamba, amitől pillangók keletkeznek a gyomromban.

-Biztos minden oké?-Kérdez még rà mégegyszer, én pedig a tekintetemmel közlöm vele, hogyha mégegyszer megkérdezi, halàl fia. Csak bólint egyet, majd el is merül a virtuális vilàgban.

Ilyenkor...Olyan nyugodt. Még akkor is, hogyha most éppen egy horror jàtékkal jàtszik, egy teljesen màsik énjét mutatja meg. Sokkal felszabadultabb.

"Örülök, hogy láthatom ezt az énedet is, Kenma."-Mosolygok, miközben leülök egy, a TV képernyője előtt levő székre, ami azt közvetíti, amit éppen Kenma lát, és csinál.