|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 14. ||

|| Reader ||

-Whaaaaa, ezt nem hiszem el!-Teljesen elámulva figyeltem a TV. képernyőjét, amelyen a te oldalad kissé elsötétedett, pár perccel ezelőtti kiiktatásom miatt. Lesből tàmadtak rám, azért sikerült csak...Tch.

Mindenesetre, ameddig én nem tudok újraéledni, úgy döntöttem, hogy a mellettem levő fiú játékát nézem, hátha úgy gyorsabban halad az idő. Bár először megkèrdezte, hogy nem-e szeretném abbahagyni a nézését, mindezt olyan halkan, hogy alig értettem, de miután megráztam a fejemet, csak lemondóan sóhajtott egyet. Halvány mosollyal az arcomon figyeltem őt, egészen az előbbi mondatomig, amit meglepettségem következtében eresztettem ki.

-Hogyan?? Hogyan csináltad ezt?-Nem is vettem észre, de kicsit közelebb dőltem hozzá, hogy megnézhessem, esetleg a kontroller fogásán múlik-e nála valami, de nem nyert. Ugyanúgy voltak elhelyezve az ujjai, mint nemrég az enyémen-Tényleg profi vagy!

Felé fordultam, így megláthattam a halványan elpiruló arcát, melyet a következő pillanatban lehajtott. A háttérből egy puskalövés hangja hallatszódott, majd a játék hangja lappant fel, miszerint vesztettünk.

-A-ah...-Kissé távolabb ültem-Bocsi...Elragadtattam magam...

Nem mondott semmit sem, ami számomra felért vagy ezer szóval. Most biztosan mérges rám, amiért kb. három óra játék után elvesztette ezt a meccset, mert én eltereltem a figyelmét. Ahogy visszagondolok, mit is tettem, ezerrel gyorsabban kezd dobogni a szívem. Olyan közel voltam Kenmához, de ezt akkor nem is vettem észre, mert túlságosan lekötött engem a játék. Azonban most, hogy kizökkenten a varázsából, visszagondolva a történtekre legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.

-Nem történt semmi...-Szólal fel végül. Mikor felnézek rá, mostmár kissé kócos hajszálaimon keresztül, a tekintetem találkozik az ő gyönyörű macskaszemeivel, melyek egyenest rám pillantanak. Ez pedig csak még inkább arra ösztönzi a szívemet, hogy olyan gyorsan verjen, hogy én már konkrétan féljek attól, hogy esetleg kiugrik. Amely majdnem meg is történik, mikor a fiú kinyítja az ajkait-...Egész jól játszottál.

-O-oh! Köszi.-A szavak anélkül jönnek a nyelvemre, hogy átgondolnám őket, ezért is fagyok le rögtön azután, hogy kimondom őket-Régebben nagyon sokat játszottam vele.

Látszik rajta, hogy kissé meglepődik, de nem hibáztatom érte. Ő nem ismert engem, nem tudhatja, hogy régebben egy igazi gamer-girl voltam szinte. Csakhogy az olyanokat, mint amilyen én voltam, hamar kiválasztják, mint az "iskola furcsa diákját", ezért le kellett vetnem ezt az énemet, s egy új [Név]-et magamra vetnem.

Legnagyobb meglepetésemre, Kenma nem kérdez semmit sem. Egy pillanatra a képernyőre mered, majd a kontrolleremért nyúl. Majdnem félrenyelem a semmit, mikor meglátom az ajkain alig látható, halvány mosolyát, amivel közelebb hajol hozzám, hogy újból felém nyújtsa az eszközömet.

-...Játsszunk még.-Nem hangzott úgy, mintha parancsba adta volna. A hangja kellemesen csengett az eddigi némaságot legyőzve, hangvétele kedves volt. Mégis, láttam rajta, hogy fél. Valamitől fél. Talán attól, hogy visszautasítom? Vagy csak kényelmetlen neki a helyzet? Talán mindkettő?

-Rendben.-Mosolyodok el én is, mire látom rajta, hogy megkönnyebbül.

Újból egy csapattá válunk, s ha akarom, ha nem, a szívem boldogan verdes mellkasomban, ha erre gondolok. Segítjük egymást, megvédjük egymást, egyszerűen fantasztikus érzés, főleg, mivel ezzel a kissé visszahúzódó, de nagyon, nagyon kedves fiúval csinálom.

|| E/3 szemszög ||

Hajnali öt óra volt, mikor a ház bejárati ajtaja kinyitódott, néhány kisebb hanghatás után, melyet a kulcs adott ki. [A/Név] komótosan sétált be az előtérbe, majd miután levette a cipőjét s kabátját, elkezdett a te szobád felé sétálni. Azonban, mivel ez az út a nappalin át vezet, akarva-akaratlanul is megakadt a szeme valami olyan dolgon, amelyről hirtelen nem tudta, hogy mit gondoljon, esetleg mit cselekedjen.

A kanapé előtt levő szőnyegen ugyanis az egy szem lányát, s egy ismeretlen fiút pillantott meg, az előbbi bútornak dőlve. [Név] nyugodtan szuszogott, fejét a fiú vállának döntve, aki ugyancsak fejét a lányénak támasztotta. Mindketten békésen aludtak, mintha nem lenne semmi sem, amely megzavarhatná őket.

Ekkor pedig meglátta a játékokat, amelyek szerte-széjjel voltak rakva, a TV. alatt. Halványan elmosolyodott, hiszen ez azt jelentette, hogy játszottak velük. A kontrollerek is ezt mutatták számára.

Máris nem akarta annyira megölni a fiút, hiszen valószínűleg miatta lehetett ez az egész. Az apa pedig nagyon, de nagyon örült ennek. Ő nem akarta, hogy [Név] megváltozzon, hogy beálljon a sorba. Amióta viszont ezt megtette, semmilyen videójátékot nem vett magához, a személyisége teljes ellentétjévé vált, s az idősebb férfi tisztán látta az utóbbi időkben, hogy a lány kezd összeomlani, új énje alatt.

Ő pedig ezt nem akarta. Ezért hát, óvatosan magához vette a kanapén levő üres tányért, betette a mosogatóba, majd magára hagyta a két tinit, akik mit sem gondolva lebukásukról, szunyókáltak tovább.