|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 22. ||

Köszönöm nektek a 3K olvasót, el sem hittem, mikor megláttam!!:D Remélem továbbra is tetszeni fog nektek a könyv, ünneplésül most egy háromrészes maratont teszek ki nektek uwu Remélem tetszeni fog💕

[G/Név]=Gúnynév

|| Reader ||

Az ágyamon ültünk. Igazából sosem gondoltam volna, hogy idáig is el fogunk jutni, s főleg nem egy olyan úton, amelyre az új diák jövetele késztetett minket.

Miután Kuroo és a többiek megfenyítették Iwaizumit, hogy ha egy újjal is hozzám mer érni még egyszer, akkor tesznek róla, hogy másnapra már eltűnt embernek nyílvánítsák , s megláttam Kenma aggódó és kérdő tekintetét, azonnal tudtam, hogy itt az idő.

Le kell engednem a falaimat, és el kell mondanom neki a történetemet.

Így történt az, hogy együtt mentünk haza, hogy Kenma minden egyes rezdülésemre figyelt -még hogyha úgy is csinált, mintha nem vettem volna észre. Ezt pedig nagyon aranyosnak találtam, és nagyon, de nagyon hálás is voltam érte.

-...Csak nyugodtan.-Motyogta, rám se nézve. Bevallom, hiányzott az, ahogyan "alig feltűnően rám nézett", de nem erőltethettem rá.

-Biztos akarod hallani...?-Motyogom. Tényleg félek attól, hogy csak egy tehet vagyok a vállán, és teljesen megérteném, hogyha azt válaszolná, hogy 'bocs, mégsem érdekel'. Mondjuk szerintem Kenma sokkal kedvesebben fogalmazná meg, de lényegtelen.

-Hai.

Csak bólintok. Nem tudom, hogy kezdjek bele, de az eszem azt súgja, kezdjem mielőbb, amíg még van hozzá bátorságom.

-Szóval...-Kezdem kissé hezitálva-Minden alsó-középben kezdődött, amikor másodikos voltam. Akkor még nagyon visszahúzódó voltam, és imádtam videójátékokkal játszani. Barátaim alig voltak, de azok is egy idő után elfordultak tőlem, mert nem bírták, hogy nem figyelek rájuk. Pedig igazából figyeltem, csak...Nagyon rossz voltam az emberi kapcsolatokban, sosem tudtam mikor, mit tegyek...Szóval másodikoban jött egy új diák, Iwaizumi Gin. Ő az...Akivel ma is megtaláltatok.-Nem szól egy szót sem, csak egy aprót bólint-Vele kezdődött minden. Először csak egy-egy apró beszólást kaptam, ezzel nem is törődtem igazán. Aztán az egyik nap...

"-HÉ, [G/NÉV]-CHAN!

-H-Hai...?-Félve tekintettem fel a nintendómból, melyet a következő pillanatban az egyik volt barátom kapott ki az ujjaim közül-H-Hé! Kérlek...Add vissza!

Azonnal felálltam a székemből, és felé nyúltam, de mindannyian csak nevettek. Nem tudtam elérni, túl alacsony voltam hozzájuk képest. Ekkor pedig, mikor nem figyeltem, Iwaizumi egy
erőset lökött rajtam, aminek következtében hátra estem.

-Baaaaka [Név]-chan! Baaaaka!

Mindannyian körém àlltak, és nevetni kezdtek rajtam. Volt, aki még galacsinokkal is megdobált, vagy teljesen az arcomba hajolt, és fülsüketítően kiáltott rám mindenféléket.
Félelmem miatt hevesen dobogott a szívem, és a szemeim lassan megteltek könnyekkel. Fogalmam sem volt, mit csinálhatnék.

-Bakaa [Név]-chan, nincsen egy barátja seeem!-Mindannyian kinyújtották rám a nyelveiket, a nintendom pedig -ami immár Iwaizuminál volt- fel lett tartva a magasba.

-Kapd el ha tudod, ha ennyire
kell, [G/Név]!

Ekkor pedig leejtették. Szinte lassított felvételben néztem, ahogy lassan, de biztosan a padló felé kezd zuhanni az egyetlen játékom, amit még a nagymamámtól kaptam születésnapomra.

Az utolsó pillanatban kapcsoltam csak, olyan gyorsan nyújtóztam a játékért, amennyire csak tudtam, és éppen, hogy csak el tudtam kapni. A zaklatóim ezután csak röhögcsélve elmentek, mintha mi sem történt volna."

-Ezek pedig mindennapossá váltak. De ahogy nőttünk, egyre durvábbakká fajultak a dolgok. Volt, amikor nekilöktek a pad szélének, vagy a falnak. Volt, amikor csak kigáncsoltak, naponta többször, de minden egyes alkalommal [G/Név]-ként emlegettek, és annyira lesujtóan néztek rám, hogy azt kívántam, bárcsak egy teljesen más ember lennék. Egy olyasvalaki, aki nem fél barátkozni, bulizni, valaki, aki nem videójátékozik. Mert az csak elzárt engem másoktól.-Bűnbánóan rá emelem a tekintetemet, hiszen tudom, hogy ő is nagy játékos-Sajnálom, ezzel nem akartalak megbántani.

-...Nem bántottál meg. Folytasd.

-...Szóltunk az osztályfőnöknek, de még az igazgatónak is, mintegy utolsó esély. De mindketten azt mondták, hogy "ez nem a mi dolgunk, oldják meg maguk között." Akkor felkerestük a gyerekek szüleit, azok pedig fel voltak háborodva, hogy hogy merjük ilyenekkel vádolni az ő angyali gyerekét.-Keserűen elmosolyodtam-Szóval eldöntöttem, hogy megváltozom. Egy olyasvalakivé válok, aki bàr az eddigi énem teljes ellentéte, mégis olyasvalaki, akit nem lehet majd zaklatni. Akit
nem fog lefogni a virtuális világ, vagy akármi más, attól hogy éljen. Minden játékomat eltettem, hogy ne legyen annyira szem elől, a nyáron gyakoroltam a beszédet másokkal, az idegenekkel, és sikerült egész jól felszabadulnom. Ezután pedig eljött az első napom a Nekomában. Ez...Ez az én történetem.-Vállat rántok.

-[Név]...

Mire feleszméltem, Kenma már alig néhány centire volt tőlem. Mindenféle erőlködés nélkül láthattam a csodás macska szemeit, melyek most egyenest az enyéimmel néznek farkasszemet. Halvány pír telepedett arcomra, ahogy megéreztem a lélegzetvételét bőrömön.

-...Szerintem te nem élvezed ezt. Igazam van?