|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 1. ||

|| Reader ||

-...Ne már Akane, jó móka lesz!-Győzködtem a mellettem állót, aki csak fújtatott.

-Hát nem is tudom...Eddig nemigen keveredtem akármilyen balhéba is.

-De ez nem olyan lesz! Csak egy kis csíny, érted? Egy naaaaaagyon kicsi csíny~!-Mutatni kezdtem az ujjaimmal, mire a lány csak elmosolyodva megforgatta a szemeit.

-Sajnálom [Név], de azt hiszem hogy én nem szeretnék részt venni benne.-Mondta ki a végszót, én pedig -bár kissé szomorúan, de- bólintottam, elfogadva a döntését.

-Hát jó...Na mindegy, akkor csak szoríts!-Kacsintottam, majd a tanári szék felé vettem az irányt.

Még én magam sem hittem el, de már az iskola ötödik hetében voltunk. Én, mivel csak a második héten érkeztem, nemigen tudtam először barátkozni, Akane-san kivételével. De ahogy  telik az idő, én -bár sokkal lassabban, mint egy évvel ezelőtt, a volt iskolámban- de kezdtem beilleszkedni az osztályomba. Bár először mindenki elég távolságtartó volt, a csoportos feladatok miatt az órákon, illetve a kezdődő csínytevéseim miatt kezdtek barátkozni velem, aminek én legbelül nagyon, de nagyon örültem.

-Ezúttal mit tervezel, [Vezetéknév]-san?-Támaszkodott a tanári padra Akinari, mélybarna, szinte már fekete szemei őszinte csillogással nézegettek, melyhez társult még egy kis ravasz láng is.

-Ah, Fuwa-san!-Pillantottam rá-Úgy döntöttem, meglepem Hamacho-senseit, remélem így majd jobban fog ragaszkodni ahhoz, hogy leüljön az órán. Szegénynek már nagyon fájhatnak a lábai!

Mindketten az immár ragasztós székre pillantottunk, majd elröhögtük magunkat.

-Klasszikus, [Vezetéknév]-san, klasszikus!-Azzal egy like jelet mutatva elkezdett visszasétálni a saját helyéhez, míg én is ezt tettem, miután becsengettek. Magamban vigyorogva készültem fel a tanár jövőbeli döbbent arcára, majd a vérvörös fejére, amit kapni fogunk közvetlenül az előző meglepett után.

-[Név]...-Akane ijedten ejtette ki a nevemet, mikor a becsengetés után alig két perccel kinyílt a bejárati ajtó, és egy magas, karcsú nő lépett rajta be. Odapillantottam, és azt hiszem, hogy még a vér is megfagyott a testemben. Elkerekedtek a szemeim.

-Basszus..-Motyogtam alig hallhatóan, mire a szemüveget viselő nő ideges tekintettel körbe meredt.

Hiszen ez nem Hamacho-sensei, a biológia tanárunk!

Ő sokkal rosszabb...

Ő a leg-leg-leg-leg...

-Jó napot kívánok! A nevem Doi Ayane, nektek csak Doi-sensei, mit ahogyan az illik.-Jeges hangja mindenkin elérte, hogy hideg fuvallatként szaladjon végig a testén, a következő pillanatban pedig megéreztem magamon néhány tekintetet, de nem mertem megfordulni, hogy lássam, kik azok akik már gondolatban szervezik a temetésemet.

Leg-leg-legszigorúbb, legfegyelmezettebb, legkomolyabb tanár nő az egész világon is talán, és a legrosszabb az, hogy...

Heh, egyáltalán nem érti a viccet.

Angyali mosolyt erőltettem az arcomra, mikor észrevettem, hogy a tanári asztal felé igyekszik, a csaknem harminc centis magassarkújában. Hogy tud menni abban egyáltalán? De tényleg, én három méter után hasra esnék benne.

Valamit nagyban magyarázni kezdett, azon a lenézős, teljesen érzelemmentes hangján, a kulcsszavakat értettem csak meg belőle. Hamacho-sensei, beteg, egy hét, én, helyettesít.

Ez baromi jó! Szóval nem csak, hogy a világ legpoénmentesebb emberét szívatom meg, de még további hat napon át is néznem kell majd az utána levő gyilkos tekintetét, amikor csak rám pillant? Ennél szebbet nem is kaphattam volna ajándékba!

Hirtelen azt kívántam, bárcsak minden előjel nélkül eltűnne az a szék, hogy a tanár nő a földre puffanjon -bár az is elég röhögséges lett volna- hogy legalább ezt az egy esetet most ússzam meg.

Igen, az utóbbi hetekben elég sok kisebb csínyt elkövettem, néhányat osztálytársaim segítségével. Ééés...Valahogy mindig kitalálták, hogy bűnrészes voltam, vagy egyedül én voltam a tettes. Nem is értem, hogyan...De tényleg!

Istenem, csak most az egyszer kérlek, ezt hadd ússzam meg! Nem kérek semmit mást karácsonyra!

De ahogy gondolataimból felébredve megláttam, ahogy a tanár nő leül a székre, majd a feje egyből paprikavörössé változik, rájöttem, hogy ezt a kívánságomat már nem fogják beteljesültté varázsolni. Basszus.

-Ki tette ezt?

Éles csend követte ezt a kérdést. Doi-sensei egy pár próbálkozás után feladta a küzdelmet, miszerint felálljon, s nem tudom, a többiek hogy voltak ezzel, de az ijedtségem ellenére legbelül igencsak jót mulattam a tanárunkon.

-Ki volt az? Vállalja a tettéért a következményt!-Sipította a szemüveges. Istenem, annyira túlreagálja!

A szenvedését elnézve azonban, egy kisebb prüszkölés következtében elnevettem magamat, ezzel felvonva nemcsak az osztály, de a méregtől paprikavörös fejű tanár figyelmét is.

Hoppá.