|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 19. ||

|| Reader ||

Azonnal megéreztem, ahogy a mögöttem álló fiú lassan elveszi a kezét, az enyém közeléből.
Mikor visszafordultam hozzá, ő már egy intéssel letudott minket, s immár csak hátát mutatta számunkra.
A szomorúság tetőtöl talpig átjárt engem, majd szemeimnél megállt, hogy könnyekben törjön ki, s szívemnél, hogy őt pedig fájdalmas ritmusra terelje. A sós cseppek már mardosni kezdték íriszeimet, ahogy a fiút néztem, s le sem vettem tekintetemet róla.

Olyan mérhetetlen dühöt éreztem Iwaizumi iránt, hogy legszívesebben letepertem volna a földre, s addig ütöttem volna, ameddig lélegzik. Miért? Miért kell ennek így történnie? Miért kellett visszajönnie, amikor már kezdett a helyére kerülni minden?

-Remek!-Hallom meg újból az önelégült hangját, a szóban járónak. Azzal villámgyorsan átkarolja a vállamat, és elkezd befelé húzni a terembe-Reméltem hogy nem változtál semmit sem, [Név]-chan.-Ahogy közelebb hajol, és fülembe suttogja ezt az egyetlen egy mondatot, azzal a tipikus titokzatos hangján, félelem járja át az egész lényemet. Tudtam, mit jelent ez, s egyáltalán nem vártam a délutánt. Nem akartam megint a boxzsákjává válni, nem akartam megint egy légtérben tartózkódni vele, nem akartam semmit sem, ami tőle van vagy hozzá kapcsolható! Azt akartam, hogy hagyjon végre békén, s azt hittem, ezt sikerült is elérnem, egészen addig, amíg meg nem jelent az osztályteremben-Na, induljunk, mindjárt becsengetnek!

Kenma, sajnálom...

Még egy utolsó pillantást vetettem hátra, hátha még ott találom a fiút, s talán, még a tekintetünk is találkozhat. De ez önző és lehetetlen kérés volt a részemről, ahogy hàtranéztem, nem láttam semmi mást, az üres folyosón keresztül.

Hogy lehetek ilyen idióta?

///

-Iwaizumi-san olyan jóképű...-Fél kezével megtámasztotta a fejét, s úgy nézte Gint, aki éppen kiment a tàblához, hogy megoldjon egy feladatot fizikából. Némán megráztam a fejemet Akane-chan mondatára, habár jól tudtam, hogy ő ezt nem láthatja.

-Ne akarj vele lenni, Akane-chan.-Motyogom vissza, kissé indulatosabban is, mint ahogy azt terveztem. A lány kérdő tekintettel néz rám-Én tudom, milyen igazából. És bízz bennem, sosem akarnál egy ilyen fiút, mint ő.

-Sokkal másabb lettél, mióta megismerted Kozume-sant.-Mosolyodik el sejtelmesen, ignorálva az előző szavaimat, ami miatt csak egy kisebbet sóhajtok-Sokkal komolyabb lettél, és azóta már nagyon ritkán viccelsz meg akárkit is.

-Valóban.-Ennyi volt a reakcióm-Akane, tényleg ne akard Iwaizumit-

-De tényleg. Történt talán köztetek valami?-Billenti oldalra a fejét.

-Akane-chan!-Mordulok fel, ezzel magamra vonva nemcsak az osztály, de maga a tanár figyelmét is. Lehajtott fejjel kérek elnézést, hogy azután észrevétlenül ráhajtsam fejemet a padra, azon gondolkozva, vajon hogy fogom kibírni ezt a délutánt, azzal a fiúval, akit mindenkinel jobban utálok.
Azonban idővel egyre jobban pánikolni kezdtem. Egyre jobban realizáltam, hogy Kenma megsértődött rám, és emiatt hatalmas bűntudatot kezdtem érezni magamban, teljesen jogosan. Vajon lesz még esélyem Kenmánál? Vagy már soha többet nem akar beszélni velem?