|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 23. ||

|| Reader ||

Igazából mindig is tudtam,
legbelül, hogy ez nem én vagyok. Csak elnyomtam magamban ezt az érzést, annak érdekében, hogy nappal "boldog legyek". De mikor leszállt az éj, minden egyes gondolatom előjött ezzel kapcsolatban, megállíthatatlanul előtörve a könnyeimet. Igen. Hiányoztam magamnak, s egyáltalán nem gondoltam, hogy ez lehetséges lenne, mégis megtörtént. Hiányoztak a sikereim, az apukám, aki azóta csak egy műmosolyt tart magán, azt mondogatva nekem milyen csinos vagyok, mikor egy új ruhát veszek fel. Egy olyat, amely nem én vagyok.
Mégsem akart megállítani. Tudta, hogy mi a tervem, de hagyott. És én ezt teljesen meg tudom érteni.

De túlságosan féltem. Féltem, hogy újból mindenki nevetésének tàrgyává válok, és hogy újból eltipornak engem, hogyha meglátják az igazi énem.

Nem tudtam egy szót sem szólni. Nem akartam többet hazudni sem magamnak, sem másoknak. Ezért hát csak bólintottam egyet.

-K-Kenma...-Észre sem vettem, hogy a hangom hirtelen milyen remegőssé változott-A-Amit akkor mondtam...Amikor beleegyeztem abba, hogy elmenjek vele..Az csak azért volt, mert meg akartalak védeni.

Kissé elkerekedtek a szemei, de viszonylag gyorsan visszaálltak.

-...Mi?

-Ha Iwaizuminak azt mondtam volna, hogy veled megyek el, akkor téged is megvert volna, mint engem régebben.-Folytatom lehajtott fejjel, nem vagyok képes jelenleg a szemeibe nézni-Nem akartam, hogy miattam veszélybe kerülj...

-Te...-A hangja egyáltalán nem volt dühös, amely meglepett. De az viszont még jobban, hogy felemelte az államat, és kényszerített, hogy a szemeibe nézzek, melyek alatt halvány rózsaszínes árnyalatok futottak. Halvány mosoly terült szét ajkain-Nem gondoltál bele abba, hogy engem úgyis megvédene a röplabdacsapat?

Meglepetten pislogtam egyet, mire a lehető legédesebb dolog történt. Kenma eltátotta kicsit az ajkait, és egy rövid kuncogàs hagyta el őt, amitől azt hittem, ott helyben dobog egy hátast. Kenma, Kenma, nevetett!

Miután véget ért nevetése, s vele együtt a pillanatnyi hatalmas pillangóserek is leszállt a gyomromban, újból rám pillantott.

-Sz...Szóval ez azt jelenti, hogy átjönnél hozzánk...?-Tette fel halkan a kérdést.

-Igen!-Vigyorodtam el, amit ő csak halvány mosollyal díjazott.

-...Örülök...-Motyogta alig hallhatóan, de én mégis képes voltam realizálni mondandóját, és azt hittem, ott helyben olvadok el. Hogy lehet valaki ennyire cuki?-És [Név]...

-Hm?

-...Ne félj önmagadnak lenni. Itt senki sem fog már bántani téged.-Mielőtt bármit is realizálhattam volna, közelebb hajolt hozzám, egy kisebb elszántsággal a szemeiben. Gyengéden megérintette a tarkómat, majd még közelebb húzott magához. Wow, nem tudtam, hogy Kenma tud ilyen is lenni...Ilyen...D-Domináns? Vagy nem is tudom-Én nem fogom hagyni.-Suttogta ezt még, majd ajkait az enyémnek nyomta.

Szinte automatikusan hunytam le a szemeimet, és próbáltam nem rögvest felsikítani az örömtől, mely abban a pillanatban átjárt. Azonnal visszacsókoltam őt, ami pedig mèg inkább boldogságra késztetett, hogy ekkor megéreztem, ahogy kissé megremeg. De nem csak ő tett így, az én testem is szinte kocsonyává lett.

Ez tényleg a valóság? Kenma valóban megcsókolt?