|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 24. ||

|| Reader ||

A csók óta sokkal, de sokkal szorosabb lett a kapcsolatunk Kenmával, amin nem is csodálkozok. Tudtam, hogy nem kellettek nekünk szavak, a pillantásunk egymás felé, és a tetteink mindent elmeséltek a másiknak arról, hogy hogy érzünk egymás iránt. Nem, nem kell félre érteni, nem történt semmi olyan dolog.

A beszélgetésünk után elmentünk Kenmához, és bepótoltuk azt a videójáték-délutánt. Legnagyobb megleptésemre, egyáltalán nem éreztem magamat kényelmetlenül, amikor újból saját magamat adtam. Egyszerűen csak élveztem a fiúval töltött időt, s habár egyikünk sem mondott túl sokmindent, valahogyan mégis megértettük egymást. Kimondhatatlanul hálás voltam Kenmának azért, amit velem tett, és azt hiszem, sosem fogom tudni teljesen visszaadni azt, amit kaptam tőle.

-Kenmaaa...Ne már! Hogy lehetsz te ebben ennyire jó?-Fordultam morcosan felé, éppen azután hogy leszedett engem egy ház tetejéről, miközben ő valahol a földszinten tartózkodott, a porban.

Csak halványan elmosolyodott, majd megràntotta a válát. Tudtam, hogy legbelül élvezi azt, hogy így 'kiakadok', csak nem nagyon tudja kimutatni. Megforgattam a szemeimet, majd hirtelen arcon pusziltam. Ám arra nem számítottam, hogy annyira lesokkolódik, hogy azon nyomban el is veszti a meccset, mert elvontam a figyelmét.

Összepréselte az ajkait, és lehajtotta egyre vörösödő fejét. Nem nagyon értettem, miért lesz ennyire zavarban ennyitől, hiszen nemrég még ő kapott le engem, de azt hiszem, jobb is így. Legalább gyakrabban láthatom zavarban, ezt pedig egyáltalán nem bánom, hiszen...Olyan aranyos!

-Jól vagy?-Mosolyodtam el halványan.

-...Ezt direkt csináltad, hogy veszítsek, igaz...?-Motyogta alig hallhatóan, továbbra is lehajtott fejjel, amin nem tudtam nem elkuncogni magamat.

-Nos, arra nem számítottam, hogy emiatt elveszíted a meccset...-Kuncogok továbbra is.

Erre nem mondott semmit sem. Olyan tíz perc után sajnos le kellett állítanunk az új játszmát, mivel már este nyolc volt, apukám pedig már biztos halálra aggódta magát. Ezt el is mondtam Kenmának, aki egy kisebb dadogással felajánlotta, hogy hazakísér, s ez így is történt.

Levakarhatatlan mosollyal az arcomon lépkedtem mellette, ő a járdát figyelte, úgy látszott, valamin nagyon elgondolkodott.

-Min gondolkozol annyira?-Dőltem kicsit előbbre.

-..Lesz egy edzőtáborunk hamarosan..

-Oh, ez szuper!

-...És szeretném, h-ha te is jönnél...

Az ajkaim kicsit elnyíltak egymástól, alig bírtam felfogni amit mondott, ám amint megtettem, olyan szintű melegség járt át, hogy azt hittem leolvad rólam a ruhám.

-Kenma, nagyon örülök hogy elhívsz, és hidd el, szívesen mennék, de én nem vagyok tagja a klubbnak-

-Legyél a menedzserünk.-Vetette fel hirtelen, amely bevallom, nem is volt olyan rossz ötlet-N-nem csak ezért mondom. Tényleg elkéne egy...É-és szerintem...

-Meglátom még, jó?-Mosolyodok el halványan. Oldalra pillantok. Időközben már ideértünk a házunk elé, pontosabban a kapunkhoz. Fogalmam sincs, hogy köszönjek el tőle. Csak öleljem meg? Vagy pusziljam meg? Egy csók?

Ezektől az ötletektől egyből vörössé vált a fejem, amit Kenma is észrevett, és halványan elmosolyodott.

-Holnap találkozunk.-Azzal adott egy puszit az arcomra, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, már csak a hűlt helyèt figyeltem.

Igen, holnap találkozunk.

Valószínűleg túlságosan is feltűnő boldogsággal libbentem be a konyhába, ahol apukám tartózkodott, mivel ahogy meglátta a vigyorgó fejemet, csak megrázta a sajátját.

-Szóval Rómeó megtalálta Júliát?

-Apaaaaa!