|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 31. ||

Gomen, egész nap nem volt rész...Holnap sem tudom, hogy tudok-e majd írni, majd meglátom, mivel nyaralni leszünk.:) Illetve, ha van tanácsotok, hogy Kenma hogyan lehetne, hogy viselkedhetne, nos...Kenmásabban ebben a könyvben, azt kérlek írjátok le, mert nem szeretném, hogyha kiesne a szerepéből a kis gamerke, habár úgy érzem, itt kicsit megtörtént...Attól függetlenül remélem tetszik!^^'

|| Reader ||

-[Keresztnév], hall engem?

Nem tudom, ki beszélt hozzám, ugyanis elég tompán hallom a hangokat, ráadásul a félelemtől még mindig le vannak hunyva a szemeim. Csak bólintok, de azt is nehezen teszem, a fájdalom miatt.

-Valaki kísérje el a gyengélkedőre!-Hallom meg ugyanazt a hangot, mire válaszként egy lány hangja is hallható lesz, majd az, hogy felsegítenek a földről-Van hányingered?

Megrázom a fejemet.

-Jól van, [Név]-chan, elkísérlek...-Motyogja valami mellettem, igen ismerős a hangja-De nyisd ki a szemeidet, kérlek. Akane vagyok.

Akane-chan!

-Akane-chan...-Szólalok meg, mikor már kiértünk a teremből-Én így nem...Nem mehetek...-Biggyesztem le az ajkaimat.

-Hova nem mehetsz?

-Kenma ma elhívott randira...-Szegezem a földre a szemeimet-Így viszont nem jelenhetek meg előtte.

-Nos, az tény, hogy úgy egy-két órát bent fognak tartani a biztonság kedvéért...-Motyogja elgondolkodva-De kétlem, hogy ezmiatt Kenma nem akar majd veled lenni. Most is például felénk közelít.

A szívem hatalmasat dobban abban a pillanatban, és azonnal felkapom a fejemet, amely igencsak rossz ötletnek minősül, tekintettel arra hogy így újból lüktetni kezd a fejem.

-[Név]...-Kenma ismerős, feszült hangjára libabőrössé válok-Mi történt?

-Iwaizumi erőböl arcon dobta, úgy, hogy még el is vesztette az egyensúlyát.-Válaszol helyettem Akane. Hirtelen teljesen olyan érzésem támad, mintha egy sötét, feszültséggel teli aura keletkezett volna előttünk.

-Anzai-san, innentől átveszem.-Motyogja
Kenma. Amint megérzem a másik oldalalom az ismerős, gyengéd érintését, halványan elpirulok-Te nyugodtan hazamehetsz.

-Biztos?-Pillant felém Akane-chan. Csak lassan bólintok egyet, egy mosolyt erőltetve magamra-Rendben. [Név], majd meséld el, mi volt. Sziasztok!

Mindketten bólintunk. Egész úton nem szólunk egymáshoz semmit sem, az egyetlen hang, amely körbevesz minket, az a lépteink halk zaja. Érzem, hogy Kenma ideges tekintettel méreget, még akkor is, hogyha ez alapból nem is látszik rajta.

Nem szeretném, hogyha a körülöttünk levő levegő csak még feszültebb lenne, ezért hát nem is szólalok meg, csak, miután odaértünk a dokihoz. A férfi, szinte rögtön azután, hogy Kenma bekopogott helyettem ajtót nyitott, majd picit elkeredtek a szemei, mikor meglátta az arcomat.

-Gyertek csak  be. Mi történt?

Kenma elmondja neki felületesen a sztorit, be kell valljam, nagyon is jól esik, hogy itt van velem. És nem csak azért, mert beszél helyettem (ami már alapból is furcsa, hiszen nem gyakran szokott "idegenekkel" beszélni) hanem, mert megnyugtatot a jelenléte.

-Rendben.-Ennyit mondd a doki, miután kicsit megvizsgálta az arcomat. Ezután a tenyerembe nyom egy zacskó jeget, és kedvesen elmosolyodik-Legközelebb mondd meg annak a bizonyos osztálytársadnak, hogy nem éhezők viadalát játszotok, hogy szó szerint ki kell iktatni az ellenséget. A jeget pedig a mai nap végéig a lehető legtöbbet szorítsd az arcodhoz.

-Köszönöm...-Motyogom, és már használni is kezdem a zacskót. Bólint, majd elköszönünk.

-...Közveszélyes.-Motyogja Kenma-Muszáj tennünk valamit.

-Sajnálom, hogy elszúrtam a randinkat...-Hajtom le a fejemet, de Kenma szinte rögtön visszatolja, hogy belenézhessen a szemeimbe. A jó oldalamra az arcomon ad egy puszit, félig lehunyt szemeivel, mire hirtelen a fellegekben kezdek járni.

-Nem a te hibád. Bármikor el tudunk menni.

-Jut eszembe, ki kell töltenem a menedzseres papírjaimat. Nekomata-senseiel pedig beszélnem kell, mert azt hiszem, hogy akkor a menedzseretek leszek.-Mosolyodok el, mire irdatlan fájdalom nyilal az arcomba, ezért rögtön abba is hagyom.

Leülünk az egyik padhoz, amely az udvaron található, én pedig az ölembe teszem a papírt, egy könyvvel alatta. Miután megválaszolom a kérdéseket, meglengetem a papírt, miszerint kész vagyok.

-Köszönöm...

-Mit, Kenma?

-Hogy...Ezt megteszed...-Halvány pír telepedik az arcára, mire egy picit elveszem arcomtól a gyógyírt, és egy gyors puszit nyomok rá, amitől csak még vörösebb lesz, és aranyosabb.

-Ugyan már.

-Iwaizumival pedig mindenképpen tenni fogunk valamit. Nem...-Oldalra fordítja a fejét, kezével megkeresi az enyémet, majd óvatosan összekulcsolja a mutatóujjainkat. A gyomromban pillangók keletkeznek, főleg akkor, mikor meghallom a mondata másik felét-Nem fogom hagyni, hogy bármi több bajos essen. Soha többé...