|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 18. ||

|| Reader ||

Én...

Mit...

Csináltam...

FÉL MÁSODPERCCEL EZELŐTT?!

-O-Oh!-Meglepetten vonom fel mindkét szemöldökömet, és azonnal a másik irányba fordulok, mielőtt még észrevehetné a paradicsom fejemet. Jesszus, mióta van annyi lelkierőm ahhoz, hogy csak úgy megpusziljam a fiút, aki tetszik nekem? Egyáltalán tetszik nekem? Ez az az érzés? S még csak fogalmam sincs arról, hogy ez kölcsönös-e! Te jó ég, és ha most beleköptem a levesébe?

Utóbbi gondolatomra fájdalmasan eltorzult az arcom, de szerencsére ugye ezt Kenma nem láthatta. A hangom olyan halk volt, hogy biztosra vettem, még suttogásnak is alig minősíthető, a zavarom miatt.

-B-Bocsi...

Alig, hogy a szemem sarkából visszapillantottam a fiúra, már meg is láthattam a hozzám hasonló ábrázatú külsejét.

-Semmi baj, nem...-Elakadt a hangja, de aztán úgy látszott, mintha erőt venne magán-Nem volt rossz...

Az ajkaim azonnal egy éles vonallá préselődtek, miközben éreztem, hogy pármelyik másodpercben elájulhatok. Az a kissé félénk pillantás, amivel megajándékozott, s ahogy szintén, nem túl hangosan mondta ki ezt az egy mondatot, százszor megfacsarta a szívemet, és egy meleg érzés kerített hatalmába, a mellkasomon keresztül. Istenem, hogy lehet valaki ilyen aranyos?

-Oh!-Ennyit tudtam csak kinyögni, de úgy látszik, nem is kellet volna többet mondanom, mivel Kenma újból szólásra nyitotta a száját.

-Ha gondolod, és...Ráérsz, akkor...-Erőteljesen terrorizálni kezdte a padlót a szemeivel-Megismételhetnénk, azt a videójátékos estét...Vagy elég az is, hogyha egyik délután átjönnél...

-Sz-Szóval most nálad lennénk?

Erre csak bólintott. A szívem boldogan kezdett hevesebb tempót felvenni, miközben éreztem, hogy még vörösebbé válik a fejem, már ha ez lehetséges egyáltalán. Akkor ez most...Egy randi lenne? Vagy csak szimpla baráti találkozó? De akkor miért vált az ő arca is paradicsommá? Vagy lehet, hogy csak a túlzott fűtés miatt lett ilyen?

-É-Én-

-[Név]-chaan!

Egész testemben megremegtem. Mit akar? És miért pont most akarja? Ez most komoly? Hogy szabadult meg mindenkitől, alig öt perc alatt?

-Ah. Te mit akarsz itt?-Fordulok felé, nem túl kedves hanglejtéssel üdvözlöm.

-Délután, miután körbevezettél, be kell ülnöd velem egy kávézóba!

Várj. Mivan?

Összeráncoltam a szemöldökömet. Tudtam, hogy ez a kérés, bár egy külső személy szemszögéből egy "kedves utasításnak" hangozhatott, de én pont az ellenkezőjét ismertem. Mielőtt bármit is mondtam volna, a kezem, mely Iwaizumitól távolabb volt, egyből kissé felemelkedett, hogy az olyan fiúéhoz érhessen, aki nemrég ígértette meg velem, hogy nyugodtan forduljak hozzá, ha bepróbálkozik valamivel. Megéreztem Kenma pillantását magamon, mikor ujjaink összeértek, de nem szólt egy szót sem, sőt, még el sem húzta kézfejét.

Ami pedig leginkább meglepett, az az, hogy engedte, hogy mutatóujjainkat összekulcsoljam egymással. Ez pedig, mikor megtörtént mérhetetlen boldogsággal, és nyugodtsággal töltött el, még úgy is, hogy a régi iskolám bántalmazója éppen farkasszemet néz velem.

Mielőtt szólásra nyitottam volna a számat, hogy elmondjam, már van programom délutánra és le lehet kopni, eszembe jutott, hogy egyből levenné, hogy Kenmával van, az a bizonyos programom. Legalábbis ezt gondolná, abból ahogy ujjaink egymásba vannak gabalyodva. Viszont akkor mit tegyek most? Nem akarom megbántani Kenmát, viszont azt sem szeretném, hogyha Iwaizumi kinézné őt magának, és őt is lelkileg terrorban tartaná.

Egy mély lèlegzetet vettem.

-Rendben.