|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 49. ||

|| Reader ||

-K-Kuroo-san tényleg el szerette volna kérni a telefonszámomat?-Akane arca, amint realizálta a dolgot olyan vörössé változott, hogyha egy igazi paradicsomot mellé helyeztünk volna, nehezen lehetett volna megállapítani, hogy melyik a pirosabb.

-Igen. Nem adtam meg neki, mert bár szerintem nagyon összeilletek, akkor is jobb lenne, hogyha élőben beszélgetnétek először, és te adnád meg neki a számod.-Mosolygok a lányra, aki csak pirultan bólogatni kezd a szavaim hallatán.

Az edző hét utáni első hétfői napon vagyunk, pontosan az utolsó előtti óránk előtt. Legnagyobb meglepetésemre Iwaizumi Gin nem, hogy nem szólt be semmit sem, de még csak rám sem nézett egész idő alatt. Nem, mintha nem örülnék neki, hiszen pont ezt akartam elérni. Szerintem elég kemény fejmosást kaphatott nemcsak a szüleitől, de Hajimétől is.

Kenma viszont kezd visszaesni. Azóta a nap óta egyre zárkózottabb velem szemben, s talán még Kurooval szemben is, akinek szintén nem nagyon akar mostanában megnyílni. Ezért eldöntöttem, hogy ma veszek neki egy játékot, útközben pedig megpróbálom valahogy kicsalni belőle a válaszokat. Hogy miért viselkedik így.

Nem fogom hagyni, hogy bármi rossz történjen vele. Szeretem őt, mindennél jobban!

-[Név], minden oké? Megint Kenma?-Billenti oldalra a fejét Akane szomorú, mégis együttérző pillantással az arcán.

-Bocsi...Igen, de ma ki fogom deríteni a baját, és segíteni fogok neki megoldani.-Húzom ki magamat.

-Azért...Ha nagyon nem akarja elmondani, akkor ne erőltesd. Tudod, az még a kapcsolatotokra is mehet.

-Igaz...

///

-Kenma, szia!-Intek az egyre közeledő fiúnak, aki csak egy biccentéssel üdvözöl. Elhúzom a számat, de nem szólok rá. Nem tudom, min mehet keresztül, de meg fogom tudni. És itt leszek neki, bármi àron.

Óvatosan közelebb hajolok hozzà, majd egy lágy puszit nyomok az arcára.

-Milyen volt a napod?

-...Nem volt rossz.-Motyogja alig érthetően, a szemeivel kerüli az én tekintetemet, szinte folyamatosan a földet pásztázza-Egyébként hova megyünk?

-Arra gondoltam, hogy mostanában úgyis kicsit szomorúbb vagy, szóval veszek neked egy játékot. Úgyhogy irány a bolt!-Fogom meg a kezét, majd lágyan rákulcsolom ujjaimat a sajátjai mellé, de ő nem mozdul egy tapottat sem-Kenma?-Fordulok vissza, értetlen tekintettel.

-...Ne csináld ezt.-Rázza meg a fejét-A...Attól még, hogy a barátnőm vagy...Nem kell ezt csinálnod...

-Micsoda?-Mondom halkan, inkább magamnak, mintsem Kenmának. Közelebb lépek hozzá-Kenma, nézz rám kérlek.

Csak lejjebb hajtja a fejét.

-Kenma, én szeretnék segíteni neked. Kérlek. De nem megy, hogyha-

-Túl leszek rajta, oké?-Vág a szavamba-Kuroo már tudja...Ő már tudja, hogy megy...Ez nálam...-Amikor megremeg a hangja, mintha kicserélték volna velem a világot. Azonnal a karjaim közé vonom a fiút, aki először csak dermedten áll az ölelésemben, végül belesimul az érintésembe.

-Kenma, nem szeretném, hogyha egyedül bírkóznál meg vele. Egy pár vagyunk. Nem csak akkor leszek itt neked, hogyha minden rendben van. Nekem bármit elmondhatsz, bármikor.-Suttogom, miközben egyik kezemmel a tincsei közé simítok, olyan óvatosan, ahogyan csak tudok. Érzem, ahogy vesz egy mélyebb levegőt, majd lassan kifújja azt.

-...L...Lehetne, hogy elmegyünk hozzám...?

Kicsit meglep a kérdése, de bólintok-Persze.

-...Köszönöm.

A házához vezető úton nem sokat beszélgettünk. Illetve egyáltalán nem beszélgettünk. Kenma inkább maga elé meredve figyelte a macskaköves járdát, egy szót sem szólva.

Ahogy beléptünk a házukba, Kenma egyből a szobájába sétált, és leült az ágyára. Aggódó tekintette figyeltem végig cselekedét, majd én is leültem mellé, várva arra, hogy megszólaljon.

Mert éreztem. Éreztem, hogy most fog megnyílni nekem, s hogy nem szabad elbaltáznom ezt a lehetőségemet. Itt kell lennem neki.