|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 6. ||

Gyerekek, naaaaagyon szépen köszönöm az eddigi kommenteket és minden egyes voteot is, illetve megtekintést! El sem hiszem, hogy már -több, mint- 600 olvasónál vagyunk, ez egyszerűen fantasztikus!*^* Köszönöm nektek!💕💕🐛🐛(Nagyon szeretni kezdtem mostanában ezt a kis hernyó emojit fogalmam sincs miért xD)

|| Reader ||

-Szia Kenma!

Intek a fiúnak, aki másnap ugyanúgy vár a termünk előtt, hogy mindenki kiérjen, mint tegnap. Halkan köszön, majd körbenéz a teremben.
Valamiért akaratlanul is mosolyognom kell, ahogy bátortalanul felugrik a padra, majd előveszi a játékát, pont úgy, mint tegnap.

-Szerintem ma előbb fogok végezni.-Bólint, én pedig neki is látok a teendőmnek-Egyébként milyen napod volt?

Kisebb gyomorgörcs keletkezik bennem, s fogalmam sincs, hogy miért, de nagyon, nagyon nem tetszik. Ezek a kis érzések a régi énemre emlékeztetnek, ami nem szeretnék még egyszer lenni. Vagyis aki.

Megrázom a fejemet, majd Kenmára tekintek, aki pont ekkor vesz levegőt ahhoz, hogy mondjon valamit.

-...Egész jó...-Csak ennyit mondd, s ezúttal most én bólintok válaszképpen. Seprű újból a kezemben, csendben kezdem el felsöpörni a mai koszt a terem padlójáról.

Még meg sem kérdezi, hogy az én napom milyen volt. Ez kicsit lehangolja a kedvemet, de utána rögtön eszembe jut, hogy egy.; nem azèrt jött, hogy cseverésszünk, hanem hogy megbizonyosodjon afelől, nem lógok el, kettő.; nem vagyunk olyan nagy baráti viszonyban, hogy akármiről el tudnánk csevegni.

-[Név]-chan!-A hirtelen hangra összerezzenek, nem számítottam arra, hogy valaki még be fog toppani a terembe, így órák után. De úgy láttam, hogy nem csak én ijedtem meg, ugyanis ahogy Kenmára tekintek, ő is picit elmozdult eddigi helyéről.

-Ah, Fuwa-san!-Elmosolyodok, ahogy felismerem sötétkék szemeit, melyek most izgatottan csillognak.

-Most kaptam a hírt, hogy lesz egy buli Kuroo Tetsuroonál, a hétvégén! Eljössz ugye?-Ahogy rám pillant, csak másodpercekkel később veszi észre a még mindig padon ülő Kenmát, akinek csak biccent egyet, majd újból felém fordul.

-Persze, ki nem hagyom! De most menj, mert összepiszkítod nekem a padlót.-Morgom az utóbbi mondatot, more Akinari csak elröhögi magát, int egyet, s azzal távozik is a teremből. Pudingfej felé fordulok, és elvigyorodok-Mindjárt kész vagyok, még ezt a padot kell csak lesikálnom.

-...Hai...-Motyogja fel sem nézve a játékból. Gyönyörű, leginkább tényleg egy macska szemeire hasonlító tekintete van. Ahogy szemeim az övét kémlelik, szívem hevesen dobogni kezd, sokkal gyorsabb ritmusban, mint eddig bármikor.

Mit mondtam én az ő szemeire? Gyönyörű?

Megrázom a fejemet, majd visszafordítom minden figyelmemet a takarításra. Legalábbis próbálom, ugyanis mindig-mindig visszanézek a fiúra, aki ebből szerencsére semmit sem vesz észre. Figyelmetlenségem miatt pedig csak annyit veszek észre, hogy valami megböki az ujjamat, amely ennek következtében csípni, s egy egészen picit vérezni is kezd.

-Mi a...-Motyogom alig hallhatóan, de ezúttal nem vagyok olyan helyzetben, hogy a fiú ne vegye észre létezésemet.

-...[Vezetéknév]-san, vérzik az ujjad...?-Inkább kérdés volt, mint kijelentés, annak ellenére hogy a mondat első felét úgy mondta, mintha szimpla ténymegállapítást közölt volna.

-Uhm...Csak kicsit. Nem vészes!-Egy papírzsebkéndőt a sebre téve felkeltem, eddigi térdelő pozíciómból, majd a mosdó felé igyekeztem-Gyors megmosom, aztán jövök is vissza.

Semleges tekintettel bámult rám, mégis, mintha látszott volna rajta, hogy kétkedik, nem bízik abban, hogy nem fogom betartani az ígéretemet.

Sóhajtottam. Elég rosszul esett ez tőle, de aztán megint eszembe jutottak, előbbi gondolataim: Ő nem azért van itt, mert a puszi pajtásom, hanem mert őt direkt ezzel bízták meg, hogy ne menjek el. Mégis, elmondtam neki hogy teljesítem a feladatomat, de jól tudom, hogy a szavak sokkal kevesebbet érnek, mint a tetteim. Könnyen megtehetném, hogy elmegyek, hogyha elengedne.

-Mondtam, hogy nem fogok elmenni, tegnap sem volt ez, mikor kimentem a mosdóba. Nem?-Emlékeztettem, s látszott rajt, hogy egy pillanatra elemésztik a gondolatai. Majd mit sem szólva bólintott-De ha annyira nem bízol meg bennem, akkor meg kísérj el.-Vállat vontam, habár az arcom kissé melegebbé változott, utolsó mondatomra.

S akkor felállt a padról, nekem meg egyszerre esett rosszul is, és jól is, a közelsége. Istenem, mik ezek az érzések, komolyan?