|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 20. ||

|| Reader ||

-Mehetünk, [Név]-chan?-Trappol oda vigyorogva a
padomhoz Iwaizumi. Félve a padtársamra, Akanere nézek, aki először értetlen pillantással méltat, majd mintha csak megvilágosult volna -legalábbis szerinte- összeráncolja a szemöldökét, és mérgesen felkapja vállára a táskáját. Ezután egy pillantást sem vet rám, ám az az utolsó, amivel letekintett rám, mielőtt elfordult volna, mindent elmondott. Azt hiszi, azért nem akartam, hogy elmenjen vele akárhova is, mert én akarom magamnak megszerezni őt.

-Akane várj!-Állnék fel, de mielőtt utánamehetnék, Iwaizumi megfogja a kezemet, és mosollyal az arcán, erősen megszorítja. Felszisszenek, de senki sem tud rá reagálni semmit sem, mivel már  csak ketten vagyunk az osztályteremben-Engedj el, te-

-Tudod [Név]-chan, meggondoltam magamat.-Neveti el magát halkan, amitől elkezd remegni a lábam. Jól ismerem már ezt a kuncogást, és amint észhez térek, megpróbálom kihúzni karomat ujjai szorításából. Ezzel azonban csak annyira megyek, hogy idegesen összekoccantja a fogait, és erősen megránt engem, aminek következtében a vállam picit sajogni kezd, de jelen helyzetben ez érdekel legkevésbé. Habár nem tudom letagadni, hogy kissé fájdalmasan eltorzult az arcom, mikor elkezdett lüktetni a hely.

-Hagyj engem békén, Iwaizumi. Már nem vagyok a kis stresszlabdát, akit "segítségül hívhatsz", ha ideges vagy.-Nézek egyenest a szemeibe, továbbra is próbálva kihúzni magamat, de olyan erősen szorít, hogy nem tudok semmit sem csinálni. Meglököm őt a másik kezemmel, hátha úgy kicsit kizökken, de semmi értelme. Ekkor azonban eszembe jut valami.

-De, de, [Név]-chan. Semmit sem változtál.-Másik kezével végigsimít arcomon, mire elhúzom a fejemet. A szemei szikrákat kezdenek el szórni-Nem kávézóba megyünk. Ott túl sok lenne a szemtanú. Egy közeli sikátor pont alkalmas hely lesz...

Azzal már fordulna meg, hogy elhúzzon egészen az említett helyig, amikor is becélzom a lába közöttét, majd egy elengáns, mindent elsöprő rúgással célba is találok. Fájdalmasan rogy térdre, én pedig már majdnem elvigyorodok örömömben, amikor is, mikor el akarnék menekülni, megérzem, hogy még mindig fogja a kezemet.

-Engedj már el!-Morgok rá, az adrenalin az egész testemet bejárja, s nem hagy nyugodni.

-Te ribanc...-Nyüsszögi, amitől egy pillanat erejéig nevethetnékem támad, annyira szánalmasnak tűnik. Ám a következő pillanatban még ez a képzeletbeli mosolyom is képes lehervadni rólam, mikor is megfogja az egyik lábamat, majd kihúzza magam alól, s csak a meglepettségem miatt, képes lesz padlóra küldeni.

Hirtelen trappolásokra leszek figyelmes. Lehetnek vagy öten-hatan, fogalmam sincs. Én pedig már segítségért kiáltanék, ha be nem fogná a számat, ez a mocskos dög.

-Cssss, ha nem adsz ki hangot-

-[VEZETÉKNÉV]!

Ha jelen helyzetben állnék, tuti, hogy elvesztettem volna az egyensúlyomat, a hirtelen megkönnyebbüléstől. Ahogy meghallottam Kuroo hangját, már csak arra eszméltem fel, hogy Iwaizumit a vállánál fogva rántja fel, majd préseli neki a falhoz. Hm, karma.

-[Név]...-Ez az aggódó hang, egyetlen egy másodpercig képes elfeledtettni velem az elmúlt pár percet, még akkor is, hogyha friss az emlék. De amint odatérdel mellém, és ugyancsak aggódó tekintetével méregetni kezd, s megállapodik szemeimnél, rájövök, hogy mi is történhetett volna velem, ha ők nem jönnek-[N-Név]...Jól vagy?

Esetlenül nyújtja arcomhoz a kezét, ám mielőtt megérinthetne, azonnal feltápaszkodok, és megölelem őt. Olyan szorosan fogom,
ahogy csak tudom, miközben megnyugtató illata körbeleng engem, és érzem, ahogy nyakába fúrt arcomon elkezdenek folyni a könnycseppjeim. Ezek pedig, bár belül jól esik, nagyon is, de mikor megérzem karjait hátamnál, csak méginkább megindulnak.