|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 3. ||

|| Kozume Kenma ||

-Kenmaaaa, adj fel nekem!

Lev mint mindig, most is egy hatalmas energiatoronyként viselkedett. Magasabb volt mindannyiunknál, de ez úgy látszik, nem hátráltatta őt abban, hogy sokkal tovább is bírja az edzéseket, mint sokunk. Mondjuk, akkor rögtön le akar lépni mindig, amikor fogadás gyakorlásra kerül a sor, mert annyira rossz benne.

-Lev, halkabban...-Motyogom. Nagyon, nagyon nem szeretem a Lev által is kiadott hangos kiáltásokat, vagy akármilyen hangokat. Ha csend van, akkor érzem a leginkább jól magam.

-Kenma!-Hallottam meg újból a nevemet, ezáltal megint kissé összerezzentem, ugyanis Nekomata-senseinen szinte át kellett ordítania az egész termen, hogy elérjen engem.

Letettem a kezemben levő labdát, majd egy szó nélkül az edzőhöz sétáltam. Legnagyobb meglepetésemre, az igazgatót leltem mellette, kissé kelletlen arckifejezéssel.

-Jó napot.-Biccentettem, amit viszonzott.

-Kozume-san, volna számodra egy feladatom, amit nagyon szeretném, hogy elvállalnál.

Érdekes tekintettel meredek rá, legalábbis szerintem valami ilyesmit láthatnak. Még soha nem beszéltem személyesen a dilivel, nem, hogy még egy külön feladatot is a nyakamba sózzon, ráadásul úgy, hogy szemtől-szembe mondja el nekem. Mi lehet ilyen fontos?

-Egy elsősre kellene felügyelned, aki minden nap, mától kezdve a 115-ös termet fogja kitakarítani, bűntetésképpen. Szeretném, ha te vigyáznál rà.

-Mièrt pont én?-Préselem ki magamból az egyetlen kérdést, amely a beszélgetésünk kezdete óta bennem van.

-Yaku-sannal is beszéltem már, de ő sajnos nem tudta elvállalni, bizonyos okok miatt.-Húzza el a száját-Te vagy a második legrendesebb diák, akit ismerek, eltekintve a folyamatos játék-mániádtól.-Legyint.

Érzem, ahogy az arcom egy másodperc erejéig grimaszba fordul, de ezt egyikük sem veszi észre. Remek, nem tudok jól hazudni szinte senkinek sem, úgyhogy biztos észrevenné, hogyha csak ki akarnék bújni a feladat alól, azzal hogy elkezdenék magyarázkodni.

Semmi kedvem arra az ismeretlenre vigyázni, és ki tudja, mennyi ideig tartana egy nap letisztogatni az egész helyet. Én közben már otthon lehetnék, egyedül, ahol senki nem zaklat, és belemerülhetnék a saját kis világomba. Nos, ezt a tervemet is szépen darabjaira törte az igazgató, a tudta nélkül.

-...Rendben...-Motyogom, habár biztosra veszem, hogy észrevette a hangomban a nemtetszésemet. Miért is nem akkor egy tanárt bízott meg?

-Rendben. Akkor úgy magának is jó lesz, Nekomata-sensei?-Fordul vissza az öregemberhez, aki csak mosolyogva bólint egyet.

Miután az igazgató elment, az edző felé fordulok.

-Sensei, mit értett az utolsó kérdésen az igazgató...?

-Azt, hogy a héten emiatt nem kell bejárnod az edzésre.

Minden labda pattogás megszűnik hirtelen, és a teremben egy pillanatnyi csend után, mélységes felháborodások hangjai zendülnek fel.

Uhh...Túl nagy a hangzavar...

Megint.