|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 33. ||

E-eeehh?! Jól látom, hogy MÁR meglett az 5K?! Jeeeeeez, ezt...Ezt hogy hoztátok össze?? Omg, tényleg hihetetlenek vagytok, nagyon köszönöm!❤️❤️

|| Reader ||

-Kész vagy?

Apukám ahogy benyit a szobába ezután a kérdés utàn, elkerekednek a szemei, és azt hiszem, egy másodpercre még lélegezni is elfelejtett.

-Öhm...Majd összetakarítok. Ígérem.-Nézek zavartan először a szobámban levő szeméthalomra, majd a férfira, aki csak halványan elmosolyodik. Látszik rajta, mennyire jólesik neki, hogy "visszatértem". Régen is mindig ilyen volt a szobám, de azért most magamtól fogok kitakarítani, és nem kell majd úgy rugdosni a seggemet ahhoz, hogy elkezdjem a nagytakarítást. Mondjuk kétlem, hogy ez a része annyira nagyon hiányzott volna neki...

-Rendben.

-Amúgy igen, készen vagyok.-Nèzek a bőröndömre, amelyben csak a legszükségesebb dolgaimat viszem. Azaz valahol a legmélyén ott lapol az én régi barátom, a nintendom is.

-Oké...Indulsz is?

-Hai.-Bólintok. Apukàm felé lépek, aki csak utat enged nekem és a bőröndömnek, majd a bejárati ajtó előtt felé fordulok.

-Vigyázz magadra.-Mosolyog-Bár tudom, hogy Kenma fog.-Neveti el magát, mire nekem halvány pír kerekedik az arcomra.

-Apu, te tényleg nagyon bírod Kenmát...

-Igen, igen. Már alig várom, hogy meghívd hozzánk vacsorára.-Kacsint, de mire bármit is reagálhatnék, a homlokomra ad egy puszit, majd megveregeti a vállamat-Na, menj. Nehogy lekésd a a buszt.

-Szia, apa...Szeretlek.-Mosolyodok el.

-Én is téged.

Kilépek a kissé hűvős időbe, rögtön megérzem a sokkal hidegebb szellőket. Jelenleg hajnali négy óra van. Azért kellett kellnem nekem, s a röpicsapatnak egyaránt, mivel ma megyünk a szállásunkra, és az edzőhelyünkre, ahol az egész edzőtáborunk lesz. Nem mondom, nagyon izgatott vagyok, hiszen amióta menedzser lettem, csak egy hetet tudtam "gyakorolni", azt is múlt héten. Bár a fiúk is és a sensei is segítőkészek voltak, még mindig volt mit gyakorolnom, legalábbis abban, hogy mikor hova írjam a dolgokat például egy-egy ütésnél. De majd belejövök, ebben biztos vagyok.

Mellesleg nem kicsit lepődtem meg azon, hogy apukám úgymond "meghívta" hozzánk Kenmát vacsorára. Ennyire örül annak, hogy végre találtam valakit? Tényleg nem semmi apám van, az egyszer biztos...De én ennek csak örülök! Legalább nem vadászpuskával fogja  várni a barátomat.

-Oi, Szerencsétlen Lány!

Egyből elvigyorodok, ahogy meghallom a becenevemet, azon az ismerős hangon. Kuroo féloldalas vigyorral fogad, a mellette levő Kenma pedig csak int egyet, mire bólintok. Nem igazán tudom, hogy 'társaságban' hogyan kellene köszönteni, hiszen tudom, hogy Kenma is és én is nagyon feszültté tudunk vállni, hogyha arról van szó, hogy hogyan kellene viselkednünk mások előtt.

Mondjuk a suliban nem volt nehéz, mert amikor vele voltam, mindig elfeledkeztem másokról. De azért ez mégiscsak más...

-Kuroo, tényleg tetszik neked Akane-chan?-Mosolygok mindent tudóan a fiúra, oldalra billentve a fejemet. A fekete hajú ekkor Kenma felé fordul.

-Öregem, tudom, hogy a barátnőd meg minden, de azért ilyeneket-

-Nem, nem.-Avatkoztam közbe, mielőtt még Kuroo megzsarolhatta volna Kenmát-Az utóbbi egy hétben nyílvánvaló volt. Mindig, amikor a közeledben volt láttam, hogy frusztrált lettél és próbáltad adni a nagymenőt, egészen addig amíg neki nem mentél a takarítónéninek, aki ezután meg elhordott mindennek.-Nevetem el magamat-Csak van egy kis bökkenő...Hogy Akane-channek most bejön Iwaizumi. De...-Folytattam gyorsan, mikor megláttam a fájdalmas csillanást a szemeiben-De nincs minden veszve, mert kísérleteztem. Még mindig bejössz neki, csak ez a genyó bezavart.-Forgatom meg a szemeimet.

Az utóbbi napokban mindenfélével bombáztam Akanet Kurooról, aki amint meglátta a fiút, vagy csak meghallotta a nevét, azonnal elvörösödött, és dadogni kezdett. Belül mindig jót nevettem rajta, habár tudom, hogy én is ilyen vagyok még mindig, ha Kenmáról van szó. Ezért is tudom biztosra, hogy Akane-channak még mindig tetszik Kuroo. Csak most össze van zavarodva.

Amíg Kuroo emésztette a hallottakat, addig én Kenmához sétáltam. A fiú egy erősebb pír kíséretében, de szinte azonnal ráhajolt az ajkaimra, csókját szinte azonnal viszonoztam, halványan elmosolyodva.

-Szia.-Suttogom, mikor kicsit elválunk egymástól, érzem, hogy nekem is egyre melegebb az arcom. Sőt, szerintem mindjárt elkezdek füstölni is.

Csak bólint, amit a szemei alatt levő vörösségtől iszonyúan cukinak találok, és nem tudom megállni, hogy ne adjak neki még egy puszit.

-M-menjünk...-Szól halkan, ezzel kizökkentve Kuroot is a sokkból. Ezután az iskolánk felé vesszük az irányt, hogy ott felszállhassunk a buszunkra, mely elvisz minket a kicsit távolabb levő szállásunkra.

Nem tudom nem észrevenni a hezitáló ujjakat, melyek gyengéden megérintik az enyémet, olyan két perccel azután, hogy elindultunk. A szemem sarkából Kenmára tekintek, aki mereven a földet bámulja. Én is lehajtom a fejemet, halványan elvörösödve, majd engedem, hogy a fiú összekulcsolja az ujjainkat.