|| Love At Second Sight || Kenma x Reader

|| 15. ||

Whoaaa! Elértük a 2k-t! Ez egyszerűen elképesztő!*^* Leesik az állam tőletek, de komolyan! Köszönöm nektek!❤️❤️❤️
(Megpróbáltam ezért egy hosszabb részt kreálni, hehe!:))

Also...Wattpadbácsi a best:

Nos, khm...Vissza a sztorihoz!~ Jó olvasást!

|| Reader ||

Nem tudom, hogy időszerint mikor ébredhettem fel, ha saccolnék azt mondanám, olyan tíz óra körül, amely nem is olyan vészes, tekintettel arra hogy tegnap este Kenmával vagy hajnali kettőig fent voltunk, és játszottunk.

Bár sok szó nem esett azokban az órákban, legalábbis a "Fel tudod azt venni?" "Ki kellene őt iktatnunk" és ehhez hasonló mondatokon kívűl, mégis, sokkal közelebb éreztem magamhoz akkor és ott a fiút, mint eddig bármikor. Legnagyobb meglepetésemre, egyáltalán nem kezdtem el ostromolni magamat, amiért kicsit visszajöttem a játékokhoz, mivel egy ilyen gondolatom sem volt, most, hogy ott volt velem Kenma. És ez érdekes, hiszen pár napja még én magam mondtam, hogy pont ő az, aki emlékeztet engem a régi énemre.

Miközben játszottunk, észrevétlenül is, de egyre közelebb kerültünk egymáshoz, ahogy helyezkedtünk. Fogalmam sem volt, hogy melyikünk aludt el előbb, mivel én csak arra eszméltem fel, hogy egyre laposabbakat pislogok, s ezután a folyamat után, mindenféle gondolkodás nélkül a fejemet valami igencsak kényelmes helyre billentem, s mivel nem kaptam semmi választ sem senkitől, hogy rossz helyen lettem volna, már le is hunytam a szemeimet.

Azonban mikor legközelebb kinyitottam őket, azonnal érezni kezdtem, hogy az arcomat pár másodpercenként friss szellő járja át. Aztán, mikor kicsit körbe pillantottam, azonnal sokkal melegebb lett a szobában, mint amilyen eddig volt. A szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor rájöttem hogy ez nem a reggeli friss szellő, amit érzek a bőrömön, hanem Kenma légvételei. Majd' felrobbantam abban a pár másodpercben, amíg nem sikerült realizálnom, hogy vannak a dolgaim, bár azután sem volt sokkal jobb a helyzet. Kissé remegve dőltem előrébb, hogy megvizsgálhassam a fiú arcát, aki oly' békésen aludt, hogy nem volt szívem felébreszteni.
Ajkai halványan el voltak nyílva egymástól, egy hang nélkül szuszogott, miközben fejét immár a kanapénknak döntötte, miután lágyan, óvatosan odahelyeztem, hogy ne dőljön oldalra, mikor kisurranok alóla. Olyan kisimult volt az arca, hogy legszívesebben végigsimítottam volna rajta, egy kedves puszival megajándékozva, melyet az ajkaira adtam volna, mintegy reggeli köszöntésképpen...

"Á-Állj le!"-Szólalt meg a belső énem, mire gondolatban felpofoztam magam vagy ezerszer, ám tekintetemet hosszabb időre még így sem tudtam levenni róla. Megráztam a fejemet, majd egy hang nélkül felálltam, s a konyhába igyekeztem, ahol egy nem várt vendég fogadott.

-A-Apa?!-Az állam majdnem a plafonon koccant, mikor megláttam, ki ül az ebédlőasztunknál, egy csésze kávét szürcsölgetve. Hirtelen azt sem tudjam, mihez kezdjek, fogalmam sem volt, hogy most mit gondolhat, s hogy hogyan magyarázzam meg ezt az egészet. Ám mikor felém pillantott, őszinte érdeklődéssel a fiú felé biccentett.

-Előre szimpatikus nekem a barátod.

"MI VAN?!"

Majdnem megugrottam, mikor meghallottam, mit mondott. Mi? Hogy...Miért mondja ezt? Beszélt volna talán Kenmával? De az nem lehetett, nem volt rá alkalma! Akkor meg-

-[Név], örülök, hogy újra boldog vagy.-Mosolyodott el halványan, bíztatóan, láthatóan hatalmas megkönnyebbüléssel.

-Mire célzol?

-Arra, hogy megint játszottál azokkal a videójátékokkal. Mióta...-Vette halkabbra-Nos...Megváltoztál, sokkal boldogtalanabb vagy.

-Oh, miből gondolod?-Fonom mellkasom előtt keresztbe a kezeimet.

-Onnan, hogy reggel, mikor jöttem haza, olyan békésen aludtál annak a fiúnak a vállán, ahogyan még talán sohasem láttalak. Jó hatással van rád.

-Jó hat-Mi van?-Vágtam a saját szavamba-Nekem így a jó! Ez egyszeri alkalom volt, semmi több! NEM. Nem fogok megint boxzsák lenni mindenki számára! Egy új lány vagyok, új hobbikkal!-Morogtam, egyre feldúltabban. Az összes vészcsengő beindult a szívemben, mely a régi emlékeim legapróbb részleteitől is félve kezdtett hevesebben dobogni, s az agyamban, mely próbált kiállni igazáért.

-...Gomenasai.-Hallottam meg egy hangot mögülem. Mindketten odakaptuk a fejünket, ahol egy kissé kócos hajú, még mindig álmos tekintetü Kenma fogadott. Mintha villám csapott volna belém, úgy meginogtam. Ugye nem hallotta azt, amit az imént mondtam? Ugye nem? Nem, tuti, hogy nem!

Az utóbbi állításomat azonnal meg is cáfolta a tekintete, amellyel a következő pillanatban rám emelt. Mintha csak azt akarta volna kérdezni, hogy "mi ez az egész?". Elfordítottam a fejemet.

-Semmi baj, gyermekem.-Apám felállt, majd halvány mosoly kíséretében a fiúhoz lépett, míg én továbbra is lehajtott fejjel hallgattam a beszélgetésüket.

-A nevem [A/Név], [Név] apja vagyok. És te...?

-Kozume Kenma. [Vezetéknév]...

Igen, itt kicsit elakadt. Fogalma sincs, mit mondjon, s mintha csak megéreztem volna a segélykérő pillantásait, vagy néma szavait, visszafordultam hozzájuk.

-Egy barátom. Tegnap hazakísért engem a buli után, és kicsit itt maradt. Sajnálom, hogy nem szóltam.-Biccentettem sajnálkozva.

-Nos, tény, legközelebb jobbam örülnék annak, hogyha előtte szólnál, kit hozok haza. De örülök, hogy egy rendes srácot fogtál ki.-Vigyorodott el, a kétes mondataitól pedig éreztem, hogy felforrósodik a fejem, s ahogy Kenmára néztem, láttam, hogy ő is zavartan ereszti lejjebb a fejét.

-...Azt hiszem, mostmár ideje volna hazamennem. [Vezetéknév]...Majd...Beszélünk...-Biccent felém, amit viszonzok. Hiányzik az az érzés, amit akkor éreztem, mikor mellette voltam-Örvendtem.-Biccent ezúttal apukám felé, majd kisétál az ajtón.

-M-mik voltak ezek a félreérthető-Kezdtem volna.

-Hahh, titeket egymásnak teremtett a sors.-Majd ezzel visszament a konyhába, mintha mi sem történt volna.

-Apa! Helló! Apaaa!-Ignorálva lettem. Szuper! A saját apám nem hajlandó válaszokat adni nekem, ezzel az egész dologgal kapcsolatban. Nem értem, egy apa általában előveszi a légpuskát, mikor meglátja, hogy valaki flörtölni kezd a lányával, ő meg...Ő meg szinte fangörcsöl. Na jó, attól távol áll, de szilárdan állíthatom, hogy nem ellenzi ezt az egész kapcsolatomat Kenmával.

"Kapcsolat...Kenma..."

A tenyereimbe temetem arcomat, hogy valamelyest meggátoljam arcom forrósodoását, de sikertelenül.