Mostohajáték

Prológus

Június 16.

- Hédus! – rontott be a szobába izgatottan. Az említett kisasszony nyűgösen nyitogatta pilláit.

- Mi van? – bökte ki szárazan.

- Boldog születésed napja van! – sipákolt, miközben hozzászáguldott, s ledobta magát az ágy szélére. – Az én szépséges húgom tizennyolc lett! – Óbégatott. – Most már hivatalosan is vezethetsz és piálhatsz!
Héda kómásan pislogott fel a fiúra, majd ugyanabban az érzéketlen hangnemben szólt vissza.

- Bence, hagyjál aludni! – hajtotta fejét a párnára sóhajtva.

- De suttyó vagy! – csettintett nyelvével. Megfogta a takarót, majd lerántotta róla. Felpattant a bútorról, s a szoba másik felébe sietett vele.

- Anyád csipája! – visított fel cenzúrázva, amíg próbált a paplan után nyúlni. – Add vissza! – mutatott rá vészjóslóan. Felült a matracon, ugrásra készen volt.

- Dehogy adom! – horkant egyet nevetve. – Ha nem szeded ki a popsidat az ágyból, akkor a fehér takaró egy kis lilában végzi. Kár lenne érte! – lengette meg a földön fekvő, nyitott paletták fölött a paplant. Bence egyenesen Héda ,,festős sarka" mellett állt.

- A takaróm festékben végzi? – vonta föl szemöldökét, közben felállt. – Legyen – Bólintott. – Akkor a te egyik szeretett fényképezőgéped a vízben, a csap alatt – fonta karba kezeit, kihívó tekintettel. Bence teátrális duzzogással fújtatott. Ledobta a takarót a földre, ahol nem érte festék. Káromkodva megszidta húgát. Persze nem komolyan.

- Egy álszent picsa vagy, Dollmayer!

- Volt kitől tanulni, bátyus! – Csípőre tette kezeit. Pár másodperc után elvigyorodtak. Egymás nyakába omlottak.

- Isten éltessen, drága húgom! – Csókot lehelt arcára.

- Ugyan, kérlek! – Nevetgélt. – Ámen!

Ilyen volt ez az élet.
Héda és Bence több, mint kilenc éve mostohatestvérekként élték az életüket.

Héda kilenc évesen került Bencéékhez. Elváltak a szülei még kiskorában, az apuka anno eltűnt válás után, az anyuka pedig Héda húgával volt elfoglalva, és vele nem is foglalkozott, amibe majd' beleroppant az akkori kislány. Látni magad, sőt átélni, megélni azt, hogy rád sem néz az a személy, aki életet adott neked, eléggé lélektörő.

Elutaztak Erdélybe, hátha változik majd ott valami, kicsit helyre jönnek a dolgok, de semmi nem történt a családi kapcsolattal. Őszintén, nem értem, ki várt javulást egy kis "kiruccanás" alatt, tényleg. Sőt, inkább, csak rosszabbodott. Ígyhát, kedves szereplőnk megunta azt a fajta életet, és kiugrott egy lendülettel a hotel ablakán, mert szimplán fricskát akart mutatni anyucinak, ami sikerült is. Talán jobban, mint kellett volna. Szerencse, hogy csak a második emeleten szálltak meg. Merész volt a kislány, na.
Azután, hogy kiugrott...

- Kicsit legyél már feldobva, na! – bökött bele az oldalába.

Nem zavar, hogy éppen mesélek? Ne szólj közbe. Kösz. Szóval, sétája közben sötétedett. Félt. Szembecsapta, hogy mégis úgy kellett volna közlekedni, hogy visszataláljon majd a hotelhez. Hoppá.

- Felvagyok! – vágta rá úgy, mintha tényleg fel lett volna villanyozódva.

- Jah' – horkant föl sértődötten. – Látom.

- Ha csinálsz nekem teát, akkor agyon foglak puszilgatni! – vonogatta szemöldökeit játékosan. Bence kellettlen sóhajt hallatott, kezénél fogva kezdte maga után húzni húgát. – Hé! – kapott észbe. – Arról nem volt szó, hogy nem fekszek vissza az ágyamba! – panaszkodott trappolva.