Számíthatsz rám

Elárultatok...

-Ti most velem jöttök! - éreztük meg hirtelen Lucius erős markolását a vállunkon. Dracoval éppen annyi időnk volt, hogy kétségbeesetten egymásra pillantsunk, mielőtt Lucius elhopponált velünk. A gyomrom teljesen felfordult az utazás és a megsemmisültség érzet együttesétől, így kissé émelyegve fogtam padlót a Malfoy kúria hideg kövezetén. 

Négykézláb pillantottam körbe, miközben a hideg padló érintésével próbáltam nyugtatni magam. Egy sötét szobába értünk földet, amit még soha nem láttam ezelőtt. Hideg volt és a szinte korom sötét helyiségben tapogatóztam a barátom után. Lucius erős keze újra megragadott és egy hatalmas rántással a talpamra rántott. A férfi előkapta a pálcáját és egyetlen mozdulattal világossá tette a szobát. Draco azonnal a kezem után nyúlt. 

- Sajnálom... - suttogta, de nem értettem mit sajnál. Aztán felnéztem Luciusra. A férfi szemei vérben forogtak, ahogy gyűlölettel, de mégis elégedett mosollyal nézett végig a párosunkon. Ekkor vettem észre, hogy Draco elkezdett visszaváltozni önmagává és tudtam, hogy nekünk végünk van. 

- Szánalmas idióták! - csapott egyet a pálcájával a földre és közelebb lépkedett hozzánk. Fenyegető pillantásokkal nézett végig rajtunk, majd a torkomnak szegezte a pálcáját. Feszesen kihúztam magam és hátrébb húztam a fejem, de a szemem sarkából láttam, hogy Draco azonnal az apja felé lépett és ő is pálcát ragadott. 

- Hagyd őt békén. - morogta a fiú. Arcát elöntötte a méreg, de amint az apja felé fordult, szemei megrebbentek. A mérget félelem vette át és tudtam jól, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy Lucius kezet emel a fiára. 

- Mit fogsz csinálni, Draco? Megtámadod a saját apádat, érte? - kérdezte a férfi, pálcáját erősen belemélyesztve a bőrömbe. 

- Draco hagyd. - mondtam a fiúnak, mire értetlenül pislogott felém. - Nincs baj. - mondtam és abban a pillanatban biztos voltam, hogy bármire készül Lucius, azt ki fogom bírni. 

- Igen, Draco... Nincs baj. - utánzott gúnyosan a felém magasodó férfi. Az én szememben is fellobbant a düh, de jobbnak láttam nem kimutatni. - Mégis mit gondoltatok? - kiáltotta el magát hirtelen? - Azt hittétek megúszhattok egy ekkora árulást? - végignézett rajtunk, majd hátrébb lépett megengedve, hogy újra normálisan levegőhöz jussak. 

- Ti kezdtétek az egészet. - vontam meg a vállam. - És Draconak ehhez semmi köze! Csak miattam volt ott, hogy engem védjen... Tőletek! - mondtam mély hangon, felvéve a hideg szemkontaktust. 

- Bőven elég az, hogy ott volt. - mondta és egy hirtelen mozdulattal felpofozta a fiát. A szám elé kaptam a kezem a hangtól, de Draco szinte meg sem rezzent. Arcát felhasította apja gyűrűje, a sebből pedig azonnal szivárogni kezdett a vér. A fiú bosszús tekintettel nézett fel a férfira, akit az apjának kell neveznie és keze ökölbe szorult. 

- Hagyja békén! - mondtam és tudatosan Draco elé léptem, hogy bármi is történjen, azt én kapjam, ne ő. - Mondtam már, hogy miattam volt ott. - mérgelődtem, de azonnal könnyek szöktek a szemembe, amikor megéreztem a fájdalmat az arcomon. Lucius gondolkodás nélkül pofozott fel engem is, de érdekes módon levette a gyűrűjét, hogy ne sértse fel az arcomat. Minden erőmmel azon voltam, hogy talpon maradjak és könnyben úszó szemekkel néztem vissza rá. 

- Azt hitted sérülést okozok rajtad a Nagyúr engedélye nélkül? - nevetett az arcomat látva. - Az ő feladata lesz, hogy kiszabja a büntetést. - húzta ki magát büszkén, nekem pedig újra összeugrott a gyomrom. Szóval ide jön. És találkozni fogunk vele. 

- Mit tervezel? - kérdezte hirtelen Draco. Éreztem, hogy ujjai finoman hozzáérnek az enyémekhez és összekulcsolja azokat, de tekintetét egy pillanatig sem szakította el az apjáétól. 

- Én csak azt teszem, amit a Nagyúr mond nekem. - felelte, majd a ruháink nyaka után nyúlt és hatalmas hévvel ráncigált ki minket az előtérbe. Lucius hirtelen lökéssel küldött minket földre és amikor kinyitottam a szemem, lábakat láttam magam előtt. Feketébe öltöztetett lábakat. 

- Ne csinálj semmi butaságot. - suttogta nekem Draco, majd megfogta a kezem és lassan felálltunk. Halálfalók hírhedt csapata nézett vissza ránk vegyes tekintetekkel, de mindenképpen mérgesen. 

- Draco, Emilia! - Narcissa kedves hangon indult meg felén, aggódó pillantásokat vetve a fia arcán alvadó vérre. Láttam a nőn, hogy nagyon szeretné a karjaiba zárni a fiát, de hirtelen mögénk pillantott. Az arca azonnal megváltozott és kicsit összébb húzta magát, amikor visszahúzódott a tömegbe. 

- Emilia, ezt hogy gondoltátok? - a tekintetem találkozott az anyám neheztelő pillantásaival. 

- Ti hogy gondoltátok, hogy megtámadtok egy csapat gyereket! - csattantam fel, de azonnal megbántam, mert Lucius megragadta a hajam és erősen hátra rántotta a fejemet. Anyám idegesen lépett a férfi elé és felé rántotta a pálcáját. 

- Vedd le a mocskos kezed a lányomról! - sziszegte idegesen. 

- Ohh, Isabelle... - nevetett fel mögöttem Lucius. - Ő nem a te lányod. - rántott a fejemen még egyet. - Tedd le azt a pálcát, mielőtt bajba kerülsz. -folytatta ő is mérgesen, mire anyám is meghátrált. Csalódottan néztem a nőre, aki olyan nagy szeretetben nevelt fel, majd elfordítottam a fejem. Hatalmas mennydörgés hallatszott kintről és a villám okozta fény pár másodperc múlva bevilágította az egész helyiséget. Mindenki néma csendben forogni kezdett egymás felé, majd Bellatrix indult meg felénk önelégült mosollyal az arcán.

- Itt van. - mondta a nő és megragadta a karomat. Körmei belevésődtem a bőrömbe, miközben nagy hévvel vonszolt a tárgyaló felé. Mögöttem Lucius ugyan ilyen mozdulatokkal hozta a teljesen néma és sokkos fiát. Draco szemében színtiszta rettegés látszódott, mintha csak tudná mi fog következni. Bellatrix szó szerint bedobott a terembe, így hát a csípőm erősen neki ütközött az asztalnak. Ismerős érzések kerítettek hatalmukba a folyamatos ütésektől és esésektől. 

- Sok év eltelt az utolsó találkozásunk óta, Emilia. - szólalt meg rekedtes hangon egy alak az ablak elől. Lassan felemeltem a fejem és amint felismertem kivel is állok szemben, szorosan lehunytam a szemem. Végem van. - Üdv, lányom. - fordult felém Voldemort és felém lépett egyet. Nem tudtam mit kellene reagálnom. A fejem szinte felrobbant a gondolatoktól hadától és akármi jött volna ki a számon, megakadt félúton. 

- Mit akar velünk csinálni? - kérdeztem végül, miközben a terem kezdett megtelni. A halálfalók leültek a székekre, miközben Draco és én megsemmisülten álltunk szembe Voldemorttal.  A férfi hosszasan nézett ránk, a pálcáját simogatva. A szemem sarkából észrevettem, hogy lábánál egy hatalmas kígyó tekereg. 

- Elárultatok... - sóhajtott és még közelebb lépett felén. Pálcáját végighúzta Draco arcán, belemélyesztve azt a sebébe. Láttam a fiún, hogy igyekszik nem kimutatni a fájdalmát, vagy gyengének tűnni és a fejemben egy kis hang azt súgta, nekem is így kell tennem. - Senki nem árulhat el büntetlenül. - mondta Voldemort és hátrébb lépett. A halálfalók elégedetten kezdtek nevetni, engem pedig elfogott a színtiszta halálfélelem. - Lucius. - szólította meg a Draco mögött álló férfit Voldemort. 

- Igen, Nagyúr? - kérdezte alázatosan Lucius, engem pedig elkapott a hányinger. 

- Gondoskodj róla, hogy Draco megtanulja kihez kell hűségesnek lenni. - intett és érdekes módon Lucius szemében nem elégedettséget, hanem félelmet és bűntudatot fedeztem fel. 

- Igenis, Nagyúr. - mondta Lucius. 

- Te pedig, kísérd a lányomat a másik szobába. - mutatott egy alakra Voldemort. 

- Szívesen, Nagyúr. - lépett előre egy fiú. Végignéztem rajta és és hatalmasat nyeltem. Draco ujjai megint rátaláltak az enyémekre, miközben Adrian Pucey megragadta a karomat és húzni kezdett. Belenéztem Draco ijedt tekintetébe a könnyes szemeimmel és szorítottam a kezét ameddig csak tudtam. 

- Szeretlek. - suttogtam összetörten. 

- Szeretlek. - válaszolta és ujjaink elszakadtak egymástól.