Számíthatsz rám

Csillagos éjszaka

- Te... Te tényleg azt hitted, hogy emiatt másképp fogok rád tekinteni? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, én pedig ledermedtem. A tekintetem a tekinteté fürkészte, miközben könnyek szöktek a szemembe. – Emilia, szeretlek. Szeretlek akkor is ha Voldemort az apád, szeretnélek akkor is ha sárvérű lennél, szeretnélek bármi van... - nem tudtam felfogni a szavait. Csak néztem az értetlen arcát és egy könnyes mosoly terült szét az arcomon.

- Én is szeretlek. – mondtam lassan és most a fiú fagyott le, de csak egy pillanatra. Amint feleszmélt a szavaimból elmosolyodott. Még soha nem láttam az arcán ennyire őszinte és valóságos mosolyt és ettől olyan boldognak éreztem magam, mint még soha. A fiú közelebb hajolt hozzám és a derekamra tette a kezeit.

- Akkor, ezek szerint végre együtt vagyunk? – kérdezte, folyamatosan a szám és a szemeim között vacillálva.

- Igen. – nevettem el magam, ő pedig egy másodpercig sem habozott és az ajkaimra tapasztotta az ajkait. Ezer tűzijáték robbant fel bennem és hirtelen minden a helyére került. Belemosolyogtam a csókjába, mire Draco is elmosolyodott. Az ajkai puhák és hidegek voltak és ez egyszerűen tökéletes volt. Tökéletes minden mozzanatában. Ahogy ajkaink puhán érintették egymást, majd miután Draco elmélyítette a csókunkat, a nyelveink is szinkronban kezdtek mozogni. A kezeimmel beletúrtam Draco hajába, közelebb húzva őt magamhoz, mire a fiú az egyik kezét a tarkómra csúsztatta és olyan közel húzott magához, hogy szinte éreztem milyen hevesen dobog a szíve a mellkasában.

Levegő után kapkodva szakadtunk el egymástól és Draco az enyémnek támasztotta a homlokát.

-El sem hiszed milyen rég óta vágytam erre. – mondta és lenézett az ujjainkra, amiket idő közben összekulcsoltunk. És ahogy belenéztem a szemeibe rájöttem, hogy bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet és bármi is történik majd velünk, nekem már nem kell többé félnem. Mert itt ez a fiú, olyan hasonló mint én és mégis teljesen más. Ő megért engem, itt van velem, megvéd engem, szeret engem. Végre megértettem, amikor az emberek az otthonról beszélnek. Az otthonról ahol boldogok és biztonságban érzik magukat, de számomra az otthon nem egy hely, hanem egy személy.

- Te vagy az otthonom, Draco Malfoy. Te vagy minden, ami boldoggá tesz engem és minden amire szükségem van. Szeretlek. – néztem rá.

- Egy csoda vagy, remélem tudod. – simította meg az arcomat. – Csókolj meg. – suttogta én pedig örömmel teljesítettem a kérését.

Lefeküdtünk a kiterített pokrócra és rádőltem Draco mellkasára, miközben ő betakart mind a kettőnket. Felnéztem a csillagos égboltra és hagytam, hogy az elmém teljesen kiürüljön. Bár kicsit fáztam a kivágott hátú ruhámban, Draco minden érintése forrósággal töltötte le az egész testemet. Simogatni kezdte a hátamat, majd a tűfoltom körvonalát járta végig többször is.

-Ez mi? – kérdezte.

- Tűzfolt. Születésem óta rajtam van. – gondoltam a foltra a hátamon. Draco hirtelen felült és engem is felültetett, úgy, hogy háttal legyek neki, majd tovább vizsgált.

- Pont olyan formája van, mint egy szárnynak. Angyal szárny. – mondta elmélyülten.

- Tudom. Anya szerint a szárnyak azt jelentik, hogy képesek vagyunk a földi dolgokon túlemelkedni. – ismételtem a többször is hallott mondatot. Draco lassan végighúzta ujját a gerincem vonalán, majd lágyan csókolgatni kezdte a „szárnyam", libabőrössé téve ezzel az egész testemet.

- Nem elég, hogy boszorkány vagy? – élcelődött, mire halkan felnevettem.

- Telhetetlen vagyok, ez van. – vontam meg a vállam.

- Elmeséled, mit tudsz az örökbefogadásról? – kérdezte halkan. Kissé elkomolyodtam és szembe fordultam vele, hogy megfoghassam a kezét. Belenéztem a szemeibe és bólintottam egy aprót, majd mesélni kezdtem. Draco végig figyelmesen hallgatott engem és egyszer sem akart félbe szakítani, amiért rémesen hálás voltam. Hosszasan mondtam el minden egyes részletet amit csak megtudtam, majd csendben vártam, hogy megszólaljon.

- És senki nem tud semmit anyukádról? Mármint Averyről. –

- Nem. Senki nem tud semmit. Vagy csak nem akarják elmondani. Nem tudom. –

- Nem akarod megkeresni? – tette fel azt a kérdést, amit eddig még soha senki és a szívem kihagyott egy ütemet.

- Erre még soha nem gondoltam. De mégis, hogyan kereshetném meg? – kérdeztem vissza, mire Draco is gondolkodóba esett.

- Nem tudom. De ő válaszokat tudna adni mindenre, ami még hiányzik a teljes képből. Mindent el tudna mondani. – vonta meg a vállát, de teljesen igaza volt. – Látom, hogy forogni kezdtek a kerekek az agyadban. – mosolyodott el, ahogy rám nézett.

- Honnan tudod? – nevettem rá.

- Ráncolod a szemöldököd, amikor gondolkozol. – bökött a homlokom felé, mire kinyújtottam rá a nyelvemet.

- Tényleg elgondolkoztam. És azt hiszem tudom ki az a személy aki el tudja mondani mi történt anyámmal. – mondtam, de a fejemben lévő ötlet rémesen morbid volt.

- És ki az? – kérdezte Draco és izgatottan kihúzta magát.

- Az apám. Voldemort. – válaszoltam, Draco pedig teljesen lesápadt.

- Te hülye vagy? El akarsz menni Voldemorthoz? – csattant fel.

- Dehogy, te birka. – legyintettem. – De mind a ketten tudjuk, hogy ő el fog jönni értem. És ha ez megtörténik és nem ellenkezek, talán a bizalmába fogad és elmondja mi történt. – vetettem fel az ötletem.

- Vagy megöl. – egészítette ki Draco.

- Vagy megöl. – ismételtem meg és elnémultunk. 

Még nem voltak olyan hidegek az éjszakák, ezért Dracoval úgy döntöttünk ott töltjük az egész éjszakát. Egymás karjaiban beszélgettünk, amíg Dracot el nem nyomta az álom. A fiú a vállamba fúrta a fejét és halkan szuszogott. Arca teljesen kisimult alvás közben, én pedig mosolyogva hallgattam egyenletes légzését. Sokáig ébren voltam még és gondolkoztam, hogy milyen is lesz most az életünk ezek után. Rettenetesen megkönnyebbültem, hogy végre kitárulkoztam és elmondtam mindent, amit eddig nem mertem. Draco minden alkalommal igazolja, hogy mennyire csodálatos ember is ő és csak remélni tudom, hogy tényleg nem haragszik rám és megérti miért nem mertem neki hamarabb elmondani... Itt és most, azt érzem, hogy a kapcsolatunk, bár csak most kezdődött el igazán, egyre erősebb lesz minden nap. Végre együtt vagyunk, végre minden nyugodtnak látszik, de valami mégsem hagyott nyugodni.