Számíthatsz rám

Az első próba

- Ohh, Merlin szerelmére! Leszarom milyen ember és mennyire utáljuk! Senkit nem lehet így megalázni, Harry! – kiáltottam rá. Elegem volt a folyamatos feszültségekből és az állandó kiabálásokból. – Tudod mit? Felejtsük el, hogy beszélni akartam veled. Órákon találkozunk. – mondtam és otthagytam a fiút.

- Emilia, várj! – kiáltott utánam, de nem álltam meg. A fa felé indultam, aminél egyre sűrűbben szoktam ülni. Ki akartam kicsit szellőztetni a fejemet.

- Tudod elég menő volt, ahogy kiálltál Malfoyért. – szólalt meg egy ismerős hang.

- Kezdem azt hinni, hogy figyelsz engem Adrian. – néztem a fiúra.

- Inkább csak szemmel tartom ami érdekel. – huppant le mellém a földre. – Ki bosszantott így fel? –

- Harry. Lecseszett amiért megvédtem Malfoyt. – avattam be a dolgokba.

- De tényleg, miért tetted ezt? Azt hittem utáljátok egymást. Folyton azt hallom tőled, hogy egy elkényeztetett pöcs, tőle meg hogy egy véráruló senki vagy. – vakarta meg a tarkóját a fiú.

- Elsőben sem volt jobb a helyzet. – nevettem el magam, mire érdeklődve pillantott felém.

- Mi történt? – kérdezte.

- Az első hetünk volt itt és Malfoy minden órán és minden szünetben a nyomomban volt, hogy beszóljon, vagy valamivel keresztbe tegyen. Kitette elém a lábát, rontást tett rám, megátkozott. Pár napig bírtam is, de az első repülés óránkon megbűvölte a seprűmet. Amikor Madam Hooch segíteni akart Nevillenek, a seprőm a levegőbe emelkedett és kezelhetetlenné vált. Nekirepültem a tanárnőnek és leesett. Ő persze azt hitte szándékos volt és két hétnyi büntetést szabott ki, plusz nem repülhettem egy hónapig. – mondtam elmélyedve az emlékeimbe. – Könyörögtem Malfoynak, hogy mondja el az igazat, de nem akarta. Akkor fogadtam meg, hogy utálni fogom ameddig csak élek. – kuncogtam a történetem végén.

- De most mégis segítettél neki. – állapította meg a fiú.

- Most mégis segítettem neki. És még csak annyit sem mondott, hogy kösz. – csóváltam meg a fejem.

- Vannak emberek, akiknek nem éri meg segíteni. – vonta meg a vállát és átkarolt.

Az első próbán sárkányok voltak. Kibaszott sárkányok. Mindenki a lelátón szurkolt a saját iskolájának bajnokához, de Harry ebből nem sokat kapott. Kivételesen nem Ron és Hermione mellett foglaltam helyet, ugyanis Adrian megkért, hogy nézzem vele együtt a „műsort". A mardekárosok unott fejjel bámulták, ahogy Harry belép a sárkányhoz és vélhetően csak annak szurkoltak, hogy meghaljon. Blaise és Adrian mellett ültem, akik próbálták nem kimutatni ellenszenvüket Harry iránt.

-Öt percig se bírja. – szólalt meg mögöttem Malfoy.

- Kussolj. – szóltam neki, majd előre fordultam és összetett kezekkel tipegni kezdtem egy helyben.

- Hé, nem lesz semmi baja. – súgta a fülembe Blaise, mire hálásan rámosolyogtam. Harry tényleg elég ügyesnek bizonyult először, de a sárkány hamar lecsapott.

- Egy magyar mennydörgő. – ámultam. – A legszebb sárkányok a Földön. –

- A barátod meg fog sülni. – mutatott előre Adrian, mire halkan felsikoltottam. Harry éppen el tudott ugrani a sárkánytűz elől, de a karja így is megégett egy kicsit.

- Harry, a pálcád! Használd a pálcád! – kiáltottam neki torkom szakadtából. – Elfelejtette hogy varázsló? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Nem lesz baj. – szólt Adrian és kezével finoman simogatni kezdte az enyémet. Éreztem, hogy összekulcsolja ujjainkat, de nem tudtam ezzel foglalkozni.

- Gyerünk már Harry! – kiáltottam és ekkor előkapta végre azt a nyamvadt pálcát.

- Invito Tűzvillám! – kiáltotta és a seprűje feltűnt a láthatáron. Az ember azt hinné ezzel meg is oldódott minden. De nem. A sárkány olyan erővel rántotta meg magát, hogy a láncok amik őt tartották felmondták a szolgálatot.

- Ez ugye csak valami rossz vicc? – ültem le a padra. Forgott velem a világ, a lábaim remegtek és úgy éreztem menten összeesek. – Nem kéne az ilyen láncoknak erősebben tartaniuk? Mi a szarért történhet meg ilyen? – panaszkodtam. Észre sem vettem, hogy kirántottam a kezem Adrian keze közül, csak amikor ismét összekulcsolta az ujjainkat. Vagyis először azt hittem ő az.

- Nem lesz baja. – suttogta a fülembe Draco éppen annyira hangosan, hogy csak én halljam. Keze erősen fogta az enyémet, én pedig elfelejtettem hogyan kell lélegezni. Hatalmas szemekkel néztem vissza rá, majd inkább előre fordultam és az eget kezdtem kémlelni. Draco biztos azt hitte, nem akarom, hogy fogja a kezemet, ezért megpróbálta elhúzni azt. Erősen rászorítottam a kezére, jelezve, hogy nem akarom, hogy elengedjen. A fiú újra előre dőlt és szorosan fogta a kezemet, mindaddig amíg Harry vissza nem tért és meg nem szerezte a tojást. Azonnal felpattantam és szinte megőrültem. Hangosan tapsoltam és kiabáltam neki, este pedig a griffendélesek szobájában ünnepeltem a győzelmet.

- Gratulálok Harry. – ugrottam a nyakába és szorosan megöleltem.

- Köszönöm, Emilia. És azt is hogy hittél bennem. – mosolygott rám, majd Ron felé fordult. Igen, végre elérkezett a várva várt pillanat. Kibékültek.

Boldogan mentem vissza a klubhelyiségembe és kimerülten ültem le a fotelba.

-Jó későn értél vissza. – szólalt meg egy hang a kanapéról, mire halkan felsikoltottam.

- Szent Merlin, Malfoy. A frászt hoztad rám! – szóltam rá miközben a szívemhez kaptam.

- Sajnálom. – válaszolta egyszerűen.

- Megint nem tudsz aludni? – kérdeztem tőle, de nem válaszolt. – Figyelj, én szeretném megköszönni, hogy... Hát tudod a próbán. – mély levegő Emilia, tudsz vele beszélni. – Szóval köszi, hogy megnyugtattál. – nyögtem ki végül.

- Semmiség. Én tartozom hálával amiért megvédtél Mordonnal szemben. – hozta fel a témát a fiú. Egyszerűen vállat vontam, mire felállt a helyéről és elém lépkedett. Arcát megvilágította a kandallóban égő tűz fénye, amitől úgy nézett ki, mint egy földre szállt angyal. – Miért védtél meg? – kérdezte.

- És te miért akartál megnyugtatni? – kérdeztem vissza.

- Tuoché. –válaszolta és rám nézett. – Kérdezhetek valamit? –

- Előtted a lehetőség. - néztem fel rá.

- Emlékszel az első nap. Mordon szóba hozta az anyukádat és te kiakadtál. – vezette fel a témát, de kezdtem nagyon kényelmetlenül érezni magam.

- Lényeg? –

- Mire célzott Rémszem? – nyögte ki végül és hirtelen a éreztem el akarok neki mondani mindent. El akarom neki mondani az igazat az anyámról és arról mennyire félek, hogy egyszer nekem is be kell állnom közéjük. De nem tettem.

- Ehhez, Draco Malfoy. Az égvilágon semmi közöd. – álltam fel a helyemről és a szobám felé indultam.

- Várj! – kiáltott utánam.

- Mit akarsz még? – szóltam rá kissé ingerülten a fiúra.

- Nem bízol bennem? – kérdezte.

- Mi okom lenne rá? – kérdeztem vissza, azzal otthagytam őt a gondolataival. Némán feküdtem be az ágyamba, orromban még mindig érezve Draco kölnijét. Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam és arra a megállapításra kellett rájönnöm, hogy már nem utálom Draco Lucius Malfoyt.