Számíthatsz rám

A titkos fegyver

Fejvesztve rohantam Umbridge irodája felé. Az elmúlt napok amúgy is rettentően kaotikusan teltek, hiába próbáltuk kerülni a bajt. A baj mindig megtalált minket. Miután Draco elmondta, hogy a többiek büntetést kapnak Cho miatt, úgy éreztem segítenem kell valahogy. De hogy? Próbáltam beszélni Ronékkal, de mind hiába. Nem akartak látni sem engem, én mégis arra jutottam, hogy szeretném visszakapni őket. 

A napjainkat azonban leterhelte az RBF vizsga, ami ma került megírásra. Vagyis csak került volna. Az ikrek a vizsga előtt pár nappal figyelmeztettek, hogy ne nagyon tanuljak tovább, ugyanis van egy tervük. És én nagyon szívesen segítettem nekik ezt megszervezni. 

Tűzijátékok robbantak a terem minden területén, a folyosókon, az udvaron. És diákok százai őrjöngtek az iskolában. Mindenki érezte, hogy Umbridge uralkodása a végéhez közeledik és amennyire csak lehetett, felszabadultan ünnepeltünk és lázadtunk. 

Azonban Draco este fele közölte a hírt. Umbridge a többieket kínozza az irodában. Harryt, Ront és Hermionet. 

- Kérlek ne gyere oda. Kérlek! - nézett rám a fiú, mielőtt elment megkeresni a hármast. Megnyugtatólag bólintottam a fiúra, de mind a ketten tudtuk, hogy nem fogok nyugton maradni. Megmondtam, hogy segíteni fogok nekik és ez így is lesz. 

Alig kaptam levegőt a tempótól amit magamnak diktáltam, de időben oda kellett érnem az irodába. Mindannyian tudjuk milyen eszközei vannak a nőnek, ha valakiből ki akarja szedni az igazságot. 

- Állj! - törtem be az ajtón hirtelen. Az egész szoba elnémult és rám emelték a tekintetüket. Umbridge éppen Harry előtt állt és lelkesen faggatta őt, miközben a különítményének tagjai szorosan fogtak egy-egy embert DUmbledore Seregéből. 

- Segíthetek? - mosolygott rám mázosan a nő. 

- Igen, voltaképpen engem keres, nem Harryt. - húztam ki magam. 

- Emilia! - szólt rám mérgesen Draco, de nem néztem rá. Tekintetemet Umbridge tekintetébe fúrtam és pislogás nélkül meredtem rá. 

- Akkor miért nem voltál itt a szobámban? - kérdezte. A francba! Erről az infóról lemaradtam. Az agyam kattogni kezdett, hogy a lehető leggyorsabban kitaláljak valami értelmes magyarázatot. 

- Én kértem meg Harryéket, hogy vigyenek el egy üzenetet Dumbledorenak. Nekem más dolgom volt. - mondtam és csípőre tettem a kezem. Próbáltam leplezni az idegességemet, de nem tudom mennyire voltam sikeres. 

- Hazudik, Tanárnő! - kiáltott fel Harry. Umbridge egy hatalmas pofont kevert le neki éppen akkor amikor kinyílt az ajtó és Piton lépett be rajta. Arcán őszinte döbbenet tükröződött, amikor rám nézett. 

- Hívatott? - kérdezte a nőtől. 

- Ennek a kettőnek vallania kell, akár akarnak akár nem. - mutatott rám és Harryre mosolyogva. - Veritaserum kellene. - fordult felé Umbridge idegesítő mosollyal. 

- Elfogyott a diákok kihallgatásakor. - mondta a férfi nyugodtan. De valami azt súgta hazudik. Piton soha nem fogy ki semmiből. Ha mégis, akkor a büntetésben lévőket küldi hozzávalókért a Tiltott Rengetegbe. Harry egy kicsit megkönnyebbülve nézett rám, én pedig Ron felé néztem. A fiú engem nézett, de nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mégis mit gondol most. 

- Hacsak nem akarja megmérgezni a diákokat, amit egyébként tökéletesen megértenék, sajnos nem segíthetek. - tipikus Piton. Megforgattam a szemem a mondandója hallatán, de Harry a férfi felé fordult. 

- Elfogta Tappmancsot! - kiáltotta. Piton azonnal megtorpant és bennem is megállt az ütő. Tappmancs... Elkapta Siriust! Piton felénk fordult és úgy tett, mintha nem tudna semmiről, de a szemében ott volt a felismerés. A felismerés és a félelem. Harry felé fordultam és némán tátogni kezdtem. 

- Életben van? - kérdeztem a fiútól. 

- Nem tudom. - tátogta felém, rettegéssel a szemében. 

- Emilia! Emilia, menj innen! - suttogta felém Draco, enyhén agresszívan. 

- Nem tehetem. - néztem rá mérgesen és próbáltam erős maradni ebben a helyzetben, ahol egyre inkább fokozódik a feszültség. 

- Hát jó, ahogy akarjátok. - Umbridge elgondolkodott egy pillanatra. - Mivel ez a minisztérium biztonságát érintő ügy, nincs választásom. - elfordult egy pillanatra. - A Cruciatus-átok majd segít. - mondta és lehajtotta a miniszterelnök képét. 

- Az be van tiltva. - mondta Hermione kétségbeesetten, mire Astoria szorítása erősödött a karján, pálcáját a torkának szegezte. 

- Engem büntessen! - álltam Harry elé azonnal. - Én terveztem az egészet. Ők alig tudnak valamiről, csak teszik amit mondok. - hadartam teljesen bepánikolva.

- Ahogy akarod, Drágám. - mosolyodott el egy pillanatnyi gondolkodás után. A többiek fészkelődni kezdtek a helyükön, ahogy a pálca egyre közelebb került az arcomhoz. Eszembe jutott, hogy elmondhatnám ki az apám és akkor nem merne bántani, de az az embernek nem nevezhető szörny, éppen elég bajt okozott már. Feszesen kihúztam magam és vártam, aminek jönnie kell. 

- Mond meg neki, Em! - kiáltotta Hermione, mintha csak a fejemben olvasna, de ő nem erre gondolt. 

- Mit mondjon meg? - kérdezte Umbridge. 

- Ha te nem mondod meg neki, elmondom én. Dumbledore titkos fegyvere. - felelte a lány. Szorosan lehunytam a szemem és vártam, hogy Umbridge letegye a pálcát. 

- Te mit tudsz erről? - kérdezte tőlem a nő. 

- Tudom hol van, tudom mi az. És eszem ágában sincs elmondani. - mosolyodtam el. 

- Nos, neked nem is kell. Majd ő elmondja. - ragadta meg hirtelen Hermione vállát és kirángatta a teremből. Hatalmas kő esett le a szívemről és végre újra mertem levegőt venni, amikor erős kezek szorítását éreztem meg magamon. Harry és Ron. 

- Olyan bolond vagy, Em! Miért csináltad ezt? - ölelgetett Ron. 

- Meg akartam mutatni, hogy szeretlek titeket. - vontam meg a vállam. A fiúk elhajoltak tőlem, hogy a szemembe tudjanak nézni. 

- Emilia, rémesen sajnálom. Olyan hülye voltam és nem érdemlem meg a bocsánatodat! - mondta Ron, hangja megremegett.

- Én is sajnálom, Em. Komolyan. Nem szabadott volna így neked ugranom. Elvégre egy család vagyunk. - mosolyodott el félénken. 

- Fiúk én nem haragszom. De most menjetek! Segítsetek Hermionenak. - mosolyogtam rájuk és hagytam, hogy a lány után menjenek.