Számíthatsz rám

Az első ütés

- Malfoy. – köszörülte meg a torkát Adrian mellettünk.

- Pucey. – mondta Draco, de nem vette a fáradságot, hogy ránézzen.

- Lekérhetném a páromat? – kérdezte jó erősen megnyomva az utolsó szót.

- Nem. – válaszolta egyszerűen, én pedig alig bírtam visszafojtani a nevetést.

- Azt hiszem mégis jobb lesz, ha igent mondasz. Astoria közeledik. – jelent meg ördögi kifejezés a fiú arcán és a kezét nyújtotta felém. Draco mérgesen nézett a fiúra, de ellépett mellőlem és az említett lány felé indult. Hosszan és csalódottan néztem utána, de hirtelen Adrian megrántott.

- Mi a... - néztem rá döbbenten.

- Nem akarom, hogy vele táncolj, ha az én párom vagy! – emelte kicsit fel a hangját.

- Ez csak egy tánc volt ember. Nyugodj le a picsába. – mondtam neki, de a hangnemem nem nagyon tetszett a fiúnak.

- Ne beszélj így velem. – szorította meg a csuklómat, de azonnal kitéptem magam a kezei közül.

- További szép estét seggfej! – mondtam és otthagytam őt a francba. Az ajtóban levettem a cipőmet és mezítláb indultam végig a folyosón.

- Em! – kiáltott Ron mögöttem. Nem akartam bunkó lenni vele, de nem volt lelki erőm megállni.

- Hagyj, Ronald. – kiáltottam hátra a vállam fölött, de a fiú léptei felgyorsultak. Futva csökkentette le a közöttünk lévő távot, de nem állított meg, inkább sétált velem.

- Nem hagyom békén a legjobb barátomat, ha baja van. – mondta és szavai megmelengették a szívemet.

- Miért ilyen barmok a fiúk? – kérdeztem. – Persze téged kivéve. – egészítettem ki.

- Szép mentés. – nevette el magát, majd elgondolkodva megvakarta a tarkóját. – Mi történt Em? Láttam, hogy Malfoy táncol veled. Ő bántott? – kérdezte.

- Nem. Ő csak... Nem tudom Ron. – sóhajtottam.

- Emilia, tetszik neked? – szegezte nekem a kérdést. – És jobb ha nem hazudsz a legjobb barátodnak, láttam hogy nézel rá! –

- Nem néztem rá sehogy! – emeltem meg kicsit a hangom, de Ron megállított, hogy a szemembe tudjon nézni. – Jó oké. Nem tudom, hogy tetszik-e. Csak olyan máshogy érzem magam a közelében. – néztem a padlót, miközben egyre idegesebb lettem. Ron hatalmasat sóhajtott, majd tőle teljesen szokatlan módon szólalt meg.

- Nézd Em. A többiek nevében nem tudok beszélni, de ha vele akarsz lenni, én támogatni foglak. – simított végig a karomon. Felnéztem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Nem utálod őt? – kérdeztem.

- Azt nem mondtam. Sőt egészen bizton, hogy ha megbánt téged kinyírom. De nem leszek olyan barát aki a másik boldogsága útjába áll. – csóválta meg a fejét, mire szó szerint a nyakába ugrottam.

- Szeretlek Ron! Te vagy a legeslegjobb legjobb barát a földön. – nevettem a nyakába, mire Ron erősebben ölelt magához.

- Én is szeretlek te bolond. – válaszolta, majd pár perc múlva eltolt magától és újra aggodalmasan nézett rám. – Na de akkor ki bántott? – kérdezte.

- Adrian. Kicsit erőszakosabb volt a vártnál. – feleltem őszintén.

- Mi? Erőszakos volt? Mit művelt veled? – kelt ki magából teljesen a fiú. Már-már visszafele indult a bálra, de elkaptam a kezét, hogy lefogjam.

- Nem történt semmi. Szerencsére eljöttem mielőtt lett volna valami. – válaszoltam.

- Hála Merlinnek! – könnyebbült meg a fiú. A hátunk mögött közben megjelent egy ismerős banda, akikkel egyáltalán nem akartam találkozni.

- Ohh, baszki. – nyögtem fel, mire Ron hátranézett, hogy észrevegye Dracot, Astoriat, Adriant és Pansyt. Remek.

- Hé, Chandler! Máris találtál egy másik csávót? – kiáltotta oda nekem Adrian.

- Én mondta, hogy egy kis kurva. – nevetett Pansy, bennem pedig azonnal fellobbant a düh.

- Minek neveztél? – fordultam szembe a lánnyal, akinek az arcára kiült a gúny.

- Hallottad nem? – kérdezte nevetve.

- Ne merészelj a szádra venni te mocskos mopszképű picsa! – kiáltottam rá és közelebb léptem felé.

- Vigyázz Pansy, még a végén hozzád ér. – nevetett Astoria, de a szemem sarkából láttam, hogy Draco megrántja a lány kezét. A kezem ökölbe rándult, ahogy belenéztem Parkinson szemébe.

- Em, gyere menjünk. – húzta meg a kezem Ron. – Aludj ma Hermioneval. – ajánlotta fel, én pedig egy gyors mérlegelés után bólintottam. Hátat fordítottam a többieknek és Ronhoz léptem.

- Kurva. – köhintett Parkinson. Ennyi, kész, betelt a pohár. Egy hirtelen mozdulattal megfordultam és az öklöm szinte azonnal találkozott Pansy orrával.

- Mondtam, hogy ne merj így beszélni rólam. – vetettem oda neki, a lánynak pedig vér kezdett folyni az orrából.

- Ezt még megbánod! – kiáltotta, de azonnal elszaladt a szobája felé. Végignéztem a jelen lévőkön, majd megragadtam Ron kezét és elindultunk a griffendél klubhelyisége felé.

- Ez... Eszméletlen volt! – kiáltotta Ron. – Látnod kellett volna a fiúk arcát! És te! Olyan voltál mint egy szuperhős! – ajnározott a fiú és én sem bírtam tovább magamban fortyogni, elnevettem magam.

- Ha tudnád milyen rég óta vágyok erre! – kiáltottam, mire Ron még jobban nevetni kezdett. Bár az öklöm szinte szétszakadt, annyira fájt, mégis elöntött a boldogság és az elégedettség. Ez az este hihetetlen.

- Na gyere te fenevad. Menjünk aludni. – nevetett a fiú és felmentünk a szobákhoz.