Számíthatsz rám

Átverések hálója

Nem Piton hívatta Voldemortot. A férfi magától is jönni akart, de nem túl kedves szándékkal. Bár ez nem meglepő. Feltűnés nélkül eljutni a Malfoy család tárgyaló termébe azonban sokkal nehezebb meló volt, főleg úgy, hogy a feszültséget hámunk között vágni lehetett volna. Voldemort pedig tovább fokozta a meglévő problémáinkat, amikor közölte, hogy elégedetlen az eddigi munkáinkkal. Egy kibaszott napja voltunk a suliban és már meg kellett volna váltanunk a világot? Merlin szakállára, mi sem vagyunk képesek mindenre. 

- Már elnézést, Nagyúr. - szólaltam meg visszafogottan. - De egy nap rémesen kevés idő arra, hogy nagy eredményeket elérjünk. - lesütöttem a szemem, de úgy éreztem annyira ki vagyok akadva lelkileg, hogy nincs már semmi veszteni valóm. De akkor sem fogok sírni. Nem fogok sírni egy fiú miatt, akinek nem értem annyit, hogy ne csaljon meg. Nem fogok összeomlani. 

- Ti azonban el sem kezdtétek a munkát, hanem gyerekes módon veszekedtek és verekedtek. - mondta kimérten. Szóval Piton mégis beárult minket. Micsoda férfi... 

- Emiatt többet nem kell aggódni. - jegyezte meg csípősen Draco, de a hangja megremegett. Miért akar bűntudatot ébreszteni bennem? 

- Ez amúgy is a mi életünk. - szólaltam meg újra, mire Draco bokán rúgott az asztal alatt. 

- Mit művelsz? - suttogta felém mérgesen. Lassan belenéztem a fiú hideg szemeibe és megvontam a vállam. 

- Beszélnem kell veled, Lányom. - mondta Voldemort, miközben Naginit simogatta. - A többiek elmehetnek. - intett az ajtó felé, mire mindenki egy árva kérdés nélkül felállt és kiment. Micsoda talpnyaló banda. Hihetetlen! 

- Igen? - hátradőltem a székemben és a plafont kezdtem vizsgálni. 

- Nem tetszik, hogy ennyire tiszteletlen vagy. - jegyezte meg. 

- Nekem sem tetszik sok minden. - feleltem. Nem tudom miért és hogyan voltam ilyen bátor vele szemben, de valamiért nagyon szerettem volna veszekedni valakivel. Csak nem biztos, hogy a jó embert választottam. Fogalmam sincs, hogy milyen érzések kavarogtak bennem, de azt hiszem valami rémesen nagy űr volt bennem, amit ezzel akartam kitölteni. 

- Elég legyen. - csapott az asztalra hirtelen, mire összerezzentem. - Nem tűröm ezt a viselkedést. - mondta és felállt az asztaltól. Lassan odalépkedett a székem mögé és végighúzta a pálcáját a torkomon, majd hátra rántotta a fejem. 

- Meg fog ölni, Apám? - kérdeztem és erősen megnyomtam az utolsó szót. 

- Nem tehetem. - rázta meg a fejét. - De megkínozni megtudlak. - mondta egyszerűen. 

- Miért nem ölhet meg? - kérdeztem hirtelen és felcsillant a szemem. Hátha ma megtudok valamit a kirakós darabjairól. 

- Miért kellene válaszolnom? - kérdezett vissza és elmosolyodott.

- Mi lenne, ha én tisztelettudó lennék, cserébe ezért az információért? - fintorogtam. 

- Nem. Ellenben van egy másik alkum. - ajánlotta fel meglepően. 

- Én figyelek. - Voldemort elengedte a nyakamat megengedve, hogy kihúzzam magam és figyelmesen hallgassam. 

- Elmondom miért nem ölhetlek meg. Te pedig elhozod nekem Dumbledore pálcáját amikor meghal. - mondta. Ennél sokkal nehezebb és lélekpusztítóbb feladatra számítottam, így könnyen egyeztem bele és adtam szavamat, hogy megteszem. 

- Tehát mi az ok? - kérdeztem türelmetlenül. 

- Nem ölhetlek meg mert te vagy az egyetlen utódom. - felelte egyszerűen és túlságosan hirtelen.