Számíthatsz rám

Kezdődjön az új év

Az ötödik évünk pont olyan hektikusan kezdődött, mint mindegyik másik. A nagyteremben a szokásos duruzsolás közepette, én némán ültem az asztalnál Blaise mellett, belemerülve a legújabb verses kötetembe. Draco szokás szerint velem szemben ült, tekintete szinte lyukat égetett belém.

-Miért bámul téged folyton? – suttogta a fülembe Blase, mire idegesen lecsaptam a könyvem az asztalra és a szőke fiúra néztem.

- Mi van? – kérdeztem ingerülten.

- Nem az én hibám! – sziszegte a fiú, de csak egy szemforgatással jutalmaztam. – Én próbáltam elmondani neki, de őt nem érdekelte semmi! Mégis mit kellett volna csinálnom? – csattant fel ő is idegesen.

- Talán ne mondj olyan dogokat mint akkor este, ha utána ez van. – válaszoltam nyugodtan, mire Draco bosszankodva a tányérjához vágta a villáját.

- Mondtam már, hogy nem így akartam! – szajkózta továbbra is, de nem tudtam hinni neki.

- Nem érdekel! Hagyjál. – mondtam neki és vissza akartam fordulni a könyvem felé, mire Dumbledore megköszörülte a tokát. – Hát ez hihetetlen! – csaptam le újra a könyvemet.

- Üdv diáksereg. – köszöntött minket az öreg szakállas. A tekintetem még egyszer találkozott Draco tekintetével, mire azonnal elfordultam. Hihetetlen ez a fiú. Annyira mérges voltam rá, hogy szinte nem is figyeltem Dumbledore szavaira, csak némán tudomásul vettem, hogy egy rettentően unszimpatikus, gusztustalan pinkbe öltözött nő lesz az új sötét varázslatok kivédése tanárunk. És őszintén a legkevésbé sem tudott érdekelni. De végül is az én hibám az egész.  Minek mentem el abba a hülye bálba? Minek hittem neki, hogy nem érdekli őt Astoria? Én hülye barom, megint csak fájdalmat okoztam magamnak, miközben Draconak esze ágában sem volt ellen szegülni az apjának, vagy szakítani a barátnőjével...

A vacsora végén ugyan olyan felbőszülten léptem ki a nagyterem ajtaján és elindultam a klubhelyiség felé, amikor valaki megragadta a karomat. A szívem azonnal hevesebben kezdett verni, ahogy úrrá lett rajtam a pánik, de amint megfordultam, kicsit megnyugodtam.

-Soha többé nem fogsz velem beszélni? – kérdezte Draco mérgesen.

- Meglehet. – válaszoltam.

- Legalább megengednéd, hogy megmagyarázzam? – kiáltotta, egy cseppet sem érdekelve, hogy mindenki minket nézett.

- Jó. Rendben, magyarázd meg Draco Malfoy, hogy miért vagy még együtt vele! Magyarázd meg, miért hazudtad, hogy engem akarsz! Magyarázd meg! – kiáltottam vissza rá, mire a fiú tekintete megváltozott. Megbántottan nézett végig rajtam, majd elengedte a kezemet és otthagyott a folyosón.

- Ez mégis mi volt? – lépett mögém Ron és finoman a vállamra tette a kezét.

- Semmi! – csattantam fel újra, majd a fiúra néztem. – Ne haragudj. Nem akartam ilyen lenni veled. – kértem tőle bocsánatot, mire Ron legyintett egyet, majd leültünk egy padra a folyosó szélén.

- Elmondod végre mit tett szerencsétlen fiú, ami miatt ilyen vagy vele? – kérdezte Ron.

- Szerencsétlen? Még őt véded? – mérgesedtem fel.

- Nem, Em. Csak látom rajta, hogy szeretné veled megbeszélni. A tömérdek levélre is emlékszem, amiket heteken keresztül küldött. Egyikre sem válaszoltál. – magyarázta és a hallottaktól tényleg kezdtem magam rosszul érezni, de aztán eszembe jutottak a történtek.

- Miután elmondta, hogy belém szeretett, Dracoval elég sok időt töltöttünk együtt, de ezt tudod is. Sokszor voltam náluk és ő is nálunk, de nem történt semmi, mivel Astoria nem volt hajlandó vele találkozni, ezért Draco nem tudott szakítani vele. Majd mikor kiderült, hogy igazából az apjával meg sem próbálta ezt az egészet megbeszélni, inkább csak hagyta az egészet a francba.  – magyaráztam, a vörös pedig hevesen bólogatott.

- Ez azért elég tiszteletre méltó, hogy élőben akar szakítani. Nem gondoltam volna róla. – jegyezte meg mellékesen, de inkább úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna.

- Nos, egyik nap kiderült, hogy ez mégsem teljesen így van. –

- Hogy érted ezt? – vágott közbe Ron.

- Ronald, ne vágj közbe! – szóltam rá mérgesen. – Az egyik nap amikor átmentem hozzá, Astoria nyelve éppen Draco torkában volt. Majd az apja rám nézett és közölte, hogy össze fognak házasodni az iskola után. – mérgelődtem a naivságomon.

- Azt gondolod, hogy Draco is akarja ezt ? – csodálkozott el Ron, én pedig a reakcióján csodálkoztam el.

- Nem egyértelmű? – kérdeztem. –Amúgy meg, te nem utálod őt? Most akkor mi ez a nagy szerelem? – csaptam össze a tenyerem.

- Ez nem utálat és nem szerelem, Emilia. Reálisan látom a dolgokat. Abból amit mesélni szoktál, látom, hogy Dra... Malfoy nem tenne veled ilyet. – védte a szőkét, mire megforgattam a szemem.

- Jajj, hagyjuk már! – mondtam, de Ron felemelte az ujját.

- Még nem végeztem Emilia, ne vágj közbe. – szólt rám. – Tudom, hogy rengeteg dolgon mentél keresztül az elmúlt időszakban. Tudom, hogy nehezen bízol és félsz...-

- Én nem félek! – vágtam közbe ismét.

- Csendet, te nő! – csapott rá finoman a karomra. – Ahhoz, hogy kiderítsd az igazat, beszélned kell vele. Ahhoz, hogy eldöntsd ki mond igazat, bíznod kell. Hidd el, sokkal jobban meg fogsz sérülni, ha elzárkózol. – mondta, de vártam pár másodpercet csendben, hogy rájöjjek befejezte-e.

- Ronald Bilius Weasley, nem lehetsz te a bölcs ebben a barátságban! – színleltem felháborodást, mire Ron átkarolta a vállam.

- Mindig is én voltam a bölcsebb. – felelte elégedetten, mire megforgattam a szemem.

- Akkor bezzeg nem ilyen nagy a szád, ha Hermionenak kellene elmondanod az igazat! –

- Mit kéne elmondani nekem? – jelent meg Hermione és Harry, mire Ron szabályosan felugrott a padról és idétlenül hadonászni kezdett.

- Semmit! Semmi, izé... Elrontottam a gyomrom és bájital kéne, ennyi. – találta ki a létező legnagyobb hülyeséget. Kínomban a fejemet fogtam és csendben vártam a lány reakcióját. Hermione egy percig néma csendben nézett a fiúra, majd a mennyezetre emelte a tekintetét.

- Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagy. Gyere, szerzek neked valamit. – ragadta meg a fiú karját és elvonszolta, valószínűleg a gyengélkedőre.