Számíthatsz rám

Öld meg az érzéseid

Nem temethettem el az anyukámat... Még csak gyászolni sem gyászolhattam rendesen, hiszen amikor egy könnycseppet ejtettem, vagy megvertek, vagy megkínoztak.Így hát, meg kellett tanulnom érzelem mentesen tölteni a napjaimat. És ahogy telt az idő, újra becsapott a meleghullám. A napjaink fullasztóak és hosszúak voltak és miközben odakint zajlott az élet, mi a kúria falai között terveket szőttünk a totális hatalomátvételre. Draco pedig egyre távolodott tőlem... De nem tudtam ez ellen mit tenni, mert volt valami, amiről ő sem tudott. 

Anyám halála után Voldemort behívott a tárgyalóterembe. A levegő hideg volt közöttünk és amikor a székek felé léptem megállított. 

- Ne ülj le, gyors leszek.- mondta és az ablakról, rám emelte a pillantásait. Arca eltökélt és bosszúszomjas volt.

- Rendben. - válaszoltam. 

- Emilia, nem tűröm, hogy a lányom ilyen gyenge legyen. - rázta meg a fejét és szokatlan apai szigorral fordult felém. - Ideje lenne tiszteletet és engedelmességet tanulnod. - 

- Hogy várhatod ezt el tőlem, amikor megölted az anyámat? - kérdeztem idegesen, a könnyeimmel küszködve. 

- Ha még egyszer ellenszegülsz nekem, megölöm a fiút. - mondta egyszerűen és azonnal tudtam, hogy Dracora céloz. Ha megint ölésre kerül a sor és nemet mondok, Draco meghal... 

- Miért? - kérdeztem megrökönyödve. 

- Nem hozhatsz rám szégyent a gyengeségeiddel. - mondta és közelebb lépett hozzám. Erősen a kezébe vette az arcomat és alaposan szemügyre vette majd belemélyesztette körmét a bőrömbe. - És ne merészelj sírni többet. Egy Denem nem sírhat. - azzal otthagyott a szobában a gondolataimmal. Nem sodorhatom veszélybe az egyetlen embert akire feltétel nélkül számíthatok. Erősnek kell lennem ha másért nem is, de Draco biztonságáért...

---

"Kedves Ron! 

Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem és talán ez lesz az első és egyben az utolsó levelem is... Megígértem, hogy amit lehet kiderítek a horcruxokról és meg is tettem. Voldemort hét darabot készített belőle, a lelke szétszakításával. Azt is hallottam, hogy rettenetesen nehéz és veszélyes elpusztítani őket, szóval kérlek vigyázzatok magatokra! 

Voldemort és a halálfalók tervet készítettek, hogy leigázzák a minisztériumot és a saját emberüket fogják az élére állítani. Szólj apádnak, hogy legyen résen, hiszen tudod jól mennyire utálják a mugli kedvelő családokat... És... Tudják, hogy meg akarjátok menteni Harryt. Ma estére támadást szerveznek ellenetek, szóval meg kell tévesztenetek minket. És mindenképp írj, ha az este véget ért. Kérlek...

És Ron! Csak remélni tudom, hogy egyszer meg tudsz nekem bocsátani a tetteimért és újra a legjobb barátodként tudsz majd rám nézni. Nagyon szeretlek, Ronald és kérlek mond meg Harrynek is, hogy rettenetesen sajnálom, amin miattunk kell keresztülmennetek. 

Szeretettel, Emilia! "

Remegő kézzel írtam meg a levelemet, majd Draco fehér baglyának a csőrébe nyomta. 

- Kérlek vidd el a Weasley családnak. - kérleltem a madarat, aki egy kellemetlen rikoltással elindult útjára. 

- Mit csinálsz? - lépett mögém hirtelen Draco. Az illata, mint mindig, most is megnyugtatóan hatott rám és szinte éreztem ahogy forróság önti el a testemet. Izmos karjai körbefonódtak a vállaimon és néztem ahogy eres kezei az asztalon heverő toll felé nyúlnak. 

- Levelet írtam Ronnak. Hogy tudja mi a helyzet. - vontam vállat és felálltam a helyemről. Draco azonban nem engedett el.

- Mi van veled mostanában? - kérdezte szomorúan pislogva felém. 

- Semmi, én csak... - kezdtem volna a szokásos mondókámat, de a fiú idegesen rávágott az asztalra. 

- Ne gyere nekem megint ezzel a ki vagyok merülve faszsággal! - kiáltotta mérgesen. - Teljesen eltaszítasz és kizársz! - 

-Ez nem igaz. - ráztam meg a fejem nyugodtan, de mélyen legbelül pontosan tudtam, hogy igaza van. Teljesen jól átlátta a helyzetet és nem akarta ennyiben hagyni. 

- Emie, ez anyukád miatt van? - kérdezte óvatosan. 

- Draco, Merlin szerelmére! Nincsen semmi bajom csak hagyjál már! - idegesen mentem el mellette, de ő megragadta a karomat és hirtelen magához rántott. Egy másodpercig csak csendben nézte a szemeimet, majd gondolatait félretéve az ajkaimra tapasztotta ajkait. A csókja erős volt és egy pillanatig mereven álltam ellen, hogy békén hagyjon, de aztán hirtelen beleolvadtam a karjaiba. Mélyen kifújtam a levegőt és szenvedélyesen visszacsókoltam a fiút. Ujjaimat beleakasztottam hosszú hajába és azonnal megéreztem nedves nyelvét a számban. A fiú csókja mohó volt és a kezei bejárták az egész testemet. Minden porcikám engedelmesen adta meg magát az érintése alatt, de a fiú elhúzódott tőlem. 

- Ezek szerint még mindig szeretsz... - mondta, de nem tudtam kivenni az érzelmeit.

- Persze, hogy szeretlek. - mondtam döbbenten. Nem akartam, hogy azt higgye nem szeretem, csak... Csak meg akartam óvni. 

- Akkor mégis miért viselkedsz így? - kiáltotta vissza, mire bennem is utat ütött a feszültség. 

- Mert ha hibázok akkor meghalsz! - kiabáltam torkom szakadtából. A fiú arca megrezzent és azonnal elcsendesedett. Némán figyelte, ahogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ne ejtsek könnyeket. Egy Denem nem sírhat. 

- Miről beszélsz? - kérdezte szinte suttogva. 

- Nem mondhatok többet, Draco. De szeretlek és mindig szeretni foglak. - feleltem a fiúnak, azzal otthagytam őt a szobában. Lerohantam az emeletről, csak hogy szembe találjam magam Bellatrix nyúzott arcával. 

- A Nagyúr készen áll. - mondta a nő, majd besétált a tárgyalóba. A többiek már mind ott ültek, csak a még mindig ideges Draco sétált be mögöttem késve. A gyűlésnek egyetlen oka volt, mégpedig az, hogy rájöjjünk hogyan támadjuk meg ma este Harry Pottert. Ugyanis Voldemort fülébe jutott, hogy ma este fogják a fiút kimenekíteni Dursley házából. 

Ám a terv részletezése előtt... Behoztak egy ismerős arcot. A roxforti mugliismeretek tanár kifeszítve lebegett a levegőben, elviselve a halálfalók gúnyos nevetését. Milyen megvetendő tárgy, gondolták ők. 

- Emilia. - szólított meg Voldemort, mire engedelmesen felálltam és pislogás nélkül sétáltam mellé. 

- Igen, Apám? -kérdezte a lehető legnyugodtabb hangomon, de tudtam mi következik. 

- Öld meg. - mondta. Ránéztem a kétségbeesett asszonyra, akit a gyerekei és a férje vár haza... Anyám bátor szemei jutottak eszembe és az, hogy nem akarom, hogy ő is annyit szenvedjen. Ránéztem az engem vizsgáló szőkére és arra gondoltam, nem tehetem őt ki ennek... Nem halhat meg miatta. Félre kell tennem a saját érzelmeimet és meg kell tennem amit kívánnak tőlem. Így, lassan felemeltem a pálcámat és belenéztem a nő szemébe. Ő finoman bólintott felém, mintha csak azt akarná mondani, hogy semmi baj nincsen. 

- Avada Kedavra. - mondtam és kiontottam egy életet... Voldemort és hű szolgái tapsolva éljenezték az eseményeket. Egyedül Draco tudta, hogy belül szétmarcangolnak ezek az események. Csak Draco értette, hogy tönkre fogok ebbe menni és mégis biztatóan és szeretve pislogott vissza rám. 

- Akkor hát, induljuk Harry Potterért. - jelentette ki Voldemort és a teremben elszabadultak az indulatok. Mindenki felvette az álarcát és sorra elindultak. - Emilia, Draco. Ti itt maradhattok, jutalmul a viselkedésedért. - simította meg a hajamat a férfi, majd ő is elhopponált a szobából. Draco azonnal odalépett hozzám és a karjaiba zárva kivitt a szobából, fel egészen a saját szobájának mosdójáig. Mintha csak megérezte volna mennyire émelygek... Kinyitotta előttem az ajtót és segített letérdelni a vécé elé. Hátrafogta hosszú hajamat és a hátamat simogatva várta, hogy kiadjam magamból a gyomrom tartalmát. 

- Nincs baj, Emie. Itt vagyok, vigyázok rád. - mondta a fiú, de ő maga is tudta, hogy ettől nem védhet meg senki.