Számíthatsz rám

Hideg, viharos éjszaka

Fejvesztve futottam ki az éjszaka közepén, egy pillanatig sem foglalkozva azzal, hogy nem szabadna itt járkálnom. Ha elkapnak és megérzik az alkoholt, ki is csaphatnak... De jelen pillanatban ez egyáltalán nem érdekelt. A fejem zsongott, az érzékeim becsaptak, a világ egyszerre forgott és halványodott minden lépésem során. Vajon Draco megcsókolta? Ott marad vele és tovább szórakozik, miközben én úgy érzem megfulladok? Ennyit jelentett neki a nagy szerelem? 

Hatalmas vihar tombolt. A folyosókat a villámok fénye világította be és lépteim zaját elnyomták a mennydörgések és az eső kopogó hangja. Nem tudtam hova mehetnék, mi az a hely, ahol egy kis megnyugvásra találok. Ezért hirtelen felindulásból elindultam a tó melletti fámhoz, ki a szakadó esőbe. Őszintén reméltem, hogy az eső kijózanít és tisztán tudom majd látni a történteket. A bogyó hatása így is múlni kezdett abban a pillanatban, hogy a szobában elszabadult a pokol. Hogyan is gondolhattam azt, hogy így ráhagyatkozom egy másik emberre? Hogyan lehetek valakivel boldog, aki nem képes hinni nekem? 

Kinéztem az udvarra és egy percig csak a könnyeimen keresztül szemléltem a környezetem. Odakint pont akkora vihar tombolt, mint amekkora jelenleg bennem... Vettem hát egy mély levegőt és kiléptem az esőbe. A bőrömön élesen csattantak a hideg cseppek és egy másodperc alatt bőrig áztam. A meleg könnyeim összeolvadtak a fagyos esőcseppekkel és egyszerre kitört belőlem a frusztráció. Teli torokból belesikítottam a sötét éjszakába, versenyezve a mennydörgéssel, hogy ki a hangosabb. Álltam az esőben, az ég felé fordított arccal és egyre csak sírtam, de mégis újra tudtam lélegezni. Minden amit szeretek, mindenki aki fontos nekem... Mióta visszajöttem a Roxfortba minden összeomlik körülöttem. Kicsúszott az irányítás a kezeim közül és nem tudok tenni ellene semmit. 

- Emilia, mit művelsz odakinn? - hallottam egy hangot, aki megpróbálta átkiabálni a vihar zaját. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor meghallottam a nevemet és reménykedtem. Igen, reménykedtem, hogy a feltüzelt szőke kijön és kiabálva vagy sem, de megbeszéljük az imént történteket. De nem ő volt az. 

- Hagyj békén, Blaise! - kiáltottam rá zokogva, de a fiú kiszaladt hozzám az esőbe. 

- Em, kérlek gyere vissza velem és beszéljük ezt meg. - könyörgött hozzám.

- Miért nem mondtad el? Azt hittem barátok vagyunk! - vágtam a fejéhez, de pontosan tudtam, hogy az ő helyében én sem vallottam volna be az érzéseimet. 

- Mert nem akartam tönkre tenni a kapcsolatod! - kiáltotta idegesen és beletúrt vizes hajába. 

- Mégis megtetted! - a hangom megremegett és hiába volt dermesztően hideg, belül fortyogtam a méregtől és a csalódottságtól. 

- Részeg voltam! - Blaise közelebb lépett hozzám, szemei vörösek voltak, de nem tudtam eldönteni, hogy könnyek folynak-e végig az arcán, vagy az eső. 

- Ez egy szar kifogás! - a hangom szinte egyre csak hangosabb lett, hiába fogyott a levegőm minden szónál. Kiabálni akartam vele, hogy eltüntessem a közelemből.

- Mit vársz tőlem mit mondjak? - kérdezte, hangja gyenge volt és ijedt. 

- Az igazságot! - csattantam fel és közelebb léptem hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. 

- Az igazság az, hogy szeretlek, a francba is! Mindig is éreztem irántad valamit, de neked Draco kellett! Mindig csodáltalak és imádtalak és élveztem, hogy velem vagy! - vallotta be, de szavai szinte leperegtek rólam. 

- Miért mondtad ezt Astorianak? - kérdeztem pislogás nélkül. - Miért mondtad, hogy csókolja meg Dracot? - 

- Ez csak egy hülye játék, Em. - idegesen túrt bele újra a hajába, de én a képébe nevettem. 

- Tudtad, mennyire fájni fog. Tudtad és mégis megtetted. Ez számodra a nagy szerelem? Fájdalmat okozol az imádatod tárgyának? - köpködtem felé a szavakat gúnyosan. 

- Hogy végre szétmenjetek és legyen esélyem! - szavai pofonként értek el hozzám. Hát tényleg ilyen ember lenne ő? Ilyen gátlástalan? 

- Soha. Nem. Lesz. Esélyed. - lassan és érthetően tagoltam a szavaimat, a maximális hangerőn ami csak kijött belőlem. Blaise szemei megrebbentek és azt hittem tényleg felfogta a mondanivalóm. De a fiú hirtelen megragadta a derekamat, magához rántott és az ajkaimra tapasztotta az ajkait. Döbbenten álltam a karjaiban és próbáltam felfogni, hogy mit keresnek sós, hideg ajkai a számon, aztán azonnal ellöktem magamtól. A fiú majdnem elvesztette az egyensúlyát, de végül talpon maradt és döbbenten nézett rám. 

- Én Dracot szeretem. És mindegy mi történt ma, mindig őt fogom szeretni. - mondtam kiabálás nélkül. 

Draco villámgyorsan, a semmiből tűnt fel. Haja kócosan, víztől áztatva omlott a homlokába, szemeit pedig elhomályosította a düh. Ökle egy másodperc alatt érintkezett Blaise orrával és mind a két fiú a földre került. Blaise a kezével védte az arcát, miközben a lábaival próbálta lerúgni magáról a szőkét, de Draco őrjöngött. Mindenhol ököllel verte a fiút, ahol csak érte és Blaise arcán összemosódott a vér és az eső.

- Draco, ne! - kiáltottam. - Meg fogod ölni! - hangom gyenge sikolyként hatott az ütések visszhangjában, de a fiú nem állt le. 

- Hogy van pofád megcsókolni a barátnőmet? - üvöltötte Blaise képébe. Ökle betalált a fiú állkapcsára, mire Blaise öklendezni kezdett a szájában felgyülemlő vértől. Az agyam teljesen kikapcsolt és szinte ösztönösen cselekedtem, amikor ráugrottam Draco hátára, hogy valahogy leszakítsam az alatta fetrengő fiúról. De Draco agya elborult a méregtől és egy erős mozdulattal lehajított magáról. Egy döbbent sikollyal estem be a sárba, mire a szőke azonnal kijózanodott. 

- Emie! - kiáltotta és odaszaladt hozzám. - Emie, úgy sajnálom! Nem akartam! Nem fogtam fel, hogy te vagy az. - szabadkozott a fiú, én pedig pislogás nélkül meredtem rá és észrevettem valamit, amitől összetört a szívem. 

- Nézd meg mit csináltál vele! - állt fel nehezen Blaise és kiköpte a szájában lévő vért. - Szerinted elég jó vagy hozzá? - mutatott rám, de végig Dracohoz beszélt. 

- Ha még egyszer a közelébe mész, megöllek. - fenyegette meg a fiút a szőke, majd visszafordult hozzám. Ekkor vettem csak észre, a mögöttük álló magas férfit. 

- Mind a hárman az irodámba. - mondta mély hangon Piton. Felnéztem az égre és hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Némán felálltam a földről és Piton felé indultam. De előtte hátrafordultam Dracohoz és a szemébe néztem. 

- Maradt egy kis rúzs a szádon. - mutattam ajkaira, ahol éppen olyan színű rúzs pompázott, amilyennel Astoria kente ki magát az estére. A fiú arca elfehéredett, szemei pedig ijedten kerekedtek ki, de nem vártam meg, hogy mondjon valamit. Elindultam az épületbe és vártam, hogy megkapjuk ezért a büntetésünket.