- Na mi lesz Em? Megpróbálod kijátszani a rendszert? – lépett oda hozzám Ron a vacsora végén.
- Áhh, bármennyire is szeretném, senki nem olyan tehetséges, hogy kijátssza Dumbledoret. – csóváltam meg a fejem szomorúan.
- Nem is baj. Legalább nem kell aggódnom az életedért. – nevetett a fiú, mire átkaroltam és hagytam, hogy elkísérjen a körletembe.
- Mi lesz holnap az első órád? – kérdeztem tőle az ajtóban.
- Sötét varázslatok kivédése, Rémszemmel. – nyögött fel elgyötörten. – Neked? – kérdezett vissza.
- Ugyan ez. Akkor ott találkozunk. – köszöntem el tőle és felmentem a szobámba. Sokáig próbáltam elaludni, de egy idő után meguntam az álmatlan forgolódást és a verseimmel együtt lementem a klubhelyiségbe. Leültem a sarokban lévő fotelbe, felhúztam a lábaimat és csendben olvasgattam.
- Hát te? – szólalt meg egy hang.
- Nem tudok aludni. – válaszoltam és felnéztem Dracora. A fiú némán bólintott, majd végigterült a kanapén. Megforgattam a szemem és újra olvasni kezdtem, de nem igazán tudtam figyelni a szavakra. Valamiért teljesen elvonta a figyelmemet a fiúból áradó kellemes zöldalma, fenyő és borsmenta illat.
- Nem baj, ha itt maradok? – kérdezte hirtelen.
- Ugyan annyi jogod van itt lenni, mint bárki másnak. – mondtam kissé ingerülten. Nem akartam ok nélkül bunkó lenni vele, de rémesen zavart, hogy nem tudom miért vonja el ennyire a figyelmemet.
- Értem. – mondta és felült a kanapén. – Mit olvasol? – kérdezte.
- Ugyan azt amit vacsoránál. – válaszoltam, de nem néztem fel rá.
- Miről szól? – folytatta az érdeklődést. Zavartan csuktam össze az oldalakat és felnéztem rá, miközben kisimítottam egy hajszálat az arcomból.
- A kedvenc költőm versei vannak benne. Több vers, több téma. – mondtam neki.
- Értem. – mondta újra és visszadőlt a kanapéra. Furcsán éreztem magam. A szívem hevesen dobogott és zavart, hogy nem folytatjuk tovább a beszélgetést.
- Te sem tudsz aludni? – kérdeztem tőle.
- Nem igazán. – felelte és sóhajtott egy nagyot. – Én szinte soha nem tudok aludni. –
- Miért? – most én voltam a kíváncsi.
- Túl sok minden jár a fejemben. – válaszolta.
- Tudom milyen az. – mosolyodtam el megértően. A fiú nem reagált, így kissé letörten olvasgattam tovább és próbáltam kizárni a gondolatokat a fejemből. Draco Malfoy annyira nem is rossz ember, mint hittem.
Másnap reggel a kanapén ébredtem, betakarva egy pokróccal. Kellett egy perc, hogy összerakjam mégis mikor aludtam el és ki takart be, de végül arra jutottam, jobb ha nem firtatom a dolgot. Gyorsan összeszedtem a cuccaimat és rohantam az órámra.
-Azt hittem már sosem érsz ide. – mondta Ron amikor lehuppantam mellé a padba. Lihegve morogtam egyet, majd hátrafordultam a pad felé, amiben Blaise és Malfoy ültek.
- Igazán felkelthettél volna. – tátogtam mérgesen Blaise felé, aki kiskutya szemekkel nézett vissza rám.
- Bocsi. – suttogta vissza, mire legyintettem és Ron felé fordultam.
- A hideg kiráz ettől az embertől. – böktem a tanári asztal felé, ahol egy pillanat múlva megjelent Rémszem.
- Engem is. – suttogta Ron.
ESTÁS LEYENDO
Számíthatsz rám
Fanfic- Mit jelent ez az egész? - - Tudod jól mit jelent. - közelebb hajol hozzám pár centivel. - Mi lesz Astoriával? - kérdeztem. - Nem érdekel Astoria! Nem érdekel senki más, csak te. - felelte és megsimogatta az arcomat. - Olyan rég óta csak te...