Számíthatsz rám

Ébredj fel!

Tegnap késő este érkeztünk vissza a Roxfort falai közé, ezért nagyon nem is csináltunk mást, mint vacsoráztunk, aztán elmentünk aludni. Dracoval meg voltunk róla győződve, hogy a közelgő nap problémamentesen fog eltelni és nem lesz semmi, ami váratlanul az utunkba állhatna. Eltökéltek és elszántak voltunk, hiszen ha ez most nem sikerül, Draco meghal. Akármennyire is szenvedett a fiú és gyötörték rémálmok, mégsem hátrált meg és eldöntötte, hogy akármi is lesz, végigcsinálja a feladatot. De azzal egyikünk sem számolt, hogy pont az unokatestvérem fog keresztbe tenni a számításainknak. 

- Mindjárt megyek utánad, csak még egy kicsit pihenek. - mondta álmos hangon Draco, miközben reggel kiléptem a szobájából, hogy az étkezőbe induljak.

- 'Reggelt, Ronald. - köszöntem rá a vörös fiúra a folyosón. - Hogy kerülsz ide? - kérdeztem tőle, hiszen a mardekáros közösségi helyiség bejárata előtt álldogált. 

- Beszélnünk kell. - mondta komolyan, mire én is elkomolyodtam és lassan sétálni kezdtünk az étkező felé.

- Miről van szó? - kérdeztem aggodalmasan. A fiú szinte remegett az idegességtől és az ujjait tördelte. 

- Tudsz a horcruxokról? - kérdezte és az arcomat kezdte fürkészni.

- A... Mikről? - kérdeztem vissza. mire Ron lemondóan sóhajtott. 

- Ettől féltem. Voldemort horcruxokat csinált a lelkének a darabjaiból és Harry a fejébe vette, hogy el akarja pusztítani őket. De nem tudjuk mennyi van. - hadarta és meggyorsította lépteit. 

- Ron, hidd el nem tudtam erről. Ha tudtam volna... - kezdtem szabadkozni de a fiú a szavamba vágott. 

- Jajj, Em! Ne is kezd! Tudom, hogy segítettél volna... És elhiszem, hogy nem tudtál ezekről, csak azon gondolkoztam mi legyen most... - mondta és elmélyült a gondolataiban. 

- Ron... Nézd, én... - nagyot sóhajtottam és megállítottam a fiút, hogy a szemébe tudjak nézni. 

- Mi a baj? - kérdezte a fiú. 

- Nézd... Ma este... Ma este a szobádban kell maradnod. Akármit hallasz maradj ott és senkit ne engedj ki! - mondtam erélyesen. - Én is el fogok tűnni egy időre, de megígérem, hogy amint lehet keresni foglak. És kiderítek mindent, amit csak lehet ezekről a horcruxokról és eljuttatom hozzátok az információt. De kérlek... Könyörgöm, ne gyere ma ki onnan. - könyörögtem a fiúnak.

- Em... Em, mi fog történni? - kérdezte és kezeit a vállaimra tette. 

-Tudod, hogy nem mondhatok semmit... Nem akarlak veszélybe sodorni Ron. Csak szeretném ha tudnád, hogy te vagy a valaha volt legjobb barátom és rettentően szeretlek. - belenéztem a hatalmas szemeibe, még egyszer jó alaposan megvizsgáltam szeplős arcának minden pontját, hogy az emlékezetembe véssem, majd megöleltem. 

- Megígérem. De te is ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra. - ölelt magához szorosan és a hajamat kezdte simogatni. És én megígértem neki. Megígértem neki, hogy mindig vigyázni fogok magamra, de soha nem tudtam megtartani... 

Beléptünk az étkezőbe és még egy szoros ölelés után leültem Pansy mellé. Egyikünknek sem volt étvágya. Mind a ketten a semmibe bámultunk és vártuk, hogy elteljen a nap hosszabb része, hogy aztán felborítsuk a varázslóvilágot. És akkor belépett Katie Bell. 

- Ő meg mit keres itt? - kérdezte Pansy. A lányt nem akarták visszaengedni a szülei az iskolába. Addig nem, amíg nem térnek vissza az emlékei... 

- Kérlek mond, hogy nem Harry szólította le. - könyörögtem, de mind hiába. A lány megállt Harry előtt és bájos csevejbe kezdtek mindaddig, amíg... Amíg Draco be nem lépett a terembe. Katie arca egyszerre elfehéredett és tekintete találkozott a szőke fiúéval. 

- Nem...Nem,nem,nem...- álltam fel a helyemről hirtelen. Draco teste egészében remegni kezdett és a szemei hatalmasra tágultak. Azonnal sarkon fordult és kirohant a teremből, én pedig hatalmas hévvel pattantam fel, szinte felborítva az asztalt, azonnal és teljes erőmből rohanni kezdtem a fiú után. Utánam pedig Harry gyorsította meg a lépteit. Ebből még hatalmas baj lesz...

Amikor beértem a mosdóba, Draco a mosdókagyló előtt állt és a tükörben nézte magát... Szemei vörösek voltak, ahogy a sírás fojtogatta őt és hirtelen lerántotta magáról a pulóverét, hogy jobban kapjon levegőt. 

- Draco... Édesem... - léptem hozzá közelebb, hogy megnyugtassam, de amint meghallotta a hangomat, előtört belőle a keserves, szívet szaggató sírás. 

- Tudja... - nyögte rekedten két szapora légvétel között. Sose hallottam még ennyire sírni, ennyire összeomlani és amint közelebb léptem volna hozzá, berontott Harry, hogy tönkre tegyen mindent. 

- Lépj el onnan, Emilia. - parancsolt rám erélyesen. Hangjától felállt a szőr a hátamon és nem hittem a szememnek, hogy milyen sebesen ránt pálcát egymásra a két fiú. 

- Nem. - mondtam egyszerűen és én is a pálcámat szegeztem a szemüveges fiú felé. Harry arcán csalódottság és méreg futott át. 

- Tényleg egy halálfalót választasz? - kérdezte megvetően. - Egy olyat aki majdnem megölte a legjobb barátod? - 

- Igen, Harry. Őt választom. - mondtam nyugodtan, de a kezem mégis megremegett. 

- Te is az vagy igaz? - kérdezte a fiú. -Te is beálltál közéjük? - hangosan kiabált felém a fiú és bármennyire is szerettem volna válaszolni neki, nem ment... - Többé nem vagyunk egy család... - felelte és azonnal támadni kezdett. Draco egy másodperc alatt félrelökött, ami miatt bevertem az oldalam egy mosdókagylóba, majd támadni kezdett Harry felé. Törött cserépdarabok repkedtek mindenfelé, ahogy különböző átkok és rontások találták el a földet és a falat. Az egyik darab élesen vágta meg a karomat, majd hirtelen víz folyt végig mindenhol, miután Harry egyik átka szétrobbantotta a mosdókagylót. A padlón bokáig állt a víz és egy pillanatig azt sem tudtam mit tegyek. 

- Harry, hagyd békén! Semmit nem tudsz rólunk és az okainkról! - kiáltottam rá és felé küldtem egy lefegyverző átkot. Ám, ebben a pillanatban Harry száját elhagyta egy soha nem hallott ige és Draco a földre zuhant. 

- Én... Én... - Harry döbbenten állt meg és kezéből szinte kiesett a pálcája is. 

- Nem érdekel! - kiáltottam rá és azonnal a szőke mellé térdeltem, akinek testét vörös vágások lepték el, körülötte pedig eszméletlen gyorsaságban terjedni kezdett a vér. -Ne csináld ez velem, Draco Malfoy! - kiáltottam rá és levettem a pulóverem, hogy azzal próbáljam elnyomni a vérzést. De a ruhadarab egy pillanat alatt átázott és tehetetlenül néztem a fiúra. 

- Szeretlek... - nyögte keservesen és a szájából vér kezdett folyni. 

- Nem! Ne merészelj búcsúzkodni!  - kiáltottam rá és a véres kezemmel törölgetni kezdem a könnyeimet. Draco légzése egyre csak nehezedett és a fájdalom bennem folyamatosan nőtt és nőtt. - Ne hagy itt, kérlek. Én is szeretlek, Draco! - ráztam meg a kezét, de a fiú lehunyta a szemeit. 

- Lépj hátrébb! - szólt rám egy mély hang. Piton sietős lépésekkel térdelt le mellém és a pálcáját Draco teste felé nyújtotta.

- Vulnera Sanentur. - kántálta, mire a fiú vére visszaáramlott a testébe, sebei pedig rózsaszín hegekké formálódtak. De a szemei nem nyíltak ki. 

- Miért nem ébred fel? - nyöszörögtem fájdalmasan. A torkom annyira összeszűkült, hogy se levegő nem jutott be rajta, se szavak kifele. 

- Vigyük a gyengélkedőre. - mondta azonnal és megragadta a fiú egyik oldalát. Kérlek ébredj fel, Draco... Ha időben sikerült elvégezni a varázst, fel kell ébredned! Ébredj fel!