Számíthatsz rám

Véres reggeli

Másnap reggel még mindig az este történtek hatása alatt álltam valamennyire. Egész éjszaka a kezemben forgattam a tőrt és próbáltam rájönni, hogy mégis kié lehet, de az egyetlen ember akinek ilyen monogramja lehet, már halott. Dumbledore amúgy sem akarna megöletni semmi miatt, tudtommal. Bár a világ mindig tartogat meglepetéseket. 

- Hogy tudod megenni azt a vacakot? - nézett a zabkásámra fintorogva Pansy. 

- Kóstold meg. Nem olyan rossz és igazán egészséges. - vontam meg a vállam és a számhoz emeltem a kanalam, de mielőtt még enni tudtam megláttam Nevillet és azonnal felpattantam. - Mindjárt jövök! - indultam felé. 

- Oké. - hallottam Pansy hangját, de már a griffendél asztalánál jártam. 

- Neville! - álltam meg a fiú előtt kipirultan. 

- Szia, Em. - nézett rám kedvesen. A többiek az asztalnál ellenben elég mogorván és bizalmatlanul pillogtak rám. Egy kedves mosoly kíséretében bemutattam nekik, majd a fiú felé fordultam. 

- Csak szólni szerettem volna, hogy szívesen segítek a... Tudod... Kis szakkörötökben. - próbáltam keresni a megfelelő szavakat, a fiúnak pedig felragyogott az arca. 

- De jó! - lelkesedett. - Nagyon örülök neki, remek lesz, hidd el. - az arcán pont olyan bárgyú mosoly jelentkezett mint elsőben, amikor megtalálta az elveszett varangyát. Hirtelen elöntött a nosztalgia szomorú érzése, ezért inkább jobbnak láttam elköszönni tőle. 

- Akkor... Hova menjek és mikor? - kérdeztem kínosan megvakarva a tarkómat. 

- Ohh, igen! - kapott a fejéhez.- A szükség szobájába, kilencre. - mondta a fiú, majd elköszönt tőlem és leült a barátaihoz. Lassan sétáltam vissza Pansy mellé, aki éppen a kásámat falatozta. 

- Mit akartál Longbottomtól? - kérdezte mohón tömködve a száját.

- Az most csak rá és rám tartozik. - ültem le és néztem, ahogy a lány elpusztítja a tányérom adagját. Rajtam kívül ma senki nem szedett kását, sőt soha senki nem szokta a mardekár asztalánál ezt enni, csak én... 

- Ugye, hogy nem rossz? - kérdeztem és elvettem egy almát az asztal közepéről. 

- Egész jó. - mondta, majd hirtelen megállt a kanál a kezében. - De tudod, nem érzem túl jól magam. - kapott hirtelen a szája elé. 

- Mi bajod? - kérdeztem tőle és először azt hittem, csak túl gyorsan evett, aztán... A lány szeme hirtelen fenn akadt és a szájából lilás színű hab szivárgott eszméletlen tempóban. - Pansy! - kiáltottam el magam, a lány pedig hátradőlt, majd hatalmas koppanással érkezett a földre. Az egész teste rángatózni kezdett én pedig tehetetlenül térdeltem mellette.

- Mi történt? - ugrott mellém Monstro és Blaise. 

- Valaki segítsen! - kiabáltam. Az egész nagyterem egy emberként pattant mellénk és egy nagy körben állva figyelték az eseményeket. 

- Utat! - kiáltotta Piton idegesen és nagy hévvel törte át magát a katasztrófa turistákon. - Mi történt vele? - térdelt le mellém és riadt arcomra pillantott. 

- Én nem tudom. Épp megette a kásá... A kása! Megmérgezték! - ugrottam fel és a kezembe vettem a tányért, amiben az étel maradéka volt.

- Te! - mutatott Blaisere a férfi. - Azonnal hozd ide Madam Pomfreyt. Nem mozgathatjuk a lányt. - mondta, Pansy pedig végre abbahagyta a rángatózást. Ekkor azonban a szemei hatalmasra tágultak és rémes hangon köhögni kezdett. A szája előtt lévő kezéből hamarosan vér kezdett csöpögni. A lány szájából és orrából egyszerre ömlött a vér, hihetetlen tempóban. Soha életemben nem láttam még ennyi vért egyszerre. Pansy ijedt pillantásokkal nézett fel rám, majd elvesztette az eszméletét. A szemei lecsukódtak és onnan is vér kezdett szivárogni. 

- Gyerünk Blaise, siess már! - könyörögtem magamban, de Piton hirtelen elém lépett.

- Kié volt a kása? - kérdezte, hangjában rémisztő fenyegetettség hallatszott. 

- Az enyém... De nem ettem belőle. - mondtam ijedten. 

- Emilia, azonnal menjen a hálókörletébe és ne beszéljen senkivel, ne fogadjon el senkitől semmit. - mondta elhaló hangon. Sose láttam még ennyire idegesnek a férfit. 

- Mégis mi történt most? - kérdeztem. Nem bírtam felfogni az eseményeket. 

- Valaki megint az életére tört, Miss. Denem és azt hiszem veszélyben van. Írjon egy levelet az apjának, vagy Mr. Malfoynak bánom is én, de tudassa őket. Azonnal! - az utolsó szót úgy kiabálta, hogy majd' betörtek az üvegek a nagyteremben. Némán bólintottam és még egyszer újra végignéztem a földön fekvő lányra, aki körül egyre nagyobb tócsában állt a vér, majd rohanni kezdtem. Lélekszakadva szaladtam a szobám felé és amint beértem magamra zártam az ajtót. Valaki ismét megpróbált megölni. De ki? Köze lehet a tőr tulajdonosához? 

Elővettem egy pergament és azonnal írni kezdtem. A levelemet Draconak címeztem és miután leírtam az eseményeket, nyomatékosan megkértem, hogy azonnal mondja el apámnak a történteket. Valami nagyon rossz dolog készülődik és senki nem tudja megmondani ki a fene akarja kioltani az életemet.

- Emilia! - hallottam a kopogást az ajtómon egy idő után. 

- Menj el! - kiáltottam. 

- Blaise vagyok! Csak szólni akartam, hogy Pansy a gyengélkedőn van. Madam Pomfrey szerint túléli, de nagyon rosszul van. - mondta a fiú. Hallottam a hangján, hogy rémesen aggódik a lány miatt, de nem tudtam mit csinálni. Ellenben, arra az elhatározásra jutottam, hogy meg kell tanulnom megvédeni magam, ennél is jobban. Szóval kilenc óra tájában elindultam és csendesen szeltem végig a folyosókat, amíg be nem léptem a szükség szobájába.

-Ez meg mit keres itt? - szegezte rám a pálcáját Dean, egy griffendéles, önjelölt hős. 

- Segít nekünk. - lépett elém Neville. 

- Most szórakozol baszki? Ez egy halálfaló! - rikácsolta Finnigan.

- Voldemort az apja! - csatlakozott hozzá egy vékony hang, azt hiszem Collinnak hívják a fiút. 

- És? A mi oldalunkon van! És hatalmas ereje van! - állt mellém Ginny Weasley is és megfogta a kezemet. Vettem egy mély levegőt és végignéztem az engem méregető diákokon. 

- Nézzétek, ha nem tűnt volna fel, mióta elkezdődött az év, titeket védelek a Carrow testvérektől. Tudjátok jól, hogy egy ujjal se nyúltam hozzátok és nem is fogok amíg nem adtok rá okot. Azért vagyok itt, hogy segítsek és tanuljak, mint mindannyian. Akinek ez nem tetszik, az elmehet a picsába, mert én nem megyek innen sehova! - mondtam fintorogva. 

- Egy rossz mozdulat és támadunk. - sziszegte egy morcos képű lány. 

- Édesem, a kisujjamban több erő van mint benned, de próbáljuk meg. - vágtam vissza és kezdetét vette a kiképzés.