Számíthatsz rám

Az első próbálkozás

-Ronald Weasley! Ha még egyszer nekem mersz dobni egy hógolyót, levelet írok anyádnak! - fenyegettek a fiút kiabálva és letöröltem a szétcsapódott havat az arcomról.

-Talált, süllyedt! - kiáltotta újra és megint dobálni kezdett.

-Ronald! Merlinre mondom, ki foglak nyírni! - mérgelődtem és egy gonosz vigyorral lehajoltam, hogy ellentámadásba lendüljek. Ez a fiú sosem adja fel...

- Ugyan már, Em! Egy kis hó nem árt meg! - nevetett elégedetten és végszó gyanánt arcon találtam a hideg golyóval. Diadalittas mosollyal néztem vissza rá, Ron azonban egy másodperc alatt rohanni kezdett felém. Próbáltam elmenekülni, de a fiú, ahhoz képest, hogy egész nap alszik és eszik, kifejezetten gyors volt.

-Véged van! - nevetett és felkapott a levegőbe, hogy belevághasson egy kupac hóba. Hitetlenül néztem fel rá, de végre megtört a jég és felnevettem.

- Tönkre vágtad a hajam, te vadbarom... - nevettem rá nevetést színlelve.

- Szerintem Draco látott már rosszabb állapotban is. - kacsintott rám és azonnal leesett, hogy a szex utáni kócos és kimerült külsőmre céloz. Felmutattam neki a középső ujjam, majd hagytam, hogy kisegítsen a hóból és együtt indultunk a Három Seprűbe.

- Mellékesen, te mikor vallasz már színt Hermionenak, hős szerelmes? - kérdeztem játékosan meglökve a vállát. Ron persze fülig elvörösödött, ami miatt arca szinte egybe olvadt a hajával.

- Meglepetés! - hallottuk hirtelen a szinkronban szóló hangokat. Bárhonnan felismerném az ikrek mindig vidám, szinte folyton egyszerre szólaló hangját. Nagy hévvel ugrottak a hátunknak, majd szorosan megölelgettek minket.

- Emilia, mi szél fújt téged a környékünkre? - kérdezte George utalva arra, hogy régen találkoztunk már.

- Nem tudtam, hogy a tiétek lett az egész környék. - válaszoltam fintorogva. Fred szorosan átkarolt és tovább indultunk a célunk felé.

- Veled szívesen osztozkodunk, Szépség. - kacsintott rám, mire megforgattam a szemem és oldalba böktem. Fred és a folytonos flörtölése... Más esetben persze sokkal jobban zavarna, de tudom, hogy a fiú még véletlenül sem gondolja ezeket komolyan, főleg, hogy Ron elmesélte mennyire szeretne összejönni Angelinával.

Az ikrek lassan búcsút vettek tőlünk és tovább indultak kellékeket szerezni a boltjukba. Mi Ronnal beléptünk a Három Seprű meleg és kissé dohos helyiségébe és miután Ron lesegítette rólam a kabátomat, elindultunk megkeresni a többieket. Ron Harry és Hermione társaságában töltötte a mai szabadnapunkat, míg én Draco szőke buksiját kerestem a nevetgélő diákok között. Ezeken a hétvégéken mindent ellepnek a Roxfortos tanulók, bár szerintem ezt senki nem bánja, mert az édességboltnak és a kocsmáknak is hatalmas bevételt jelentünk.

- Később beszélünk? - kérdeztem Rontól, amikor észrevettem a barátomat unott arccal ülni az egyik félreeső asztalnál.

- Persze. - ölelt meg a vörös, majd ő is a többiek felé vette az irányt.

- Szia idegen. - köszöntöttem Dracot egy hatalmas mosollyal, de az ő arca nem volt olyan kisimult és izgatott mint az enyém.

- Azt hittem eltévedtél út közben. - jegyezte meg a fiú, én pedig nagy hévvel és eléggé csapzottan levágódtam mellé.

- Rám megéri várni. - kacsintottam a fiúra, aki megforgatta a szemeit, de elmosolyodott.

- Ez mondjuk jogos. - biccentett elismerően és elém tolt egy nekem rendelt vajsört. Finoman kortyoltam egyet az italból és ránéztem a mellette heverő csomagolásra. Ma van a nap, amikor Katie Bell megkapja a könyvet, az utasítással, hogy juttassa Dumbledorehoz. Azóta, hogy végre kibékültünk, szinte minden nap azon a nyavalyás szekrényen dolgoztunk és még mindig nem jutottunk sehova, de legalább ezt a tervet kidolgoztuk.

- Min gondolkozol? - Kérdezte Draco és megfogta a kezemet.

- Csak a szokásos. - legyintettem lemondóan.

- Tudod, annak ellenére, hogy ilyen csapzott vagy, igazán jól nézel ki. - suttogta a fülembe, én pedig őszintén felnevettem.

- Te aztán tudod, hogy kell bókolni egy lánynak. - mondtam és nyomtam egy lágy puszit az arcára. De Draco pillantásai elkomolyodtak, amikor az ajtóra nézett. Követtem a pillantásait, majd lemondóan belevertem a fejem az asztalba.

- Ezt nem hiszem el. - nyögtem fel és előre féltem mit alkotnak majd most.

- Ennyire ne örülj nekünk. - fintorgott Astoria és Blaise kíséretében, szó nélkül leültek mellénk.

- Nem emlékszem, hogy meghívtunk titeket. - morgolódott Draco, én pedig hirtelen a combomon éreztem egy kezet. Felkaptam a fejem és belenéztem Blaise fürkésző szemeibe. Nem akartam, hogy Draco megint verekedésbe keveredjen, hiszen éppen elég gondja van így is, szóval úgy döntöttem nem szólok neki.

- Vedd el a kezed vagy megfojtalak álmodban. - suttogtam felé egy bájos mosoly kíséretében, amikor Draco felém hajolt.

- Katie most jött meg. Itt hagyhatlak kicsit? - szorította meg a kezem, én pedig kicsit bátortalanul, de bólintottam. Draco lassan felállt, kabátja alá rejtve a könyvet és kiment a mosdók irányába.

- Csodálom, hogy egyedül mert hagyni velünk. - vinnyogott Astoria. A szüleivel történtek ellenére egy kicsit sem tudtam megkedvelni, vagy sajnálni, de azt hiszem én sem keltettem benne szimpátiát.

-Astoria, menj és hozz két vajsört. - rakott elé egy kevés pénzt Blaise, majd a fiú újra az irányomba fordult. Hogy nekem mennyire elegem van ebből a kettőből. Astoria enyhén mérgesen, de felállt, kettesben hagyva engem az egyetlen személlyel a világon, aki nem érti meg mi az a nem...

- Miért bámulsz? - sóhajtottam idegesen és kortyoltam egyet a vajsörömből.

- Beszélni akarok veled. - mondta egyszerűen, én pedig késztetést éreztem arra, hogy szembe köpjem.

-Én viszont nem akarok beszélni veled. - vontam meg a vállam és magamban imádkoztam, hogy Draco gyorsan visszajöjjön.

- El akartam mondani, hogy... - kezdett bele és én tényleg végérvényesen feladtam a dolgot. Sose fogja megérteni, hogy elbaszta a barátságunkat. - Hogy nem Astoria, vagy a Nagyúr miatt mondtam azt, hogy hogyan érzek irántad. Tényleg szeretnék veled lenni. - váltott könyörgőre és a kezem után nyúlt.

- Te tényleg ennyire értetlen vagy? Baszki, fogd már fel mi az, hogy nem! Nem akarok veled lenni! - kezdett már nagyon kellemetlen lenni ez a gyerekes viselkedés és rémesen idegesített is. Azt hittem Blaise egy értelmes felnőtt férfi.

- De miért? - kérdezte szomorúan. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nyugodtan reagálni.

- Nézd, én tényleg sajnálom. De Draco számomra az igazi és vele akarok lenni. És ez az értetlen viselkedésed már nagyon idegesítő. - zártam le a mondandóm éppen amikor Draco visszatért.

- Emie, állj fel. Megyünk. - adta utasításba és őszinte megkönnyebbüléssel pattantam fel a helyemről.

- Várj!- kapta el a kezem Blaise. - A szünet előtt lesz egy mardekáros karácsonyi buli. Legalább gyertek el oda. - kérlelt. Gondolkodtam egy pillanatig, majd bólintottam és követtem a barátomat.

-Sikerült? - kérdeztem tőle.

- Ki fogom nyírni Zabinit. Merlinre mondom megölöm, ha zaklat. - mérgelődött, mire megállítottam és szembe fordultam vele.

- Ha segíteni kellene elásni a hullát, rám számíthatsz. - kacsintottam rá. Draco hangosan felnevetett és hosszasan megcsókolt.

- Az én agresszív törpém. - mosolygott büszkén. Szemei szinte felragyogtak amikor rám nézett és ettől mérhetetlen boldogság töltött el. De a mi életünkben a boldogság nagyon rövid és nagyon képlékeny. Draco arcáról pedig azonnal leolvadt a mosoly amikor meghallotta a sikolyokat. Katie szörnyű sikolyait.
Draco arca elfehéredett és mellkasa eszméletlen sebességgel kezdett mozogni.

- Draco! Draco, jól vagy?- ráztam meg a vállalt, de semmire sem reagált. Rettegő tekintettel nézett a fehérségbe, miközben a pánikroham eluralkodott rajta.