Számíthatsz rám

Bizonyítási vágy

-Avada Kedavra! - hallottam. De nem az én számból jött a hang. Perselus Piton egy másodperc alatt termett ott mögöttünk a semmiből és a pálcáját előrántva belenézett Dumbledore szemeibe, majd megölte. Megölte a férfit, aki maximálisan bízott benne. Megölte korunk legnagyobb mágusát és ezzel halálra ítélt minket... Dumbledore szeméből egy pillanat alatt eltűnt az élet és tehetetlenül zuhant ki a toronyból. 

- Ne! - nyúltam a férfi után, de Draco elkapta a derekamat és visszarántott. 

- Nem csinálhatod ezt. - suttogta a fülembe, de hangja erőtlen és remegő volt. Bellatrix kárörvendő kacaja töltötte be a termet, ahogy elhaladt mellettünk. 

- Meg fogsz halni kicsi Draco. - nevetett a nő, mire Draco és én egymásra néztünk. Nem ő ölte meg. Nem ő ölte meg! A rohadt életbe, nem Draco ölte meg! 

- Nem foglak megölni... Nem! Menjünk el innen Draco. - kezdtem neki könyörögni és könnyek folytak végig az arcomon. - Kérlek szökjünk el innen! - megfogtam a kezét és szívem szakadtából esdekeltem neki. 

- Nem tehetjük... - mondta a fiú nyugodtan, mintha csak elfogadta volna a sorsát. 

- Induljatok a többiek után. - ragadott meg minket Piton és a lépcső felé taszította testünket. Hallottam, ahogy Bellatrix az ég felé kiállt és a Sötét Jegy fenyegetően jelenik meg az égen. Egy új korszakba léptünk és már nem tehetünk ez ellen semmit. 

Halálfalók népes hada csörtetett le a lépcsőn, egyenesen a nagyterem felé. A fényes, szívet melengető terem, melynek díszítését Dumbledore mindig gondosan megtervezte, egy pillanat alatt átváltozott. Bella őrülthöz igazodó viselkedéssel pattant fel az asztalra és minden fényes ezüst terítéket és ételt lerúgott az asztaltól. Megveszett módon tört fel belőle a nevetés és amikor megfordult előkapta a pálcáját és megfosztotta a helyiséget régi önmagától. A terem elsötétült, a gyertyák kialudtak... Az ablakok egyszerre törtek szét és az összes zászló feketére váltott. 

- Mit tettünk? - kérdezte Draco döbbenten bámulva a nagytermet. Úgy hűlt ki a terem, ahogy a szívünk vesztette el a benne lévő maradék reményt. Belekapaszkodtam a fiú kezébe és erősen szorítottam azt, mintha csak visszafognám a boldogságunkat, ami minden másodpercben egyre csak árad ki belőlünk. 

- Mennünk kell... - mondta Piton. A férfi aggodalmas arccal nézett ránk, de nem szólt semmi mást. Talán bűntudata volt. Talán ő sem így akarta. Talán még van kiút ebből az egészből... De tévedtem. Innen már csak mélyebbre kerültünk és fogalmunk sem volt mi lesz velünk. 

Kézen fogva rohantunk ki a folyosókon egyenesen a tiltott rengeteg felé. Amikor elértük a hálókörletek folyosóit döbbent szemmel vettem észre egy kíváncsi vörös fejet és azonnal odaugrottam. Mi mentünk Dracoval a sor végén, szóval nem hagyott maga után akkora feltűnést az akcióm. 

- Ron, kérlek ne gyere ki! - léptem oda hozzá és megpróbáltam becsukni az ajtót, de a fiú erős kezei nem engedték.

- Mit csináltatok? - kérdezte rendületlen hangon, mire Draco mellém lépett és sietősen megszólalt. 

- Weasley, ne most játszd el a csalódott vagyok dumát! Emilia meg akart védeni téged és az összes szerettét! Szóval húzzál vissza a szobádba és maradj ott. - szidta meg a fiú a vöröset. 

- Nem vagyok csalódott, én csak... Tudom, hogy nem ti akartátok ezt. - felelte őszintén és lesütötte a szemét. Draco döbbenten némult el és figyelmét az ajtóban kellemetlenkedő fiúnak szentelte. - Tudom, hogy nem vagytok rosszak. Még te se, Malfoy. Csak kérlek vigyázzatok magatokra és egymásra... - kérte és közelebb húzott magához, hogy megöleljen. 

- Keresni foglak! Ígérem! - mondtam neki, majd elszakadtam tőle, de visszafordultam. - Hívjatok orvost az udvarra, amint elmentünk. Dumbledorehoz... - mondtam szomorúan a fiú szeme pedig kikerekedett, majd némán bólintott és becsukta az ajtót, mi pedig tovább mentünk a többiek irányába. 

Hirtelen csapott meg minket a hideg levegő, miközben beértük a többeket és egy pillanatra megnyugodtam, hogy vége a legrosszabb résznek, amikor megláttam, hogy Bella vészesen közeledik Hagrid kunyhója felé. 

- NE! Ne kérlek! - kiáltottam és rohanni kezdtem Bellatrix felé. De késő volt. Hagrid otthonos kis építménye lángokban állt és ablakai hatalmas robbanással törtek ki a helyükről. A fülemet újra felsértette a mániákus nevetés és gondolkodás nélkül pálcát ragadtam. - Átkozott liba! - kiáltottam és lefegyverző átkot küldtem a nő felé. 

- Pici Denem bedühödött! - nevetett fel a nő, de annyira rám koncentrált, hogy megbotlott egy kiálló gyökérben, majd hanyatt esett. Arcán a gúny helyét átvette a bizonytalanság és a félelem még sosem látott formája. 

- Utálatos gusztustalan hárpia! Itt helyben megölhetnélek és még csak büntetést se kapnék érte! - kiáltottam az arcába. 

- Nem vagy képes rá! Gyenge vagy mint a kis barátod! - nevetett fel. Erősebben feszítettem felé a pálcámat. A szívem hevesen vert és kész voltam bármit megtenni, hogy megbosszuljam a barátaim szenvedését. 

- Emilia, Bella! Hagyjátok abba, azonnal! A Nagyúr vár ránk! - kiáltott felénk erélyesen Piton, Bellatrix pedig kapott az alkalmon és elhopponált amikor nem figyeltem. 

- Jól vagy? - lépett mellém Draco és mind a ketten az iskola ismerős falai felé pillantottunk. A fények kihunytak és az ablakok sötéten világítottak. De akkor észrevettük a pislákoló reményt. Diákok százainak pálcája emelkedett a magasba, hogy leküzdjék a Sötét Jegyet, mintegy utat mutatva Dumbledore lelkének a fénybe... Éreztem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon és oldalra fordultam, hogy lássam Draco kezét a magasba lendülni. Pálcája egyetlen ponton világított a magasba, arcán pedig elviselhetetlen fájdalom mutatkozott. 

---

- A terv végbement. - ült le Voldemort a székébe. A teremben érezni lehetett a megkönnyebbült boldogságot, csupán Draco, Pansy és az én arcom díszelgett szomorúan, könnyeket visszafojtva. - Azonban, nem úgy, ahogy azt elvártam volna. - köszörülte meg a torkát és éreztem, hogy magyarázatot vár tőlünk. Óvatosan felnéztem és próbáltam leküzdeni a rémes remegést és hidegrázást ami elfogott. 

- Nagyúr... Apám... - kezdtem. - Draco miattam nem tudta végrehajtani a feladatot. - mondtam, mire Draco felkapta a vizet. 

- Ez nem igaz, nem az ő hibája! - csapott az asztalra, mire bokán rúgtam jelezve, hogy baromi hamar kussoljon el. 

- Elfogott a bizonyítási vágy és én akartam megölni az igazgatót. Draco emiatt zavarodott meg és amikor Piton belépett azt hitte nem képes rá a fiú. Ezért végezte el ő, a feladatot. - hadartam az első dolgot ami az eszembe jutott. Néma csend telepedett a teremre és mindenki feszülten várta a döntést. 

- Igaz ez, Perselus? - fordult a férfi felé Voldemort. Piton kétségek között pislogott rám, de talán a bűntudat miatt, vagy az arckifejezésem láttán, belement a játékba. 

- Igaz, Nagyúr. - helyeselt, nem megszakítva a szemkontaktusunkat. 

- Rendben hát. A Malfoy fiú tovább élhet. - bólintott a férfi, majd rám szegezte tekintetét. Mélyen fújtam ki a levegőt megkönnyebbülésemben és elöntött a nyugalom. Draco keze után nyúltam az asztal alatt, mikor Voldemort megszólított. 

- Akkor most bizonyíthatsz, lányom. - mondta gonoszul, bennem pedig megállt az élet. Lemondóan hunytam le a szemem és vártam... Vártam a parancsot. - Akkor öld meg őt... - mondta és az ajtóra mutatott ami szépen lassan kinyílt.