A második próba előtti estén csalódottan értem vissza a szobámba, ahol Adrian várt az ágyamon elterülve.
-Ez gyors volt. – könyökölt fel az ágyon.
- Ron nem jött el. Lehet elfelejtette, hogy találkoznunk kellett volna. – vontam meg a vállam és befeküdtem Adrian mellé az ágyba, aki nyomott egy csókot a homlokomra.
-Nem baj, legalább több időm lesz veled. – húzott közelebb magához és simogatni kezdte a hasamat.
- Egy kicsit azért aggódok érte. – rágtam a számat idegesen. –Ron nem szokta elfelejteni a találkozóinkat. –
- Hagyd már! – torkollt le hirtelen, mire döbbenten néztem rá. – Ne haragudj. Nem úgy értettem, csak szerintem túlreagálod. – vonta meg a vállát.
- Igazad lehet. – mondtam. De Ron másnap reggel sem jelent meg a reggelin. Pedig Ron soha semmi pénzért nem hagyná ki a reggelit.
- Valami baj van. – mondtam Adrian mellett ülve.
- Mondtam már, hogy szard le. – szólt rám újra, kicsit erőszakosabban a kelleténél.
- Ő a legjobb barátom! – csattantam fel, mire a velünk szemben ülő Draco és Astoria is felkapták a fejüket. – Hogy várod el, hogy ne aggódjak miatta? – ráztam meg a fejemet.
- Nincsen semmi baja, csak túl reagálod. – vonta meg a vállát és rám nézett. – Inkább menjünk arra a hülye próbára. – állt fel és megragadta a karomat, hogy engem is felállítson.
- Em! – kiáltott Harry. – Nem láttad Ront vagy Hermionet? – kérdezte aggódva.
- Nem. – ráncoltam össze a szemöldökömet. – Nem láttam őket és baromira kezdek aggódni. – vallottam be neki, mire egyetértően bólintott.
- Ha megtudsz valamit szólj kérlek. – mondta és elindult az ajtó felé.
- Harry! – kiáltottam utána. –Sok sikert mára! – mosolyogtam rá bátorítóan, mire a fiú idegesen, de visszamosolygott rám.
- Most, hogy kiflörtölted magad, mehetünk? – ragadott meg újra a barátom.
- Állítsd már le magad! – kiáltottam rá, mire a szorítása erősödött a karomon. –Adrian ez fáj. – suttogtam, de a fiú nem engedett el. Döbbenten néztem a fiúra, de az egészet letudtam annyival, hogy biztos rossz napja van. Végül is elég rég óta vagyunk már együtt és eddig egyszer sem viselkedett így velem.
- Menjünk. – mondta és kirángatott a lelátóra, ami szépen lassan kezdett megtelni emberekkel.
- Minek ülünk itt, ha úgyse láthatunk majd semmit? – huppant le mellém Blaise.
- Hogy szurkoljunk. – adtam egyértelmű választ a fiúnak.
- Rég nem beszéltünk. – jegyezte meg.
- Sajnálom. – kértem tőle bocsánatot, de nem igazán tudtam figyelni. A tekintetem a tömeget pásztázta, hátha kiszúrom Ront, vagy Hermionet.
- Nincs bajuk, ne aggódj. – próbált nyugtatni a fiú, mire egy gyengéd mosolyt küldtem felé. Ám ekkor elkezdődött a próba és nekem lehervadt a mosoly az arcomról. Hirtelen forogni kezdett a világ és éreztem, hogy elsápadok.
- A tóban vannak. – suttogtam magamnak.
- Mit mondtál? – kérdezett vissza Blaise.
- A tóban vannak! Te jó Merlin, a tóban vannak! – pattantam fel azonnal a helyemről, amikor Adrian megragadta a karomat.
- Mégis hova mész? – kérdezte szúrós tekintettel.
- A legjobb barátom a tóban van! – kiáltottam rá és kitéptem a karom a markai közül. Rohanni kezdtem a stéghez és remegve vártam, hogy felbukkanjanak.
Kis idő múlva Fleur úszott a felszínre lihegve és sírva. Nem tudta teljesíteni a feladatot. Cedric is visszatért, majd Viktor Krum a felszínre húzta Hermionet.
-Hála Merlin! – léptem közelebb a reszkető lányhoz és kisegítettem a vízből. – Nincs semmi bajod? – kérdeztem aggódva.
- Megfagyok. – vacogott a lány, de mosolyogva próbált megnyugtatni. Azonnal kértem neki egy törölközőt és hagytam, hogy megvizsgálják. Feszült csendben néztük a tavat. A megadott idő mindjárt lejár és se Harry se Ron nem jelent meg.
- Még nem jöttek fel? – lépett mellém a még mindig vizes lány.
- Nem. – csóváltam meg a fejem, de amint kimondtam, két alak bukkant fel. Ron és Fleur kishúga.
- Segítsetek! – kiáltott Neville, aki Ron kihúzásával küszködött.
- Miért nem ébredt fel? – futottam oda és Hermionéval hárman sikerült kihúznunk az eszméletlen fiút.
- Ron! – kiáltotta Hermione.
- Miért nem ébred fel? – néztem körbe és éreztem, hogy a könnyeim folyni kezdenek az arcomon. Dumbledore összeráncolt szemöldökkel lépett közelebb hozzánk és feszülten figyelt.
- Hermione, Emilia! – csúszott mellénk Harry egyszerre lihegve és vacogva.
- Harry mi történt odalent? – kérdeztem a fiút egyre jobban kapkodva a levegő után. Harryt is elöntötte a félelem és végignézett a barátján.
- Nem tudom. Én... Nem hozhattam volna ki mindkettejüket. –
- Ron, kérlek! Ne csináld ezt velem! – ráztam meg gyengéden a fiú vállát.
- Professzor úr, segítsen! – kérlelte sírva Hermione a felettünk álló szakállas igazgatót. A könnyeim lecsorogtak a fiú mozdulatlan arcára és kezdett egyre jobban úrrá lenni rajtam a pánik.
Ekkor a fiú azonban vett egy hatalmas levegőt, majd köhögni kezdett.
-Gyorsan, fordítsuk az oldalára! – adta ki az utasítást Hermione, mire mindannyian cselekedni kezdtünk. Amikor Ron abbahagyta a köhögést, visszaengedtük a hátára és a lélegzetünket visszafojtva figyeltünk.
- Mi történt? – kérdezte végre a fiú és kinyitotta a szemét. Hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és sírva borultam a fiú nyakába.
- A szívbajt hoztad ránk te barom! Úgy szeretlek! – szipogtam a nyakába. Ron szorosan megölelt és simogatni kezdte a hátam.
- Nektek meg mi bajotok van? – nézett végig rajtuk a fiú, miközben betakarták egy törölközővel.
- Azt hittem... Azt hittem meghaltál. – eredtek el újra a könnyeim. Hermione reakciója ellenben kicsit másmilyen volt. A kezével csapkodni kezdte a fiú vállát.
- Soha többé ne merj így rám ijeszteni Ronald Bilius Weasley! – kelt ki magából, mire Harry és én is elnevettük magunkat.
- Ronald, rendben vagy? – hajolt kicsit lejjebb Dumbledore.
- Azt hiszem igen. – válaszolta, mire az igazgató jó erősen megpaskolta a fiú hátát, majd még egyszer végignézett rajtunk mielőtt kihirdeti az eredményt.
KAMU SEDANG MEMBACA
Számíthatsz rám
Fiksi Penggemar- Mit jelent ez az egész? - - Tudod jól mit jelent. - közelebb hajol hozzám pár centivel. - Mi lesz Astoriával? - kérdeztem. - Nem érdekel Astoria! Nem érdekel senki más, csak te. - felelte és megsimogatta az arcomat. - Olyan rég óta csak te...