Számíthatsz rám

Mi van veled?

A helyzet az, hogy bármennyire szerettem volna fent tartani a „minden rendben" álcámat, nem sikerült. Kedvetlen voltam, szinte soha nem ettem csak éppen annyit, hogy ne ájuljak el. Ron rémesen aggódott értem, Harry és Hermione pedig szüntelenül tartottak lelkesítő beszédeket számomra. Az egyetlen ember akivel szerettem volna beszélni, azonban teljesen megváltozott. Draco rosszabb volt, mint bármikor elsőben.

Minden alkalmat megragadott, hogy beszóljon, kigáncsoljon, kiverje a kezeimből a könyveimet. Többször is összevesztem vele az órákon, az étkezőasztalnál. Őszintén azt éreztem, hogy az életem szétesik körülöttem. Nem ismertem magamra és valahányszor a tükörbe néztem hányingerem lett. Az elején annyira hiányzott Draco, aztán rájöttem, hogy nem érdemli meg a figyelmem. Magamra hagyott és még csak az okát sem hajlandó elmondani.

És ez így ment nagyon hosszú időn keresztül. Napról napra éltem és csak számoltam a perceket, hogy mennyi van még vissza az évből. Egyszer csak azon kaptam magamat, hogy két nappal az utolsó próba előtt Piton óráján ülök. Elegem volt az egész életemből és már semmi nem tudott érdekelni.

-Ki tud válaszolni a negyedik kérdésre? – nézett végig a társaságon Piton. Lassan felemeltem a kezemet és unottan vártam, hogy a tanár felszólítson.

- Tedd le a kezed, véráruló. – suttogta gonosz vigyorral Draco. Egy pillanatig azt hittem rosszul hallok. Nem értettem mi a franc baja volt velem az elmúlt időszakban, de betelt a pohár. Felvont szemöldökkel fordultam felé.

- Ne utálj amiért okosabb vagyok seggfej. – kacsintottam rá.

- Tudd hol a helyed! – emelte fel a hangját Draco és közelebb hajolt felém.

- Nem gondolod, hogy túl sokszor vagy baszott idegesítő? – kérdeztem tőle, miközben egyre idegesebb lettem.

- És semmit nem tudsz ez ellen tenni, szóval kuss. – kiáltott rám. – Amúgy is minek beszélsz még hozzám? – köpködte felém a szavakat.

- Én a helyedben vigyáznék, Malfoy. Nehogy behúzzak egyet. – kiáltottam vissza neki.

- Pont egy ilyen kislánytól kellene félnem mint te? – kérdezte flegmán.

- Nem érdekel a véleményed. Kibaszottul azt csinálok amit akarok! – az öklöm ökölbe szorult, de mégis próbáltam nyugalmat tükrözni és hátradőltem a székemben.

- Srácok, fogjátok már be! Piton ki fog csinálni minket! – szólt ránk Hermione és a szemem sarkából láttam, hogy a tanár tényleg pislogás nélkül mered ránk.

- Hermione maradj már csendben, nem hallom őket! – szólt rá Ron.

- Ne szólj hozzám te mocskos kis sárvérű. – fordult Hermione felé a szőke.

- Ne beszélj így a barátaimmal! – védtem meg Hermionet, akinek nagyon rosszul szokott esni ez a szó.

- Különben mi lesz Chandler? Megversz? – nevetett.

- Nagyon szívesen, Malfoy. – álltam fel a helyemről, mire Draco is felpattant és halálos pillantásokat vetettünk egymásra.

-ELÉG LEGYEN! – üvöltötte el magát Piton. – Óra után az irodámba. Mindketten! – zárta le a témát a professzor és visszafordult a tábla felé. Draco és én pár másodpercig még farkasszemet néztünk, majd leültünk a helyünkre és magunkban fortyogtunk tovább.

- Seggfej. – suttogtam.

- Ribanc. – mondta, nekem pedig eldurrant az agyam.

- Minek neveztél? – kiabáltam. A teremben néma csend lett és mindenki engem nézett.

- Azt mondtam, ribanc. – mosolygott rám a szőke fiú és lassan felállt a helyéről.

- Neked annyi, Malfoy. – mondta Blaise és nem tudtam vele jobban egyet érteni.

- Kifelé. Kifelé mind a ketten! Tűnjenek az órámról! – zavart ki minket Piton. Csapkodva álltam fel és kiviharzottam a teremből, nyomomban Dracoval.

- Ezt jól megcsináltad! – mérgelődött.

- Neked mégis mi a franc bajod van? – álltam meg és szembe fordultam vele.

- Te. – válaszolta egyszerűen.

- Te kezdted az egész rohadt balhét! Te ribancoztál le és mégis milyen alapon? – kiáltottam az arcába.

- Muszáj mindig üvöltened? Fáj tőled a fejem. – forgatta meg a szemét, mire fogtam magam és nemes egyszerűséggel behúztam neki.

- Mondtam már, hogy azt csinálok amit akarok. – fordultam meg és elindultam az udvarra.

- Ezzel még nincs vége! – kiáltott utánam.

- Ezt jól látod! – mondtam neki nevetve és továbbmentem a már megszokott fám felé.

Nagyjából 20 percet ülhettem egyedül a fa alatt és próbáltam lenyugtatni magam, amikor Ron érkezett mellém.

-Na jó, ez meg mi a fene volt? – ült le mellém és átkarolta a vállamat.

- Malfoy egy pöcs. – válaszoltam egyszerűen.

- Ez jogos, de mi miatt robbantatok így fel? – érdeklődött, mire megvontam a vállam.

- Engem az érdekelne miért vagyok ribanc. – csóváltam meg a fejem.

- Nem tudom, ez az infó nekem is új volt. – nevette el magát, mire én is nevetni kezdtem. Szerencsére Ron mindig mellettem van és bármikor meg tud nevettetni. Ő a létező legeslegjobb legjobb barát a világon.

-Emilia, mi van veled mostanában? – kérdezte aggodalmasan.

- Semmi Ron. Nincs túl jó időszakom. – vontam meg a vállam. Mégis mit tudna kezdeni az igazsággal?

- Ha bármikor beszélni szeretnél, én itt vagyok. Szeretlek, Em és nem tudsz semmit mondani amitől ez változna. – mondta, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Hosszan ültünk csendben, mire döntésre jutottam.

- Beszélnem kellene Adriannal. – sóhajtottam.

- Miért?-

- Ki fog akadni a büntetés miatt, meg mert Malfoy miatt kaptam. –

- Nem inkább támogatnia kellene téged? – kérdezte, mire újra megvontam a vállam.

- Azt hiszem nem ez a legjobb kapcsolat, amiben valaha részem volt. – gondolkodtam el.

- Ez az első kapcsolatod. – jegyezte meg Ron. – De mire gondolsz? Valami baj van? – kérdezte. Szerettem volna elmondani neki mindent. Hogy hányszor ütött meg és hányszor veszett össze velem, de ne ment.

- Minden rendben van. Csak egy kósza gondolat volt. – mosolyogtam rá és felálltam a fűről. – Később találkozunk? – kérdeztem. Ron aggodalmasan bólintott, én pedig sarkon fordultam és remegő gyomorral indultam Adrian felé, akit hamar meg is találtam a folyosón, Draco mellett.