Számíthatsz rám

Közeledik a sötétség

A helyzet az, hogy ahogy telt az idő az iskolában, egyre inkább megváltoztak a dolgok. Pár nappal azután, hogy Harry megkért vegyek részt az órájukon, elmentem a megbeszélésre. Sokan megjelentek és rémesen büszke voltam a barátaimra, hogy kiállnak Harry mellett és elhiszik neki, hogy Voldemort visszatért. Azonban nem léptem be hozzájuk, bármennyire is jó bulinak tűnt.

Igen, nagyon szeretem a barátaimat és bármit megtennék értük. Főleg Ronért. De Draco... Draco egészen más szerepet tölt be az életemben és nem akarok semmi olyat tenni, ami miatt hazudnom kellene neki, vagy átverve érezheti magát.

Persze ezek után egy kicsit meglepetés szerűen ért, hogy Draco belépett Umbridge különítményébe. Erről jut eszembe, a pletykák ténylegesen igaznak bizonyultak. A folyamatosan pinkbe öltözött nő mindent megtett, hogy ellehetetlenítse az életünket. És ahogy egyre közeledett a téli szünet, egyre nagyobb hatalmat kapott a főinspektor asszony.

-Em! Figyelsz rám? – bökte meg az oldalamat Ron. Mind a ketten vastag pulóverekben ütünk a padokban, miközben McGalagony professzort vártuk, hogy elkezdje az órát.

- Igen, persze. – ráztam meg a fejem és kizökkentem a gondolataimból.

- Min agyaltál ennyire?- kérdezte.

- Csak hogy milyen gyorsan megy az idő... - vontam meg a vállam. Tényleg ezen gondolkoztam. Ugyanis már az ötödik évünk felénél járunk, ami azt jelenti fél éven belül az életünk gyökerestül meg fog változni Dracoval...

- Aha. Szóval, azt kérdeztem éppen, hogy szeretnél-e nálunk tölteni pár napot a szünetben... - nézett rám a fiú.

- Ja, ez jó ötlet. – feleltem. – De könyörgöm, szólj apukádnak, hogy hiába voltam Amerikában, nem tudok semmit a mugli szerkezetekről. – nevettem el magam, mire Ron is felderült.

- Én rég óta igyekszem. – rázta meg a fejét.

- Harry is nálatok lesz? – kérdeztem kissé félénken. A fiú ugyanis eléggé neheztel rám, ami miatt Draco mellé álltam. Pedig én próbáltam jól cselekedni, még arról is szóltam nekik, hogy Umbridge megszállottan kutat utánuk.

- Ideje lenne beszélnetek végre. – nézett vissza rám Ron rosszallóan. – Végül is rokonok vagytok, Merlin szerelmére! – suttogta.

- Ne nekem mond! Én igyekszem... De olyan makacs tud lenni. – feleltem és Ron is tudta, hogy igazam van.

- Mostanában valami nincs rendben vele. – mondta halkan. Érdeklődve pillantottam a fiúra, mire kifújta a levegőt és mesélni kezdett.

-Oké, nem tőlem tudod, de okklumenciát tanul Pitontól. Azt mondta Tudod Ki jár a fejében. – Ron próbált a lehető leghalkabban beszélni hozzám, de sajnos abba kellett hagynunk a diskurzust, mert a tanárnő belépett a terembe. Egész órán forogtak az agykerekeim és próbáltam lenyugtatni magam, de nem túl sok sikerrel.

- Draco, beszélnünk kell! – kaptam el a fiú karját óra végén. Draco egy pillanatig értetlenül nézett rám, majd lassan bólintott és elindultunk a kinti hideg levegőre.

- Mi történt? – kérdezte aggodalmasan és a kezeibe vette a kezeimet.

- Beszéltem Ronnal. Tudod óra előtt... - idegesen próbáltam összeszedni a gondolataimat. – Voldemort bejutott az agyába. Okklumenciát tanul, de nem ez a lényeg most! Egyre közelebb ér hozzánk, Draco! – éreztem, hogy a lélegzetem egyre gyorsul és forogni kezd körülöttem a világ. – Értönk is el fog jönni nemsokára, tudod jól!-

- Hé-hé, Emie! Mély levegő! – mondta és velem együtt lélegzett amíg egy kicsit le nem tudott nyugtatni. – Nem lesz semmi baj. Együtt megoldjuk. – mondta és szorosan magához vont.