Lìrai lélek

Örökkévalóság

Nem pereg már homokszem
Az üveg belsejében
Nem üldöz már az idő
Pillanatok erdejében.

Eltűnnek az emlékek,
A fényképek kifakulnak.
Minden elveszik, mégis
Boldogság tölti meg a múltat.

Derűs mesék, édes évek
Velem jönnek a távolba
És elmerülök a fénytengerben
Úszva az örömmámorba.'

Simogatnak szeretteim kezei
A dicséretek gyengéden csókolják arcomat.
S vattacukrok közt táncolva Felejtem el minden harcomat.

Tenyeremre hull az eső
És nyelvemre a mèz cseppje
A Nap melegen ölel,
Szorosabban mint a világ csendje.

Elrugaszkodom a világ pereméről
S zuhanok mint ágról a levelek
Szívem a zakatolàsbòl visszasüllyed a helyére,
S az örökkévalóságban elveszek.